Kicsit furcsálltam, hogy belevették a dínókat, de végülis, nagyon jót sikerült alkotni belőle! Ami még meglepő, hogy megtartotta azt az élményadó képességét, amit az előző kettő!
Általában a folytatások nem ütik az első rész színvonalát! Na ez itt nem mondható el! Szerintem a történet is jól ki lett találva, a szereplők tulajdonságain hálistennek nem változtattak! Meg merném kockáztatni, hogy még jobb mint az első!
Szerintem mindenkinek ismernie kéne ezt a filmet! Merem azt mondani rá, hogy a mindenki által ismert Jackie Chan legjobb filmje lett! Minden korosztály találhat benne magának tetsző részt!
Kislányként minden reggel ezt néztem! Még újságot is vettünk belőle! Tipikus olyan mese, amiért rajonghatnak az alsós általános iskolás lányok! A szereplők pedig megállják helyüket példaképként! Szép a grafikája!
Gyermekkorom egyik kedvenc meséje! Az animációja szerintem nagyon szép és barátságos! A történet pedig igazán kedves! Szerintem gyermekeknek éz felnőtteknek is kikapcsolódást jelenthet ez a mese!
Nem gondolom, hogy szükséges volt ennek a második résznek az elkészítése! Viszont ennek ellenére egészen tűrhetőre sikerült, bár bőven veszített a színvonalából!
Bár elsőre gagyinak tűnhet, igazából egy nagyon aranyos kis filmről beszélünk! Kisgyerekként is szerettem éz biztos vagyok benne, hogy ha most megnézném, ugyanazt az élményt adná! Külön tetszett, hogy mindenből csináltak egy miniatűr változatot!
Nem értem miért kellett ugyanazt a címet adni neki, ha köze nincs az előző részhez! Szerintem észrevehető, hogy egy nagyon gyenge koppintásról beszélünk!
Ezt a filmet nem lehet nem imádni! Emlékszem, kiskoromban IS!!! rengetegszer megnéztem és mindig próbálkoztam eltáncolni belőle egy-egy kis részletet! Közben halandzsáztam a filmzenét!
Kicsit tartottam tőle, hogy túlzásba fogják vinni már ezt a Langdon professzoros dolgot, de nem okoztak csalódást! Izgalmas és érdekes, jól kidolgozott film lett!
Személy szerint engem érdekelnek a szektás dolgok, így nem volt kérdés, hogy a filmet megnézem-e! Nagyon tetszett! Kicsit borús a hangulata, de izgalmas!
Kellemes csalódás volt! Imádtam minden percét! Igazán izgalmas és elgondolkodtató film! Rávilágít egy két dologra, amik nem biztos, hogy amúgy eszünkbe jutnának!
Szerintem semmi különleges nem volt a filmben! Kicsit laposnak találtam és esetlennek! Kellemes kis film, de nem szabad sokat várni tőle! Egyszer nézhető!
Véleményem szerint a filmben bemutatott világ nagyon nem egyezik a valósággal! Tetszett, hogy MINDENT sajátos felfogással ábrázoltak! Külön tetszett az élénk színek használata és Johnny Depp alakítása!
Szerintem ez egy olyan film, amit mindenki addig szeret és élvez, amíg kisgyereknek mondható! (már ha lehet így fogalmazni) Tipikus tiniknek szóló szerelmi történet!
Szerintem ennek a filmnek az ismerete is az alapműveltség részévé válik lassan! A színészek nagyon tehetségesek! A történet pedig annyira emberi és valóságos, hogy lehetetlen nem élvezni!
Véleményem szerint ugyanazt a színvonalat hozta mint az első rész! Nekem tetszett a "gonosz" természetes kegyetlensége! Alapjában a történet sokkal másabb mint az előzőben, de ettől csak színvonalasabb lett!
Ez a fajta titkosügynökös film sokkal jobban tetszett, mint mondjuk egy James Bond féle! Más a megközelítése! Apróbb jelenetek pedig különböző jelentéseket hordoztak! Csak ajánlani tudom!
Néhol kicsit erőltetett, de összességében nem olyan rossz! Bőven az átlag kategóriába sorolnám! Olyan egyszer nézhető! Esetleg egy vasárnap délutáni kikapcsolódáshoz ajánlanám leginkább!
Johnny Depp az egyik legjobb színész a világon! Őt is imádom! A kalózokat is imádom! Az kettő együtt pedig mindent visz! Vicces, akciódús film! Rettenetesen jól át lehet érezni a film hangulatát! Én a megnézése után jó ideig kalóz akartam lenni! :'D
84 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (2009)