Aranyos kis mese Nekem az tetszett ebben a „mesében”, ahogy belecsempészték az önismereti mondanivalót, az nagyon ütős volt! Azon kívül nagyon vicces, nagyon szerethető filmecske. De azért túl nagy elvárásaink ne legyenek vele kapcsolatban. (Egyébként a galamb szerintem iszonyatosan idegesítő a legtöbb jelenetében.)
Szerintem zseniálisan jó sorozat. Szerintem ez a sorozat olyan, mint egy lépcsőzetesre vágott frizurából készített fonat. A fő szálak összefonódása nagyon szép, de a lépcsős vágás miatt mindenhol kilóg egy csomó apró szálacska a fonatból, amik viszont „vadhajtások”. Itt is a lényeges szálak nagyon jól meg lettek írva, az apróbbak egy része viszont egyáltalán nem valósághű, sok közülük teljes sületlenség. A fő szálak miatt viszont megéri megnézni.
Az első rész megnézése után én is azt gondoltam, hogy eléggé megtippelhető, hogy mi lesz a vége (azért szerintem teljesen sablonmentesen megírni szerelmi történetet már nem lehet, mert már minden létező verzióját megírták korábban), de valahogy mégis nagyon érdekesre csinálták meg, ... több»
Zseniális, de többnyire nagyon szomorú történet Boleyn Annáról sokat hallottam már, de a testvéreiről szinte semmit, ezért előzetes utánanézés nélkül teljesen más, sokkal vidámabb történetre számítottam. Ebben egyik intrika követte a másikat, egy fordulatos, zseniálisan csavaros történetté alakulva. Amit én korábban nem ismertem, ezért végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet a hatalmas szomorúsága ellenére. Nagyon átérezhetően bemutatja azt is, hogy milyen kilátástalan volt a nők helyzete, mennyire nem voltak jogaik, mennyire kiszolgáltatottak voltak. A valóság viszont biztosan sokkal borzalmasabb volt még ennél is, mert nem ugyanazt lehet érezni egy figyelmes(nek induló), kedves(nek induló), jóképű, sportos férfi iránt, mint egy borza... több»
Sokáig nagyon szomorú nézni, de szép lesz a végére. Nagyon jó, hogy készült egy olyan sportfilm, ami azt mutatja be, hogy nem a bántalmazás vezet a tanítványok sikeréhez, sőt, elítélik a bántalmazás legcsekélyebb formáját is. Lelkileg gyógyító ez a film még úgy is, hogy szörnyű az első fele (illetve később is van ilyen jelenet), de talán pont azért, mert rávilágít, hogy az milyen káros. És átérezteti azt is, hogy milyen kín az, ha egy gyerek még a szüleire sem számíthat, mert csak tovább mélyítik a fájdalmát. Ezeket tehát borzasztó volt látni, viszont a tornászokat nézni gyönyörűség volt. A felvételek összevágása zseniális. Csak a cirkuszi tornászmutatványból alig lehetett látni valamit sajnos, mert az rossz szögből lett felvéve, illetve túl ... több»
Verekedésutálóként is élvezhető Ez a film olyan valaki számára is élvezhető, aki amúgy nem bírja nézni azt, ahogy két ember brutálisan szétveri egymást. Itt igyekeztek kevésbé explicit módon vagy kevésbé durván mutatni ezt, bár így is volt néhány jelenet, amit rossz volt nézni, de nem sok ilyet tettek bele szerencsére. Engem nem a boksz miatt érdekelt a film, hanem azért, mert csodálatra és tiszteletre méltó az akaratereje ennek az embernek, és reménykeltő a felépülése, aminek szerettem volna látni a történetét. Bár abból nem elég sokat mutattak, de azért jól megcsinálták a filmet. 7/10.
76 Gólyák (2016)
Nekem az tetszett ebben a „mesében”, ahogy belecsempészték az önismereti mondanivalót, az nagyon ütős volt! Azon kívül nagyon vicces, nagyon szerethető filmecske. De azért túl nagy elvárásaink ne legyenek vele kapcsolatban. (Egyébként a galamb szerintem iszonyatosan idegesítő a legtöbb jelenetében.)