Aranyos kis mese Nekem az tetszett ebben a „mesében”, ahogy belecsempészték az önismereti mondanivalót, az nagyon ütős volt! Azon kívül nagyon vicces, nagyon szerethető filmecske. De azért túl nagy elvárásaink ne legyenek vele kapcsolatban. (Egyébként a galamb szerintem iszonyatosan idegesítő a legtöbb jelenetében.)
Szerintem zseniálisan jó sorozat. Szerintem ez a sorozat olyan, mint egy lépcsőzetesre vágott frizurából készített fonat. A fő szálak összefonódása nagyon szép, de a lépcsős vágás miatt mindenhol kilóg egy csomó apró szálacska a fonatból, amik viszont „vadhajtások”. Itt is a lényeges szálak nagyon jól meg lettek írva, az apróbbak egy része viszont egyáltalán nem valósághű, sok közülük teljes sületlenség. A fő szálak miatt viszont megéri megnézni.
Az első rész megnézése után én is azt gondoltam, hogy eléggé megtippelhető, hogy mi lesz a vége (azért szerintem teljesen sablonmentesen megírni szerelmi történetet már nem lehet, mert már minden létező verzióját megírták korábban), de valahogy mégis nagyon érdekesre csinálták meg, ... több»
Zseniális, de többnyire nagyon szomorú történet Boleyn Annáról sokat hallottam már, de a testvéreiről szinte semmit, ezért előzetes utánanézés nélkül teljesen más, sokkal vidámabb történetre számítottam. Ebben egyik intrika követte a másikat, egy fordulatos, zseniálisan csavaros történetté alakulva. Amit én korábban nem ismertem, ezért végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet a hatalmas szomorúsága ellenére. Nagyon átérezhetően bemutatja azt is, hogy milyen kilátástalan volt a nők helyzete, mennyire nem voltak jogaik, mennyire kiszolgáltatottak voltak. A valóság viszont biztosan sokkal borzalmasabb volt még ennél is, mert nem ugyanazt lehet érezni egy figyelmes(nek induló), kedves(nek induló), jóképű, sportos férfi iránt, mint egy borza... több»
Sokáig nagyon szomorú nézni, de szép lesz a végére. Nagyon jó, hogy készült egy olyan sportfilm, ami azt mutatja be, hogy nem a bántalmazás vezet a tanítványok sikeréhez, sőt, elítélik a bántalmazás legcsekélyebb formáját is. Lelkileg gyógyító ez a film még úgy is, hogy szörnyű az első fele (illetve később is van ilyen jelenet), de talán pont azért, mert rávilágít, hogy az milyen káros. És átérezteti azt is, hogy milyen kín az, ha egy gyerek még a szüleire sem számíthat, mert csak tovább mélyítik a fájdalmát. Ezeket tehát borzasztó volt látni, viszont a tornászokat nézni gyönyörűség volt. A felvételek összevágása zseniális. Csak a cirkuszi tornászmutatványból alig lehetett látni valamit sajnos, mert az rossz szögből lett felvéve, illetve túl ... több»
Verekedésutálóként is élvezhető Ez a film olyan valaki számára is élvezhető, aki amúgy nem bírja nézni azt, ahogy két ember brutálisan szétveri egymást. Itt igyekeztek kevésbé explicit módon vagy kevésbé durván mutatni ezt, bár így is volt néhány jelenet, amit rossz volt nézni, de nem sok ilyet tettek bele szerencsére. Engem nem a boksz miatt érdekelt a film, hanem azért, mert csodálatra és tiszteletre méltó az akaratereje ennek az embernek, és reménykeltő a felépülése, aminek szerettem volna látni a történetét. Bár abból nem elég sokat mutattak, de azért jól megcsinálták a filmet. 7/10.
A minyonok minden eddiginél jobban elvarázsoltak, sok jó poén van benne, izgalmas is, de a film üzenete borzalmas. A gonoszimádat megint csak körbelengi az egész filmet, holott ezek mindent pusztítanak maguk körül. Értem, hogy előzményként csak ilyet gyárthattak, de akkor inkább nem is kellett volna legyártaniuk, mert ennek így nagyon rossz üzenete van, főleg a legbefolyásolhatóbb korosztályoknak. Az viszont nagyon aranyos, ahogyan a film megmutatta, hogy egyedül nem ugyanaz, mint csapatban lenni. A minyonok pedig nagyon imádnivalók, ezért ér a film egyáltalán 4 pontot a 10-ből. Miattuk többet is adnék, de a fő üzenet olyan borzalmas, hogy nem visz rá a lélek. Bár azt meg kell hagyni, hogy elég vicces és/vagy jópofa néhány dolog. Pl. apáca gonosztevő minden megnyilvánulása olyan abszurd, hogy jót lehet m... több»
Cukiságba csomagolt nem túl jó üzenet Érződik, hogy csak azért készült, hogy megmagyarázzák a minyonok szolgalelkűségét, illetve, hogy még egy bőrt lehúzzanak erről a világról. Ennek ellenére nem lett rossz, nagyon szórakoztató. Bár kicsit gagyi is, de nem jobban, mint a franchise többi filmje. Az viszont nagyon zavar, hogy gonoszimádat van benne. Értem, hogy a Gru előzménytörténeteként talán nem is lehetett volna másként, de ettől még ez borzasztóan rossz üzenet, főleg a legbefolyásolhatóbb korosztályoknak. Azt is értem, hogy Gru a legügyesebb a gonoszok között, ugyanakkor mégis mindig ő a kisebbik rossz, ráadásul az igazi gonoszak végül mindig megkapják méltó büntetésüket. Ettől még továbbra is a másokon átgyalogoló (átlánctal... több»
Nagyon tetszik ez a rész. A zenés elemek pedig végképp. Az viszont elég gáz, hogy milyen erős gonoszimádat van benne (a múltban), mert ez nagyon káros üzenet. De összességében jó az üzenete, és szórakozásnak is kiváló. Úgyhogy ez nálam 9/10.
Ez a rész nagyon tetszik, hogy az exgonosz már jóként él. Azt sajnálom, hogy a narcizmus azért még mindig benne van egy kicsit, és ez rossz üzenet. De összességében jó az üzenete, és szórakozásnak is kiváló. Úgyhogy ez nálam 9/10.
A gonoszság „ünneplésével” indul a film, de átfordítja jóba, és ez tetszik. Sajnos azonban még így is megmarad narcisztikusnak, és ez viszont már nagyon káros üzenet, főleg a legbefolyásolhatóbb korosztálynak. Szórakozásnak viszont nagyon jó. Nagyon aranyos dolgok vannak benne, és nagyon érdekes is a történet! Csak a másokon átgyalogoló (átlánctalpazó) narcizmus miatt vonok le pontot, egyébként nagyon tetszik. Így 7/10.
Átlagos film: egyszer elment, de nem nézném újra, és nem is ajánlanám senkinek. Megjelenik benne a toxikus férfikép, aki nem sírhat, mert az ciki. Egyáltalán nem reális dolgok vannak benne. Pl. a saját kocsijuk a szolgálati járgány, de az egyiknek egy sportkocsi (zsaru fizuból nem telne rá, és nem is örökölhette), a másiknak egy lakóautó (azzal nem lehet bűnözőket üldözni). Meg egy csomó mindent megengedhetnek, amire egy igazi rendőrnek nem lenne kerete. Ezen kívül túl hirtelen cselekedtek, egyáltalán nem profi zsaru módjára. Semmit nem csináltak igazi rendőr módjára. De még a legnagyobb drogkartell sem csinálja úgy, mint ebben a filmben, a valóságban ezért olyan nehéz lebuktatni őket. Még a... több»
Az elképzelés nagyon jó, a film viszont nem lett tökéletes. Véleményemhez összehasonlítom az „eredeti” (pontosabban a Disney-s) Hamupipőke rajzfilmmel. Amire a legtöbben már nem emlékeznek, csak annyi maradt meg a többségben, hogy a lányt meg kellett menteni. Arra már nem emlékeznek, hogy mennyire sokat tett ő is a saját álmáért. Ami nem a herceg volt, csak egy este a bálban. Igaz, hogy ez szomorú, nem az, hogy nem volt aranyásó, hanem az, hogy ő szabad életről már nem is mert álmodni, csak ilyen kis álom teljesülésében, mert még hinni, hogy egyetlen estére ő is úgy élvezheti az életet, mint a többi fiatal nő. A rajzfilmben egyébként is végül az állatok szabadítják ki a bezárt szobából, de az állatokkal ő bánt olyan kedvesen, hogy később meg akarták ... több»
76 Gólyák (2016)
Nekem az tetszett ebben a „mesében”, ahogy belecsempészték az önismereti mondanivalót, az nagyon ütős volt! Azon kívül nagyon vicces, nagyon szerethető filmecske. De azért túl nagy elvárásaink ne legyenek vele kapcsolatban. (Egyébként a galamb szerintem iszonyatosan idegesítő a legtöbb jelenetében.)