Az agyahagyott alapszituációból természetesen agyahagyott történet kerekedik ki, ám nem pont olyan módon, mint ahogyan arra számítani lehetett. A kifejezetten jó színvonalú színészi játék mellett (Robert Sheehant az isten is beszívott Kubrick-utánzatnak teremtette, de Rupert Grint is ki tud lépni Ron Weasley árnyékából) üdítő színfoltot képez még a váratlanul felbukkanó, brutális gore, valamint pirospont jár a hippikorszak egész filmet belengő, fűszagú életérzéséért is. Ami viszont az érem másik oldalát jelenti, az az, hogy sajnos a produkció csak igen kevés igazán átütő erejű poénnal büszkélkedhet, úgy is mondhatnám, hogy inkább humoros attitűdjében, mint tényleges vicceiben erős. A negatívumokhoz még hozzájárul az is, hogy a film megtekintése után némileg kiaknázatlannak éreztem a történetben rejlő lehetőségeket, véleményem szerint ebből a sztoriból egy jóval fergetegesebb komédiát is ki lehetett volna hozni. 7/10 több»
Kathryn Bigelow egyike a legkiválóbb rendezőnőknek, ez a filmje azonban soha nem tudott olyan ismertségre szert tenni, mint a Holtpont, a Zero Dark Thirty vagy A bombák földjén. Sokkal többre volt hivatott ez a film, amelyből az ambíció sem hiányzott, mégsem sikerült eljutnia a nézők szívéig. Talán kevesebb több lett volna, de attól még kiváló stílusbravúrról van szó, amelyet megérlelt az azóta eltelt idő, és ha klasszikus nem is lesz belőle soha, egy igazi gyöngyszemként tekinthetünk rá, amelynek érdemes adni egy esélyt. 8/10 több»
Mindenképpen több felesleges kitérőt tartalmaz (ez magyarázza a 2 óra feletti játékidőt), de a számos, zsigeri szinten működő ijesztgetés miatt végső soron hatásosabb tud lenni. Mindent egybevetve, leginkább a kiegyensúlyozottsága miatt én egy fokkal erősebbnek érzem az elődöt, de ha Wan alul is múlta kicsit magát, annyira semmiképpen, hogy ezen bánkódni lehessen. 7,5/10 több»
Egy makulátlan elme örök ragyogása eleve úgy képes elképesztően lírai alkotás lenni, hogy közben egyáltalán nem veszti el földhözragadt, emberi oldalát sem. Nem veszik el a részletekben, de nem is egy öncélúan túlstilizált összképet ad, és remekül ragadja meg minden romantikus film esszenciáját. Kevesebb tudománnyal és több fantasztikummal még azt is mondanám, tökéletesen, de nem leszek telhetetlen: Michel Gondry műve így is a műfaj egyik legjobbja. 9/10 több»
A magát másnak tettető Megamind kapcsán kialakuló szituációs komédia, a comic reliefként használt segéd, a szuperhősfilmek parodizálása szintén csak a legkézenfekvőbb motívumokig jut, és semmi olyan extrát nem mutat, ami kiemelhetné a tömegből. több»
Álláspontom szerint hatalmas bravúr lett ez a remake. Tom Savini a borzalmas forgatási körülmények ellenére, a stúdió által gúzsba kötötten is nagyszerű filmet tett le az asztalra. A kiváló zombimaszkok, a finoman adagolt gore, és Romero pazar, egyrészt hagyománytisztelő, másrészt az alapvetéssel trükkösen játszadozó forgatókönyve olyan keveréket eredményezett, ami negyed évszázados kora ellenére tökéletesen nézhető és nem is nagyon akar öregedni. Az eredetitől elvonatkoztatva, csak önmagában tekintve pedig az 1990-es Az élőhalottak éjszakája pusztán egy tipikus lassú zombis, társadalomkritikus, fejlövésekkel tarkított zombifilm, viszont annak majdnem hibátlan. Aki még soha nem látott zombihorrort, annak lehet, hogy inkább ezt ajánlanám a műfajjal való ismerkedésre, nem a '68-as eredetit. több»
Nem váltja meg a világot ez a kedves történet, de nagyon szórakoztató és nincs tartalom híján sem, ami a saját műfajában nem számít mindennaposnak. Ha nem vágyunk többre, mint egy meghatóan szép romantikus mozira, ez a film a legjobb választás. Nem ez a legjobb Nora Eprhon-film, de minőségi alkotás, kiemelkedő a saját műfajában, nem tudott megkopni még ennyi idő után sem. Azért a biztonság kedvéért ne kapcsoljuk ki a telefonunkat, amíg nézzük, hátha jön egy sürgős üzenet a kedvestől... 7/10 több»
Mindent egybevetve, leginkább a kiegyensúlyozottsága miatt én egy fokkal erősebbnek érzem az elődöt, de ha Wan alul is múlta kicsit magát, annyira semmiképpen, hogy ezen bánkódni lehessen. 7,5/10 több»
Egyetlen gyengeséget tudok felróni a filmnek, a közepe táján egy kicsit szirupossá válik a történet, hogy aztán a párbaj során egy drámai fordulattal új erőre kapjon. Mindvégig sikerül fenntartani az érdeklődést, habár a romantikus szál mai szemmel nézve időnként egy kicsit negédessé válik, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen. Ha esetleg van valaki, akinek kimaradt az életéből ez a fájóan szép film, nagyon sürgősen pótolja! Ebben az alkotásban benne van minden, ami klasszikussá tud tenni egy musicalt, és még ma is, amikor a műfaj már régen túl van az aranykorán, sokat tud adni a nézőjének érzelmileg és lelkileg egyaránt. 9/10 több»
De nem is annyira a konkrét szavak a lenyűgözők, hanem a mögülük kirajzolódó egyenesség és hitelesség, amelyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy a tévézés hajnala még valóban egy aranykornak volt mondható a média szempontjából. A Jó estét, jó szerencsét! pedig lehet, hogy egy világos szerkezet és történet nélkül összehegesztett mozgókép, de a gondolatait tökéletesen viszi végig és koronázza meg végül főszereplője beszédével. És végül is egy filmben ez éppen olyan fontos, mint bármilyen technikai bravúr... 8/10 több»
61 Holdjárók (2015)