Ilyet is ritkán teszek: négyest adtam erre a filmre, pedig fárasztott. De rájöttem, hogy a műfajjal van gondom, nem a történettel, és főleg nem az alakításokkal. James McAvoy egészen parádés, de Anya Taylornak is jól állt a szerep.
Engem nem nyűgözött le Sokakkal megtörtént már hasonló, hogy álmodozásukban egy gyermekkori szerelmet hajszolnak évtizedekig. Talán még rá is keresnek a Facebookon, pedig boldog párkapcsolatban élnek. Esetleg még találkoznak is huszonnégy év után, mert a kíváncsiság emberi tulajdonság, nehéz uralkodni rajta. Hogy mi lesz azután, már intelligencia, szerencse vagy szerencsétlenség kérdése. Erre az utóbbi kérdésre épít a film, de csak a vége felé láthatunk néhány izgalmas párbeszédet, ezen kívül csak a szépen megkomponált vágóképek tartották fenn a figyelmemet. A rengeteg üresjáratnak köszönhetően, bár csak másfél órás a film, sokkal hosszabbnak éreztem.
Murphy jó karban van, és simán hozta a régi Axel Foley karaktert. Jó, már nem olyan ruganyos a mozgása, de mégsem annyira nevetséges, mint a csupa izom kortársai, akik még mindig akcióhősként tűnnek fel a mozivásznon. A történet teljesen rendben volt, bár semmi újat nem fedeztem fel benne. Élveztem, hogy feltűntek a negyven évvel ezelőtti film főszereplői is.
A korábbi hozzászólók többsége fanyalog, de vegyük figyelembe, hogy az ifjú hölgyek még talán nem is éltek, amikor az ikonikus filmzene először bizsergette meg a dobhártyánkat...
Akkor most jöjjön egy pozitív vélemény is! A történet egy jól megírt dráma, még fordulatokat is tartogat a lelkizős jelenetekben elmerült nézőnek. Ízlések és pofonok persze különböznek, de a karaktereket alakító színészek meglehetősen sok játékfilmben szerepeltek már nagy sikerrel, szóval nem gondolnám, hogy csak a színpadon lenne jó egy Cserhalmi, Hegedűs D. vagy mondjuk Keresztes Tamás. Én a főszereplő játékát is hitelesnek éreztem, bár sokáig nem értettem, miért nem találtak hazai színészt erre a szerepre. Aztán a zárójelenetnél megértettem.
Emlékszem, a regény sem tetszett túlságosan, amikor olvastam, de gondoltam, talán nagy kedvencem, Belmondo interpretálásában megfilmesítve érdekesebb lesz a történet. Sajnos csalódnom kellett. Lehet, hogy nem a legszerencsésebb választás volt Jean-Pault felkérni erre a drámai karakterre.
Az első képsorok után reménykedtem, hátha sikerült az alkotóknak megújítani az alapötletet, de nem. A kaptafa ugyanaz, mint az előző részeknél, az akciójelenetek sem túl kreatívak.
Talán, ha nem olvastam volna a regényt (ami szenzációs), jobban tetszett volna, de Jonas Jonasson művei olyanok, minta a Rejtő-regények: nem igazán működnek filmvásznon.
Ezt a történetet a kiváló alakítások teszik érdekessé, de a drámai ív megtörik a végén, kicsit túlírt forgatókönyv. Végül a két óra húsz perces játékidőbe nem fért bele, hogy megtudjuk, hogyan folytatja főhősünk az életét.
Kultúrák találkozása Első pillanattól levágtam, hogy ez a történet a karakterek fejlődésére épít, így nem vártam különösebb fordulatot, helyette elmerültem a színészek parádés alakításaiban.
Érdekes alapgondolatra épül a film, az első jelenetek behúzzák a nézőt, aztán mintha elfogyott volna a kreatív gondolat, és a végén csalódottan álltam fel a képernyő elöl. Nincs katarzis, nincs tanulság, van viszont áltudományos zagyvaság és homályos befejezés.
Azt hittem, hogy a 21. században csak olyan mer cápás filmet gyártani, akinek van eredeti ötlete, ezért megnéztem ezt a francia remekművet. Sajnos tévedtem. Gyakorlatilag ugyanaz, mint a fél évszázada készült Cápa, egy dögöt hajkurászó rendőrrel és a pénzt előtérbe helyező polgármesterrel. Ettől még megkapta volna tőlem a három csillagot, de a történet lezárása kiakasztott.
69 A vadon hívó szava (2020)