Szívesen megtudtam volna többet a szereplők háttértörténeteikről. Jobban kifejthették volna, hogyan kerültek ebbe a szituációba. De így is élveztem, tetszett.
Ez egy nagyon jó kis posztapokaliptikus világból kiragadott történet, aminek úgy tűnhet, hogy se füle se farka, de pont ettől lesz igazán izgalmas, váratlan. Néhány ember különböző túlélési, mindennapi rutinjából láthatunk egy szeletet, amin elgondolkozva mi is elkezdhetünk agyalni, vajon én hogyan csinálnám, hogy próbálnám túlélni. (Belőlem legalább is ezt váltotta ki.) Az előzményről is csak néhány gondolatot tudhatunk meg, hogy is alakult ki ez a helyzet, de ennyi pont elég, hogy el tudjuk helyezni a túlélőket ebbe a rétegbe. Egy folyó mentén, valószínűleg pár kilométert járnak be hőseink, de az annál kalandosabb. A film nem mellőzi az életre nevelés, a bizalom és egyéb fontos kérdéseket ... több»
Több helyen olvastam, hogy eredetileg R besorolásúnak szánták a filmet, de végül lecsökkentették PG-13-ra, hogy a fiatalabb korosztály felé is nyithasson a mozi. Na, ezt nem kellett volna. Az első 2/3–a a játékidőnek azzal ment el, hogy egymást győzködték a szereplőink, hogy szerintük az, amire felhasználják a babát, ha jó, miért jó, ha nem, miért nem. Az utolsó 1/3-ába meg belesűrítették az összes horrorelemet, amit még elbírt a besorolása. Illetve végig kiszámítható a cselekménye, számomra semmi váratlant nem hozott. Nem erre számítottam, ez így maximum egy közepes.
Nekem ez 90% - ban Statham film volt, ami nyomokban tartalmazott Guy Ritchie-stílusjegyeket is, de ettől függetlenül szórakoztatott, végig lekötött. Bár a filmvégi átverés nálam nem történt meg, lehet, hogy az volt az átverés, hogy nem volt átverés!?
58 The Woman King – A harcos (2022)