Egy kissé jobban a dolgok mögé nézve... Nem újság az, hogy az USA-ban nem mindenkinek felhőtlen az élete. Talán videóklipeken sokat láttuk már ahogy pl. csapatokban táncolnak jókedvükben az utcán, jó sokat esznek, költenek keményen, mintha nem akarna a pénzük sohasem elfogyni, hatalmas verdákkal járnak mindenhova meg szuper nagy házakban laknak. A lakosságnak csak mintegy 3%-áról mondható el, hogy kicsapongóan jó életet élhetnek. A többiek úgymond csak szimplán jómódúak, vagy a középosztályba tartoznak anyagiakat tekintve, és jelentős számban vannak ott szegények is. Egy jó részük biztos áramellátás nélkül is akár. Ez a film jól világít rá az utóbbiak helyzetére, pontosabban arra, hogy ha már nem dolgoznak (mondjuk itt gazdasági l... több»
Habár nem annyira eredeti, mint az első rész, ez mégis izgalmas volt. Itt-ott érezhetően erőltetett volt, meg több csavar van a sztoriban, de azért nézhető. Kedves és aranyos ötlet volt benne, ahogy Kronk mindenáron bizonyítani akart, és ehhez a barátai segítségét kérte. Szóval tanulságos is bőven. Jók voltak még benne a zenei betétek is, főleg a Let's Groove.
10/10.
Tökéletes plusz Idén jó sokszor (több mint tízszer) néztem meg eddig az Agymanókat. Volt, amikor egy nap kétszer, és utána ezt is hozzávettem. Egy ideje már rendszeresen csinálom. Nagyon aranyos, ötletes és vicces volt egyben, főleg ott, ahol Anya elkezd nagyon lazán beszélni, és Riley csak csodálkozik. Közben lent Apa és Jordan beszélgetnek, és közben előjönnek a zenei emlékek. Tanulság: nagyon könnyű találni közöst egymásban, már csak ezért sem érdemes előítélettel hozzáállnunk máshoz.
10/10.
Meghatóan érzelmes film a pionírok nyugatra tartó vándorlásáról. És igencsak realisztikus: jól megépítettek mindent a készítők, ruhák, szereplők nagyon korhűek lettek. Ez a film az őszinte kitartásra és a megrendíthetetlen hitre tanít az ő példájukkal. Különösen úgy hatásos ez, ha tudjuk, hogy mindezek igaz történeteken alapulnak. A film elején kiírták ugyan, hogy nem minden egyes jelenete halad kronológiailag megfelelő sorrendben, de mindezek megtörténtek.
10/10.
Már ez az első két rész is elég volt, hogy jól meggyőzzön. Azoknak fog ez a legnagyobbat szólni, akik látták a Clone Warst és a Rebelst. Akik nem látták, ők is élvezik talán, de én mondom: ennyi felkészülést ez megér. Ebben átjöttek a Rebelsből egy csomóan élőszereplősbe, láthattuk a Lothalt, és easter eggekből nagyon nem volt hiány. Nagyon érzelmes volt ez a legalább másfél óra, sőt nem is sorozatnak érződött egy idő után, hanem egy rövidebb SW-filmnek. Első előzetese óta hatalmas lázban tartott ez, de Thrawn főadmirális felbukkanása annál inkább. Na jó, ez utóbbi igazából azóta, hogy a Mandalorian második évadában jelent meg Ahsoka élőszereplősben először, és kimondta a nevét. Szóval már r... több»
Nagyon elemében van Nem okozott csalódást a Disney/Pixar ezzel. Elemek egy városban, ahol nem feltétlenül jönek ki jól egymással, eredendő különbözőségük miatt... Ez alighanem társadalomkritika is lehet mai világunkra nézve, ahol továbbra is sajnos nagy méreteket ölt a megosztottság és a kirekesztés. Szerencsére a film a tanulságot nem (túl) klisés módon tálalja, és azt mondja, hogy megértéssel közeledjünk mások felé, és legyünk őszinték magunkkal is. Ahogy Parázsnak dühkitörései voltak, abból látszik, mi történik (jórészt képletesen), ha elfojtjuk magunkban azt, hogy valójában milyenek akarunk lenni. Olyan a recept, mintha már láttuk volna, csak újracsomagolták, és persze rengeteg pluszt adtak hozzá. Az animác... több»
Számomra ez egy gyenge közepes. Összességében távolról sem a legnézhetőbb Marvel-sorozat, messze van ez a Loki színvonalától, sőt a WandaVisiontől is (az is bejött). Előfordulnak benne azért jó jelenetecskék is, de egy idő után már túl unalmas volt. Igaz, hogy Nick Fury nem a legnagyobb kedvencem az egészből, de azért érdekelt a sztorija, hogy hogyan tovább. Előzetes alapján meg úgy, hogy az első részben nem állt rosszul a borúsabb hangvétel az MCU-nak, de túlzásba vitték, nem ez a megszokott. Itt ez az újítás sajnos rosszul sült el. Azért az is fura, hogy több mint 200 millió dollárt voltak képesek erre rászánni, és ez lett belőle. Nem gondolkodhattak túl sokat rajta a készítők, hogy ezzel ... több»
Régi vígjátékok között is egy lazább, kellemesebb felüdülés volt ez. Akkora poénok vannak benne, sőt szinte minden egyes tíz percét úgy telerakosgattál humorral, hogy az egy picit le is zsibbasztott. Annál a résznél pedig, ahol meghívott mindenkit a kocsmában vendégként, és kötélről is leereszkedtek... Na ott kezdtem igazán fáradni. Akármennyire is erőltetettek voltak a filmben, szerintem bomba jó volt az egész, lol.
10/10
Nekem jó kis kikapcsolódást nyújtott ez. Nem a legmegszokottabb a régi Disney-rajzfilmek sorában, de jól jött attól még. Kis nosztalgia – ami a klasszikus hangulatát illeti –, de nemcsak ennyiből állt, hanem még tanító jellegű is bizonyos részekben. Elején egy kis földrajz, majd néhány dél-amerikai ország és Mexikó kultúrájáról is szól, még csak részben.
Fantázia... az van itt bőven.
10/10
Walt Disney Vintage Fő kedvencem a régebbi Disney-klasszikus közül. Kiskoromban VHS-en nagyon sokat néztem, nemrég újranéztem párszor és máig megunhatatlan. Zenéje és dalai lelkig hatóak, ma is el tudok érzékenyülni némelyektől. Mindenki aranyos, vicces vagy legalábbis kedvelhető benne.
Nekem nem volt rossz a remake, de ennél pölö az eredeti jobban tetszett.
10/10
Megnéztem az összes részt, és az első után rögtön ez a másik nagy kedvencem. Talán mert ekkor még idillibb valamivel a helyzet a Roxfortban, meg amúgy is. Amióta csak olvastam könyvben, azóta Dobby a nagy kedvencem belőle, aranyos és őszinte is. Talán a kedvenc részem az belőle, amikor találkozik vele először, aztán amikor lemennek a titkok kamrájába.
10/9
Egy rövid videó által találtam rá erre a filmre, és nagy kár lett volna kihagyni. Igaz, vallásomat tekintve jómagam is utolsó napi szent vagyok, így ez is különösen sokat jelent számomra. Ez a film néhány csapat fiatalról szól, akik részt vesznek egy vándorláson, hogy megtapasztalják, milyen volt akkoriban, az egyház visszaállítása utáni időkben a pioníroknak az élet. Modern eszközök nélkül (legalábbis itt minél kevésbé modernekkel), szabad ég alatt aludtak, és rengeteg kihívásnak voltak kitéve. A film néhol igyekszik poénokkal kiegészíteni a cselekményt, de a hangsúlyt az igazi üzenetére helyezni: vannak bizony megpróbáltatásaink, de rá kell jönnünk, hogy ezeknek mi a célja, és hogy hogyan ... több»
Mindenkinek kell vakáció Kellemesen meglepett a film merész koncepciója. Még úgy is, hogy sok éve láttam az előzetesét VHS-en, és ott is kemény volt, de csak most néztem meg. Nem tartanám túl nagy klasszikusnak éppenséggel, de az üzenete és a szellemisége helyén van. Hát mindenekelőtt... Fölöttébb szórakoztató. Lényegében magával ragadó, hogy a gyerekek őszinteségét mennyire humorosan mutatják be. No meg a tanárokét, ők is viccesek voltak többek között, meg kemények a rosszfiúkkal szemben. A főgonosz terve pedig azért eredeti és jó trükkös volt. Csak szerencsére elhibázott, és ha sikerült is volna, akkor is lett volna vakáció. Nem volt túl kemény így önmagában azért: a motivációja is kissé gyenge volt, hogy csak a s... több»
69 Látogatás a Peek Frean sütigyárban (1906)