Jobbat vártunk!!! Jól indult a film, a hangulat is megvolt, a színekre is látszik, hogy figyeltek, de valami mégsem kerek. A hentelős jelenetek rendben voltak, de így utólag úgy tűnik, hogy kicsit rövid és összecsapott lett a film. Egynek jó volt.
Kicsit nosztalgikus, kicsit új! Hozta a régi idők feelingjét, de egy picit túl hosszúnak éreztem a filmet, és néhol sok volt benne a duma. A film második fele viszont nagyon izgalmas volt... mondhatni totál sikolyos. :D A régi Sikoly-fanoknak csemege lesz.
Zseniális Az egyik legjobb krimi, bűnügyi thrillersorozat, amit valaha leforgattak. Minden rész egy külön film is lehetne akár. A karakterek szuperek, a szereplők tökéletesen eltaláltak. Van humor, terror, akció, árulás, extrém ügyek, amiktől leesik az állad. Kötelező darab!
Jó-jó, de... Hasonlónak érzem ezt a sorozatot is, mint a Hellbound (Út a pokol felé) c. sorozatot. Jó az előzetes, felkelti a figyelmet, nagy lendülettel veted bele magad a nézésébe, aztán rá kell jönnöd, hogy nem azt kapod, amire számítottál. Jó-jó, de nem az igazi. Ennél a sorozatnál is ezt tudom elmondani. Úgy érzem, hogy el van nyújtva, és részről részre picit unalmasabb lesz.
Tetszett Az alapötlet szerintem nem volt rossz. A két színésznő illett a szerepbe. Jól hozták a buta, "kell nekem a pasi" figurát. Egyszerű, bugyuta kis vígjáték, de a nézhető kategóriából.
A vidéki Ocean's Eleven Nagyon tetszett a film. Jó fordulatok, jó szereplők, mindig csak épphogy csöpögtetve van az információ, hogy ne tudjuk, mi lesz a vége... a karakterek tájszólása pedig frenetikus. :D
Végig izgalmas Már az előzetes is nagyon megfogott. A film végig lekötötte a figyelmemet, és fordulatokban nem volt hiány. Az utolsó jelenet pedig zseniális. :D
Csak a kiválasztottaknak Nagy kíváncsisággal kezdtem el a filmet, de azt kell mondanom, hogy ez nagyon művészi és nagyon rétegfilm lett. Nagyon jók a színészek és a képi világ, de nem nekem készült a film. Egy bizonyos rétegnél vinni fogja a pálmát, de nálam nem talált be.
Hat az érzelmekre Izgalmas előzetes, humoros vígjáték, jól működő (fő)szereplők. Ötletes megoldások exünk visszahódítására. Néha szomorú, néha drámai, de életszerű. Nézd meg! :)
Modern idők Notting Hillje Szerintem abszolúte megállja a helyét a film a mai romcomok világában. Jók voltak a karakterek, a színészek, ültek a poénok, és ahhoz képest egészen valósághűen hozta a sztárok életét. Biztos vagyok benne, hogy sok híres ember vágyna arra néha, hogy kicsit kikapcsolhasson, elszakadhasson a csillogástól, és sima, átlagos életet élhessen egy rövid ideig! Ajánlom megnézésre.
Tükör a mai (média) világnak Nem is lehetne aktuálisabb ez a film... Valahogy így működik ma is a média, ahogy a filmben láthattuk. Nagyon jó alakítások és elgondolkodtató történet!
Esti mozinak tök jó Nem váltja meg a világot, de igazából a célját eléri. Van benne akció, humor, sztori. A szereplők is egész jól játszanak. Nincsen túltolva. Szóval esti mozinak tökéletesen megfelel.
Magával ragad Egy tökéletesen eltalált és mértani pontossággal megrendezett film. Minden benne van, amitől egy mozi izgalmas, tartalmas, felkavaró, erotikus és néhol humoros lehet.
Izgalmas Minden volt, jelenlegi vagy jövőbeli Tinder-felhasználó számára tanulságos történet. Sosem tudhatod, hogy ki van a képernyő másik oldalán. Nekem tetszett a film.
Sokkal jobb, mint Tom Cruise Egyben ledaráltam az egész 1. és 2. évadot. Nagyon izgalmas és fordulatos volt. A színészek és a karakterek jók. Aki egy izgalmas akciósorozatra vágyik, annak tökéletes. A 3. évad már gyengébbre sikerült.
Az akciófilmek hőskora A korai 90-es évek akciófilm-szériájának egyik kiváló darabja. A fiatal Wesley Snipes hozza a figurát. Nagyon jó esti szórakozás.
67 King's Man: A kezdetek (2021)
Alsógatyában harcolós, hányós, alpári részek. Katyvasz az egész.