Értékelések (899)

2018. 07. 07.
Amíg a Táncakadémia című sorozatot néztem, életem egyik legszebb élményét kaptam, nem véletlenül nézem újra meg újra, és akár most is elkezdeném. Ez a film egy kicsit más, mint az említett sorozat, természetesen, hiszen páran szétszéledtek, valakik együtt maradtak, ennek köszönhetően változtak is, más célokkal kezdték élni az életüket. De, ahogy azt a sorozatban is tapasztalhattuk, ha baj volt, számíthattak egymásra.És újból együtt volt a csapat, segítették egymást, ha kellett. Hihetetlenül jó volt egy kis időre visszakapni ezt az igazi, Táncakadémiás feeling-et, ami feldob, ha magad alatt vagy, de közben tudsz azonosulni a depis, lehangoló részekkel is.
2018. 07. 07.
Nem rossz film, időnként vicces, bár néhol egyhangú és unalmas, de azon kívül szép mondanivalója van. Látszik belőle, hogy egy kis apróság is képes megváltoztatni az életünket, ez esetben jó irányba.

84 Lopott idő  (2011)

2018. 07. 07.
Nemigen kedvelem a sci-fi-ket, bár az utóbbi időben hozzászoktam pár külső tényező miatt. Ezt a filmet azért szeretem, mert különleges és elgondolkodtató a témája. Nem nagy kedvencem, de ha az ember unatkozik, fel tudja dobni az életkedvét.
2018. 07. 07.
Jobbra számítottam ezzel a filmmel kapcsolatban, szerintem gy kicsit túlspilázták. Egyedül nem hiszem, hogy befejeztem volna, de így nem bántam, mert az egyik kedvenc színésznőm filmje. Volt benne jó pár durva, erőszakos rész, bár erre lehetett számítani a korhatár mellett. Egy kicsit az elején untam, de a felénél beindult a történet. Ezek után az utolsó pillanatokig gondolkoztam, hogy kiben lehet bízni és kiben nem.
2018. 07. 07.
Ez a film nagyon megfogott az egyszerűségével. Mások szemében tűnhet egy tipikus amerikai szerelmes filmnek, de szerintem egy kicsit más. Bemutatja az élet egyik legfőbb értelmét: a szerelmet, és azt, hogy élni a legcsodálatosabb dolog a világon, és ezt nem túlozzák el, hanem hétköznapian tálalják. A történet egy kicsit nehezen indul be, de ettől függetlenül hihetetlen jó. A végén már sírtam, mert reménykedtem abban, hogy nem így zárul le, aztán meg nem tudtam abbahagyni, mert filmbeillően szép volt a befejezése.

77 Kínos  (2011)

2018. 06. 28.

62 Hóember  (2017)

2018. 06. 28.
2018. 06. 28.

74 Lucy  (2014)

2018. 06. 28.

78 Flashdance  (1983)

2018. 06. 25.
2018. 06. 13.

78 Idegpálya  (2016)

2018. 06. 10.
2018. 06. 09.
2018. 06. 09.
2018. 06. 07.
2018. 06. 07.

83 Forráskód  (2011)

2018. 06. 06.

84 Kszi, Simon  (2018)

2018. 06. 03.

85 Mindenki  (2016)

2018. 05. 30.