Értékelések (1271)

2020. 10. 29.
Nagyon stílusos, de üres és sokszor értelmetlen film (csak a szokásos Zack Snyder forma). A vagánykodáson és csillogáson túl azt éreztem, hogy totális katyvasz az egész.
Mind látványban, mind történetvezetésben kiemelkedő volt egy átlagos szuperhős filmhez képest. Szerintem a Végjátékhoz képest sokkal konzekvensebb a történet, és viccesebb is (értsd: nem a túlsúlyos, videojátékkal játszó Thor a humorforrás).
2020. 10. 28.
Ez a film egy baromság, de a szó legnemesebb értelmében. Az obszcén humor és véres jelenetek sokaknál kiverik majd a biztosítékok, de akik ezen túl tudnak lendülni, azok nagyon jól fognak szórakozni rajta. Egyedül Jack Black karaktere nem tetszett, ő egy kicsit sok volt számomra.

86 Úriemberek  (2019)

2020. 10. 28.
Guy Ritchie visszatért az egyetlen műfajhoz, amihez igazán ért, és ezúttal is szórakoztat. Nekem pl. jobban tetszett, mint a Spíler, amivel amúgy szintén nem volt különösebb gondom. Itt jobb volt a sztori, és kevesebb volt a felesleges mellékszál.
2020. 10. 28.
Tök középszerű akció-vígjáték, Hollywood sorozatban gyártotta az ehhez hasonló "buddy movie"-kat a 80-as/90-es években (pl. 48 óra, Halálos fegyver stb.). Szórakoztató annak ellenére, hogy semmi újat nem mutat. Az kimondottan tetszett, hogy Adam Sandler nem egy komplett idiótát játszott.
2020. 10. 28.
Iszonyatosan irritáló az Adam Sandler által megformált főhős, ettől nehezen tudtam elvonatkoztatni. Igaz, ezt leszámítva is eléggé bugyuta történet néhány jó poénnal. Egyedül Kathy Bates tetszett igazán az anyuka szerepében.
2020. 10. 28.
Egész jó az ötlet, amire épült ez a film, és a képi világa is tetszett. Joseph-Gordon Levitt jól hozta a Bruce Willis figurát. Viszont minden spoiler nélkül a befejezése egy paradoxon, egy plot hole a történet szempontjából, ami lehetetlenné tesz bizonyos korábban megtörtént eseményeket, ez elég irritáló volt számomra.
1

47 Psycho  (1998)

2020. 10. 28.
Önmagában nem lenne rossz, de nagyon olcsó remake, ami semmit nem ad hozzá az eredetihez, ezáltal teljesen felesleges. Szinte jelenetről jelenetre ugyanaz a film, még a kamerabeállítások is megmaradtak. Vince Vaughn pedig rosszabb Norman Bates Anthony Perkinsnél, nem éreztem a kezdetleges szimpátiát, mikor először megláttam, az első perctől az volt a benyomásom, hogy ezzel az emberrel valami gond van.
2020. 10. 28.
A Psycho mellett a másik kedvencem Hitchcock filmjei közül. Nagyon okos forgatókönyv, a mestertől megszokott feszültség. Tetszett, hogy nem kapkodós a tempója, mégis végig leköti a nézőt. Az 1998-as remake sajnos ehhez képest csak egy lebutított hollywoodi tucatthriller.
2020. 10. 27.
Szerintem nem üti meg az első rész szintjét, bár kétségkívül vannak benne iszonyat jól megcsinált jelenetek, például a "fotelos". Azt éreztem, hogy nem tett jót neki, hogy a készítők sokszorosan emelni akarták a tétet, egyszerre annyi démont zsúfoltak bele, hogy már vártam, mikor tűnik fel Matt Damon vagy Damon Wayans :)
1
2020. 10. 27.
Zseniális film, számomra a mai napig Spike Lee legjobbja. Edward Norton kiváló, a mellékszereplői gárda nemkülönben. Van egy sajátosan szomorkás, elcseszett hangulata, ami nagyon tetszett. A rasszista vonal is érthető volt a 2001-es események árnyékában, de itt a rendező szerencsére nem követte el azt a hibát, hogy ezt a szálat túltolta volna, ahogy számos más filmjében tette. A lezárása pedig elképesztően erős.
2020. 10. 27.
Egy tucat(romantikus)komédia, tipikus 90-es évek feelingje van a filmnek, akkoriban nagyon sok hasonló készült. Egyszer meg lehet nézni, egyaránt vannak benne aranyos és gáz jelenetek, Freddie Prinze Jr. alakítását viszont fájt nézni.
2020. 10. 27.
Szórakoztató, könnyed kis film, amit nem szabad túl komolyan venni. Amolyan Ocean's kistesó, kicsit gyengébb kiadásban. Soderbergh pedig profi rendező, ahogy minden filmjén, ez itt is látszik.
2020. 10. 26.
Nem rossz film, de egy 20 perccel azért vághatták volna rövidebbre. Renner kifejezetten jó választás volt a főszerepre, és Kathryn Bigelow rendezése is a helyén van. A lezárása kifejezetten erős.
2020. 10. 26.
Korrekt, bár kicsit lassúcska, valós eseményeken alapuló dráma egy kelet-német osztályról, amely szolidaritásból kétperces néma csenddel emlékezett meg az 1956-os magyarországi eseményekről. Érdekes volt, bár "A mások élete" vagy "A hőlegballon" szintjét nem ütötte meg.
2020. 10. 25.
2020. 10. 25.
Óriási baromság, gyenge effektek, sablonos főgonosz. Sajnálom, hogy Chow Yun-Fat ehhez adta a nevét a nívós hong-kongi akciófilmek után. Sean William Scott pedig csak akkor jó, ha "fullba nyomja a kretént", itt rossz volt őt nézni.
2020. 10. 25.
A leírás alapján a vártnál is keményebb drámát és egy jó filmet kaptam. A színészi játék nagyon erős volt, főleg a férfi főszereplő. Könnyed kikapcsolódásra nem ajánlott.
2020. 10. 25.
Nagyon erős dráma,jó sztorival és két remek alakítással Ben Kingsley és Jennifer Connelly jóvoltából. Egyedül a rendőr karakterét éreztem gyengének és kifejezetten idegesítőnek.
2020. 10. 24.
Ha Ingmar Bergman ma alkotna
Remek alkotás Robert Eggers-től, aki ismét meg tudott lepni. Már "A boszorkány" is túlmutatott a horror műfaján, ez a film pedig egy kiváló művészfilm, emiatt azonban biztos vagyok benne, hogy sokan utálni is fogják. Robert Pattinson és Willem Dafoe a színészi játék legmagasabb szintjét mutatják be, már csak emiatt is érdemes egyszer látni. Nagyon emlékeztetett Ingmar Bergman munkásságára, főleg a "Farkasok órája" című filmet juttatta eszembe.