A 80-as évek egyik legjobb filmje, a korhoz tartozó zenék kíséretében. A casting
parádés: Bill Murray szórakoztató, mint mindig, de ugyanez igaz a többi színészre is.
A film amellett, hogy rendkívül vicces, még rendkívül ötletes is egyben, remek alapsztorit rittyentettek össze az alkotók, és erre az alapsztorira remekül építkezik a film, akárcsak később az Idétlen időkig esetében. A film zenéje klasszikus, fülbemászó kis dallamoska. Igazán két alappillér van, ami igazán naggyá teszi ezt a mozit: a már
említett 80-as évek hangulat és a kiváló humorvilág. Ezek mellett viszont még rengeteg
egyéb pozitívuma van a filmnek, nem hiába kapott az IMDB-n 7,8-as értékelést.
Méltó darabja Neeson akció korszakának. A címéhez méltón éjszaka játszódó film
sztorija nem túl nagy kunszt: egy ember megöli egy másik ember fiát, ezért a másik ember megakarja őt ölni. Igazából ennyi a film sztorija, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy igen ügyesen építkezik erre: a karakterek nem túl eredetiek, de összeillőek, a film drámai része is jól működik, az akció része pedig kimondottan látványos és pörgős lett. A filmnek igazán egy komolyabb hibája van, mégpedig a nem túl eredeti forgatókönyv, de ez is még az a kategória, ami fölött könnyen szemet
lehet hunyni. Akinek tetszettek Neeson eddigi akciózásai (Ismeretlen férfi, Non stop),
annak nyugodtan tudom ajánlani az Éjszakai ... több»
A film, amely lerántja a leplet az igazi vadnyugati életről. Tudomásunkra hozza, hogy a vadnyugat nem csak szuper menő pisztolyhősökből állt, bizony senki sem volt
makulátlan jellemű. Clint Eastwoodnak itt már teljes egészében kiforrott a rendezői
tehetsége, bár ezt már korábban is jó párszor bebizonyította. Szereplők terén is jól
választott: Freeman zseniális, Gene hackman Oscarja teljesen megérdemelt volt, és
Richard Harris is remekül működik. Igazán a filmben nem nagyon lehet negatív szereplőt találni. Little Bill karakterének a motivációját is teljesen meg lehet érteni,
ez is bizonyítja Hackman zsenialitását. A minimalista, ám nagyszerű muzsika is
remekül passzol az összképhez, Lennie N... több»
Bill Muray talán legjobb filmje. Kapunk egy jó alapötletet (akárcsak korábban a Szellemírtókban), és ezt az ötletet a film készítői a végletekig kihasználták, a film
nem lesz unalmas, vontatott, hanem ötletet ötletre halmozva megy végig a első
látásra "végtelennek" tűnő történeten. A szereposztás parádés, a karakterek jól
megírtak, a párbeszédek kidolgozottak és humorosak. És ne feledkezzünk meg
Tahi Tóth László zseniális szinkronjáról sem. "Időtálló" alkotás, mely nem hiába
került be az IMDB 250-ébe. 9/10
Chuck Norris filmjei közül talán a legjobb. Végre a karatés védőangyalt egy sebezhető
karakter szerepében láthatjuk a szokásos alakítással. A forgatókönyv meglepően jóra
sikeredett, ötletes megoldások vannak benne, jól megírt karakterek. A szereposztást
külön kiemelném, a jó karakterekhez jó színészek is tartoznak. Ha ki kéne emelni egy
jelenetet a filmből, akkor nekem mindenféleképpen a "rendőr bár" jelenet jut eszembe,
ahogy a két piti tolvaj előrántja a stukkert, erre mind az 30 pisztolycső rájuk
szegeződik. Egyszerre humoros és menő a jelenet. A 80-as évek hangulathoz még
hozzátartoznak a remek zenék, amik csak emelik a színvonalt. A film befejezése i
aranyat ér, most konkrétan arra ... több»
Kimondottan kedvelem a filmet az erős mondanivalója miatt. Talán ez a film mutatja be a legjobban az természeti értékek védelmét. Külön pozitívum, hogy a filmnek ugyan nincs sok szereplője, viszont kiváló lett a szereplőgárda. A főhős remekül hozza a figurát, és rávilágít néhány negatív tulajdonságra. Plusz meg kell említeni a két robotot, akik a film során emberi érzelmeket szereznek. A film viszont látvány terén is megállja a helyét, egyáltalán nem látszik rajta az idő múlása. A befejezésnél egy picikét könnyeztem is, na de nem árulok el többet, nézzétek meg a filmet. 7/10
Tudom, hogy sokaknak a 2.rész az etalon, viszont ez a Hollywoodi behatás szerintem
jót tett a filmnek. Ami nekem nagyon tetszett az az, hogy a film mérhetetlenül komplex,
rengeteg izgalmas, akció dús és erőteljes jelenetet kapunk, kiváló példa rá az Igazság
csarnoka-beli párharc, vagy mondhatnám a filmvégi pörgős autós üldözést. Minden a
helyén van, plusz a film végén kapunk egy ici-pici drámát is, ami szerintem jól funkciónál. A szereplők is tudják a dolgukat: Gibson kemény, és én csak a végső stáblistánál
vettem észre Tina Turner nevét. Hát meglepődtem! Ahogy az egész filmen is, ugyanis
én szerettem az előző két felvonást, viszont nem annyira, mint ezt. Kellemes csalódás
volt, és kiváló ka... több»
91 Ryan közlegény megmentése (1998)