Első óra még nézhető, a cápaboncolásig. Onnantól kicsengettek. Legalább nem csak annyi a sztori, hogy jönnek a cápák, „lyaly”, mindenkit is megkóstolnak, hanem szó esik a környezetszennyezésről, a nem lebomló műanyagokról és pusztító hatásairól. A vége már vállalhatatlan.
Kezdjük ott, hogy egyik szereplő sem lett a szívem csücske. Az Anna Delvey-t alakító színésznő jól hozta a beképzelt, tökéletes, ki ha én nem szerepet. Az újságírónő borzalmasan ripacs volt szerintem, főleg az elején. 2-3 rész után is azt éreztem, hogy „hát ez a nő mit keres itt?”. Végtelenül karrieristának volt beállítva, akinek élete műve volt ez a leleplező Anna Sorokin-cikk, olyannyira, hogy még a magzatvíz elfolyásakor is csak annyit tudott reagálni, hogy „jaj, ne!”. A kisded mellől hamar elutazik egy hétre, nem 2 várossal arrébb, hanem egészen Európa közepére. Látszólag nem viseli meg az újdonsült anyukát, hogy egy másik kontinensen hagyta a pár hónapos csecsemőjét. Nem számít, hogy il... több»
Már nem tudom, milyen régóta nem láttam egy normálisan összerakott sorozatot!
Ráadásul skandináv, ami plusz pont. Ők nagyon jók ebben. Az édesanyát alakító színész nagyon idegesített, semmi „anya” nem volt benne. A sorozat lényege az volt, hogy bemutassa, mire képes a szülő, ha ilyen slamasztikába keveredik a gyermeke. MINDENRE! Tetszett, jó volt!
Szerintem jó volt, összeszedett. Az Asunta örökbefogadó anyját megtestesítő színésznő brutál jól hozta a zavart, orvosi eset szerepet. Végig vártam, hogy kiderüljön az indíték, de nem lett meg. Ez nem a producerek és a dokumentumsorozat hibája. Utánaolvastam, és szerintem borzalmasan zavarba ejtő, hogy nem tudják, miért ölték meg az örökbefogadott kislányt. Jól volt felépítve a filmsorozat, végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Az első két részben gyakorlatilag semmi nem történik, aztán kezd kibontakozni. Olyan cselekményt mutat be a sorozat, ahol mindenkiről kiderül valami fincsiség... A végére összeáll a kép, de túl szép és túl bájos minden. Nem igazán életszagú.
Nekem nem tetszett a film, és a szereplők is borzalmasak voltak, nem voltak szerethetőek. Talán a hallucinátor nagyanyja hagyta bennem a legmélyebb nyomot.
Arról, hogy mennyire vonzunk be dolgokat, nem sok dolog derült ki. Van, aki hisz benne. Gyerekkoromban anyám sokat mondogatta, hogy ha pesszimista voltam, hogy nem sikerül valami: „hát ha így állsz hozzá, nem is fog...” A film egyébként nem volt rossz, egy kis esti kikapcsolódásnak teljesen jó volt számomra. De eléggé kiszámítható.
Sam Heughan miatt néztem. :D
Amúgy néhol elég unalmas. Jó volt viszont látni a Lyukas-sziklát. A lánykérés elég bohókás volt, illetve hogy az esküvőjén, fogadalomtétel közben is felveszi a telefont hát... nice.
Annak ellenére, hogy az egész film egy Mercedes terepjáróban játszódik, és telefonálások hada jellemzi, számomra kellően izgalmas és jó volt. Persze Liam már nagyon kiöregedett, csóri.
Minden nőnek járna egy Jamie! Egyszerre olvasom és nézem (lassabban olvasom, gyorsabban nézem). Ez valami fantasztikusan összerakott és megírt könyvsorozat, és örülök, hogy meg is filmesítették, ilyen hosszasan kidolgozva. Kedvencem a 2/13. Többször újranézős és szájtátós, sokkoló rész. Élvén Skóciában, még szebb és még jobb!
Érdekes dokumentumfilm – tényleg minisorozat volt, két résszel. Figyelemfelkeltő volt! Sokan odavannak a közösségi platformokért, az először nyilatkozó áldozat is elmondja, hogy nem tudja elképzelni nélküle az életét. Minden létező oldalon volt regisztrációja. Az ártatlannak tűnő közösségi oldalak bizony sok bajt is hozhatnak, pláne ha az embert pont betalálja egy ilyen elvetemült elmebeteg, mint Matthew Hardy. Szerintem mindenkinek látnia kellene ezt, hogy milyen hálózatot képesek egyesek kiépíteni mások zaklatására, életének tönkretételére!
58 Az örökség (2024)