Szerintem kijelenthetem, hogy ha már élőszereplős adaptációkban nem is, animációs filmek terén nagyon ott van a Warner. Elkezdtem megnézésmi az összes DC Animated Movie Universe filmet, és bár volt pár felejthetőbb darab, eddig nem csalódtam. Miután volt szerencsém olvasni a film alapjául szolgáló képregényt, így vártam már, hogy megnézzem, mit hoznak ki belőle filmként. Volt nem kevés eltérés az alaptól, de szerintem teljesen szükségszerű változtatások voltak, amik hozzáadtak a végeredményhez. Egyedül talán a karakterek ábrázolását, jelmezeit volt kicsit nehezebb megszokni, Doomsday ábrázolása például kifejezetten gyengére sikerült véleményem szerint, mindezek ellenére egy egyedi képet adta... több»
Egy ideje több helyen is láttam már, hogy érdemes lenne megnézni ezt a sötét csodát, így több hónap késéssel rávettem magam, és végül nem bántam meg. A 2006-ban bemutatott Rém rom című, alacsony költségvetésű gyöngyszem mindig is nagy kedvenc volt számomra, főként ehhez vezethető vissza a horrorfilmekért való rajongásom, és mindig is úgy gondoltam, hogy megérdemelne egy élőszereplős feldolgozást. Az éhségem ezzel valamennyire csillapodott, mivel pontosan azt a kisvárosi hangulatot tárja a nézők szeme elé, mint az említett animációs film. Walkie talkie, lombház, zseblámpák, biciklik, minden amire egy hozzá nem értő retró nyomozócsapatnak szüksége van. Úgy tűnik Judah Lewis nagyon megtalált ma... több»
82 Donnie Darko (2001)