Komolyan, az a legjobb ebben a sorozatban, hogy a szereplők hús-vér embereknek tűnnek. Vagyis szemrebbenés nélkül el tudjuk nekik ezt hinni. Akkor is, ha néha közhelyesek. több»
Az Alice in Borderland sok szempontból emlékeztet a Kockára (sok múlik a játékosok együttműködésén, és senki nem tudja, hogyan és miért került a játékba), de nem akar annyira okosnak tűnni, és messze nem annyira nyomasztó. több»
A Szabad szavak az a film, amely csendesen elmeditálgat és lelassít, elterelve a figyelmed a zakatoló világról és kicsit befelé fordítva észrevéteti veled, hogy a világ önmagában mennyire gyönyörű hely tud lenni és a szépség mennyire is a részletekben lakozik. több»
Addig nincs baj, amíg nem kezdjük azt hinni, hogy többek vagyunk, mint amik, üzeni valahol a Tudhattad volna, és ezzel egyet tudunk szerintem érteni. több»
Ez egy sorozat, melyben a volt Penny kiszabadul. Mert Cassandra bizony Penny. Az a Penny, akiről múltidőben beszélnek az Agymenők, és az a Penny, aki gyilkosságba is keveredik. Tehát ha így nézzük, akkor Kaley Christine Cuoco nem lépett ki a skatulyából. több»
Összességében a film egy összetett és profi alkotás, kifogástalan képi világgal, kitűnő szereplőgárdával, príma filmes megoldásokkal és ötletes tagolással. több»
Ez a film kellemetlen. Szóval nem érdemes megnéznie annak, aki hógolyózó télapókra vágyik. Annak viszont ajánlott, aki egy valódi drámai helyzetre kíváncsi. több»
Goldie Hawn és Kurt Russel 37 éve tartó kapcsolatának sikerültebben is emléket lehetett volna állítani, de a két veterán színészlegenda annyira kedves együtt, hogy a kedvükért a világ legrosszabb karácsonyi filmjének is hajlandó lennék megbocsátani. Már meg is tettem. több»
82 Virgin River (2019)