Az a fajta művészfilm, amiben a szereplők sétálnak a tengerparton, és a múltjukról, valamint a titkaikról folytatnak mély – illetve mélynek szánt – beszélgetéseket.
Egy film minőségét ilyen érzékletesen ritkán jellemzi főbb díjazásainak története: Diane Kruger a legjobb színésznőnek járó elismerést vitte haza Cannes-ból, a film Golden Globe-ot is kapott – de a kilences Oscar-shortlistet követően a gáláig már nem jutott tovább.
Szükség lett volna egy jó rendezőre, és legfőképp egy magát megerőltető főszereplőre, de Eli Roth hozzájárulása kimerül abban, hogy horrorrendezőként kicsit véresebbre vett pár kivégzést, Bruce Willisen pedig végig az látszik, hogy nem a bosszú, hanem a forgatás vége a vágyának tárgya. több»
Az idén tízéves, korrekt home invasion horrorhoz Johannes Roberts (47 méter mélyen) a nyolcvanas évek slasherjei előtt tisztelgő folytatást rendezett. Ötletnek nem volt rossz.
Chris Hemsworth, bár tehetséges színész, még igen sokat kell tennie azért, hogy a Thor és Bosszúállók-filmeken kívül is emlékezzünk rá. Hiába keres ő szorgosan más és más szerepeket, nem igazán akar összejönni a siker egy másik karakterrel.
A brutális dokumentumfilmekkel indító, majd még azoknál is keményebb fikciós művekre váltó ukrán rendező, Szergej Loznica az egészen meghökkentő My Joy és a líraibb hangvételű, ám hasonlóan kegyetlen atmoszférájú A ködben után újabb szintet lépett a nyomasztás terén.
A magyar filmforgalmazás útjai kifürkészhetetlenek: 2016-ban már eljutott egyszer ez a dél-koreai zombiexpressz a miskolci Cinefestre, másfél évvel később pedig most a mozikba is befarol, hogy megmutassa, milyen a koreai zombivirtus. (Spoiler: ütős!) több»
60 Ismael szellemei (2017)
több»