Legutóbbi vélemények

Damien Chazelle-nek nem kellett túl sokat tennie ahhoz, hogy rövid időn belül az egyik kedvenc rendezőmmé avanzsáljon. Csak két cím: Whiplash és Kaliforniai álom. Számomra mindkettő szerepel az elmúlt évek legnagyobb filmélményei között. Zseniális alkotások ezek, s mindezt egy olyan rendező hozta létre, aki még a 35. életévét sem töltötte be. Legújabb filmje, Az első ember is egy igazán korrekt produkció, gyönyörű fényképezéssel, hatásos képsorokkal. De valami mégis hiányzik belőle ahhoz, hogy gyarapítsa a legerőteljesebb filmélményeim listáját. Valahogy nem tudott megmutatkozni Chazelle egyedi látásmódja, s talán ebben a témában nem is volt esély rá, hogy megmutatkozzon. Félreértés ne essék, semmi gond nincs azzal, hogy a rendező ezúttal elrugaszkodva kissé a zenés műfajoktól, valami másban is kipróbálta magát. S ha már váltani akart, Neil Armstrong űrkalandja abszolút olyan sztori volt, amit igenis be kell mutatni szélesvásznon is. S Chazelle ezt remekül meg is valósította, ahogy korábban is írtam, már-már túl korrektre sikerült ez a produkció, s furcsa módon ezúttal ez nem dicséret.
A világ minden táján ismerik Neil Armstrong történetét, az amerikaiak számára pedig valószínűleg ez olyan legendává vált, amit sosem felejt el az, aki átélte (vagyis a tv/rádióközvetítéseket hallgatva, körmét rágva izgulta végig a kalandot), s nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb amerikai egyetért abban, hogy ez egy olyan esemény története, amelyet tovább kell adni a jövő nemzedékeinek is. Az már más kérdés, hogy érdekes-e annyira Armstrong élete, amikor éppen nem a Holdon lépdel. A film igyekezett magát az embert is az érdeklődés tárgyává tenni, bár nem teljes mértékben erre koncentrálva, de felépíteni egy nem mindennapi karriertörténetet, s ami még fontosabb: bemutatni egy igazi családi drámát, amely végigvonul a mintegy száznegyven perces játékidőn. Armstrong elveszíti szeretett kislányát, s ettől kezdve látszik, hogy valami végérvényesen meghalt benne is. Egy ilyen lelkiállapotban kerül bele a projektbe, ami nemcsak az ő életét változtatja meg. Óriási dolgokat él át, s valahogy mégsem látni a csillogást a szemében. S talán ez így van rendjén. Ryan Gosling pedig nemes egyszerűséggel tudta előadni ezt a bezárkózott hangulatot egy igencsak inger gazdag szituációban. A családi szál (és dráma) tökéletes lezárása a film utolsó jelenetsora (SPOILER Az űrutazás után még karanténban lévő űrhajós és felesége első találkozása, szavak nélkül…) ennél tökéletesebben nem lehetett volna lezárni ezt a filmet.
További pozitívuma az is, hogy bár magát az alapsztorit tekintve bőségesen benne volt a pakliban egy pátoszos hangvétel, sőt egy áldozatmentes igazi sikertörténet. De tökéletesen tudjuk, hogy ez nem fedné az igazságot. Az, hogy Neil Armstrong sikeres űrsétát tehessen a Holdon, az nem kevés emberi áldozatot követelt a kísérleti fázisban, s Az első ember ezek felett nem akar elsiklani. A Szovjetunió és Amerika versengését is felvillantja, valamint azt is, hogy bizony léteztek olyan csoportok, olyan hétköznapi emberek, akik az űrprogramot pénzkidobásnak, s a valós politikai problémákról való figyelemelterelésnek vélték. Talán ez volt az a két szál, amiből kicsit keveset kaptunk, de megbocsájtható, hiszen már a film címe sem árul zsákbamacskát: ez Neil Armstrong története. Kitűnő fényképezés, amely nemcsak a nagy totálokban, hanem az űrhajóban készült, már-már klausztrofób képekkel is növeli a hatást, remek zene, amit Justin Hurwitztől már megszoktunk.
Ha több a pozitívum, mint a negatívum, akkor mégis mi vele a probléma? Semmi. Csak egyszerűen Damien Chazelle filmjeitől azt várjuk, hogy kétszáz méterrel a föld felett lebegve hagyjuk el a mozi termet, olyan katarzis élménnyel, amit egy életre nem felejtünk el. S ez esetben ez az érzés (hiába lenne stílszerű, ha már űrutazásról van szó), nem történt meg. Nem lebegtünk. Csak kisétáltunk és nyugtáztuk: ez egy korrekt film volt, de sajnos ennél nem több.

Ha nem vesszük figyelembe a történelemhamisítást és az olcsó szappanoperákba illő jeleneteket és fordulatokat, akkor sem érdemelne 4-nél több csillagot. Nézhető és szórakoztató is, de semmi több. A steampunkot nagyon bírom, itt is működik, a bál viszont nagyon kínosra sikeredett a hiphop elemekkel.

Jelen filmünk az egyik klasszikusnak nevezhető Carpenter filmnek a Ködnek a remake, bár én személy szerint nem nagyon szeretném összehasonlítani a korai 80-as évekbeli elődjével, mert akkor a két csillagos értékelése is magason túlértékelt lenne! Az első gondom a filmmel kapcsolatban, hogy ennek a történetnek valahogy nagyon nem állt jól az, hogy elsősorban egy tinihorrort készítettek belőle! Ehhez persze társult a csapnivalóan rossz színészi alakítások (a legtöbbjük elsősorban sorozat színész volt ez időtájt) akikkel egy pillanatig sem tudtam együtt érezni, vagy akár izgulni a sorsuk miatt! Ez persze nem feltétlenül csak a színészek hibája lehetett, hisz a forgatókönyvíró Cooper Layne sem rendelkezik valami hatalmas tapasztalattal e téren! Tehát én személy szerint erőtlennek éreztem a karaktereket! Sajnos a forgatókönyv nem csak a karaktereknél okoz csalódást, hanem maga a történetben is, mert ez a film unalmas volt! Pokolian elhúzzák a film bevezetését, mondjuk a Carpenter féle Köd is lassan indult be, de ott végig megvolt a félelmetes atmoszféra, illetve a borzongató hangulat! Itt meg a nagy semmi! De hogy némi pozitívuma is legyen jelen filmünknek, a CGI technológiával azért rendesen kitettek magukért az effektesek, jól néztek ki a trükkök a filmben! A készítők a filmet annak a bizonyos Debra Hill-nek (1950-2005) ajánlották, aki az 1980-as Köd című filmnek készítette a forgatókönyvét! Nagyon szép gesztus, de azért több mindent megtarthattak volna az eredetiből ehhez a filmhez és akkor szerintem egy értékelhetőbb változatot kaptunk volna! Így csak azon remake-k sorát bővítette jelen filmünk nálam, amiket teljesen fölöslegesnek éreztem az elkészültét!

Az 1995-ben készített Species (A lény) sokaknál talán annyira nem talált be, viszont én kimondottan kedveltem jelen filmünket! Mind a szereplőgárdája, mint a története, mint pedig a történetvezetése miatt merem azt mondani, hogy ez egy kimondottan élvezetes kis akció sci-fi horror volt (nem hiába készült a szériának további három része is, bár azért nyomon követhető volt, talán a második rész után, a minőségi hanyatlása is)! Ami hatalmas előnye volt az első résznek, az a hihetetlen feszes és pörgős történet! Ami igaz az utolsó 15-20 percére azért kicsit lejeb ad a tempójából, de még így sem panaszkodhatunk! Aztán ott volt szintén az előnyei oldalán az igazán neves színészválogatás! Szinte egytől egyig a 90-es évek ismertebb színészei alkották, illetve a modell szakmából frissen színészi babérokra törő Natasha Henstridge Sill szerepében! Sok filmes fórumon olvastam hogy mennyire kilógott az ő alakítása a többiekétől és hogy mennyire gyenge volt az alakítása! Nos ebben én nem feltétlenül értek egyet, hisz ha bármikor vissza kéne mondanom egy szerepét ennek a színésznőnek nem nagyon jutna más az eszembe, csak talán ez az egy illetve a folytatása a filmnek 1998-ból (és itt megpróbáltam az alakítását figyelembe venni elsősorban és nem a testi adottságait)! A film zenei aláfestéseiért is jár a piros pont, ha nem is egy maradandó klasszikus, de a filmhez tökéletesen passzoltak Christopher Young zeneszerző alkotásai! Mindenképp érdemes megemlíteni még H.R.Giger munkáját is a filmnél, hisz ő alkotta meg Sil eredeti formáját ami piszok jól nézett ki! Sajnos viszont a film befejezésénél látható CGI technológia elég gyengére sikeredett, viszont a készítők mentségére szolgáljon az, hogy sokáig nem időzik rajtuk a kamara! Összegezve egy emlékezetes akció sci-fi horror a 90-es évekből, pazar színészi gárdával marad meg az emlékeimben eme film (plusz egy gyönyörű földönkívülivel)!

A második film, amit Sunny Deol főszereplésével láttam, és továbbra sem értem, hogyan kaphatott akár egy főszerepet is. A történet meseszerűségével nincs bajom, aki nem akar ilyesmit látni, ne nézzen indiai filmeket. De hiába próbálják jóképűre suvickolni Deolt, nem nagyon sikerül. Annyira sehogyan sem, hogy két ilyen szép nő szerelmesedjen belé, mint Karisma, és Tabu. Ráadásul ilyen tapló viselkedés mellett. Amikor pedig félelmetes akar lenni, akkor kifejezetten röhejes. Azt pedig hiába akarják elérni, hogy együttérzés ébredjen bennem iránta, az sem megy. Bérgyilkosoknak nehéz megbocsátani csak azért, mert egy embert nem akar megölni. És a többi akit megölt? Karisma szerepét sem gondolták túl. Gyakorlatilag bárki, aki beleszeret azonnal halálos veszélybe kerül. Ráadásul az egész film alatt folyamatosan hisztizik valami miatt. Szegény Amrish Purit megint idióta szörnyetegnek maszkírozták, pedig cicvil kinézettel is tud félelmetesen gonosz lenni. Elég sok gyakorlata van benne, alig-alig kap pozitív hős szerepet. Igazából Salman miatt kezdte bele a filmbe, aki elég későn jelenik meg, de onnan kezd igazán érdekes lenni. Meglepően jól játszik ebben, a fiatalkori szerepeiben nem nagyon brillírozott eddig. Szemtelenül fiatal még, nagyon jóképű, és jól állnak neki a mély érzelmek. Végül a film hozza a tőle elvárhatót, nincs meglepetés benne. Salman miatt egyszer meg lehet nézni.

Kissé unalamas volt, de a történetnek érdekes a megközelítése, hogy apja meg lánya kint élnek az erdőben, majd a rendőrök rájönnek és elkapják őket, pszichológiai vizsgálatokat végeznek rajtuk, aztán egy "rendes" ember házat ad nekik ahol lakhatnak, de elég kényelmetlen számukra. Majd újra elszöknek a civilizációtól, de a lánya meg akarja tapasztalni milyen is az a másik élet és természetes úton leválik az apjáról...Egyszer érdemes egy unalamas délután megnézni.

Nekem ez a rész tetszik a a legjobban. Bemutatja a felnőtté válás kényes dolgait, hogy többé nem játszunk a gyerekként oly szeretett katonákkal, babákkal, versenyautókkal és számos játékkal, felkerülnek a polcokra, padlásra vagy le a pincébe. Így hát hőseink óvodába költöznek, azonban ez a lét sem fenékig tejfel. Rengeteg vicces jelenet van, Ken és Barby behozatala nagy ötlet volt, a főgonosz maci pedig zseniális. Mégis, a franchise-tól elvárható humor mellé kapunk olyan drámai jeleneteket is, amitől az ember könnye kicsordul. Gondolok itt a maci hányattatott életének bemutatására, megmagyarázva hogyan és miért fejlődött ki jelleme, de az abszolút kedvencem az olvasztó kemencés rész. Ahogy a maci elárulja a bandát, azok pedig rádöbbenve, hogy nincs kiút, összekapaszkodnak és együtt várják a halált. Azt hiszem, ez a jelenet mindent elmond aljasságról és szeretetről, mindezt animációs figurákkal bemutatva. Eszméletlenül eltalált mese, amiben olyan jelenetek is vannak, amik csak a legnagyobb drámákban. Hibátlan, zseniális alkotás.

A szörny rt. egy igen hasznos mese. Energiagazdaságra buzdít és megmutatja a gyerekeknek hogy semmi félni valójuk nincs a gardróbban esetenként ágy alatt bújkáló "szörnyektől". A rajzfil tele van pixar-os utalásokka, de més a híre A113-at senki nem fedezte fel. Úgyhogy hajrá ha sikerült felfedezni mindenképp oszd meg!

Imádtam, de csak az első 2 évad ami teljesen lehengerelt a 3. 4. Évad azért már hagyott bennem némi csalódottságot. A sorozat hangulata és színvonala csökken ezt főleg a 4. Évadnál lehetett érezni, hogy már inkább csak a bevételszerzés és a sorozat sikeressége dominált, de ettől függetlenül még mindig tudott szórakoztató lenni, de még így is bőven alul mint amit az első két évad nyújtott. Aztán érkezett az 5. Évad amit jobban vártam a messiásnál, aztán akkorát csalódtam benne, hogy kifejteni nem tudom. Az 5 pontból simán levehetnék legalább 2-őt csak az 5. Évad miatt, de egyszerűen az eredeti szál miatt nem lehet lerontani

Minden idők egyik legjobb filmje, legalábbis az amerikai filmek közül az egyik legzseniálisabb. Morgan Freeman és Tim Robbins csak úgy lubickolnak szerepeikben, ami nem is csoda egy ilyen jó forgatókönyv esetén. A filmnek hatalmas töltete, feledhetetlen üzenete egy életre szóló élmény.

Nagyszerű film, arról a világról szól, amikor az adott szó értéknek számított. A vidéki családok többnyire nehéz élete mindig tartogatott valami felemelőt. Daniel Auteuil kitűnően alakítja a látszólag kérlelhetetlen, de valójában jószívű apa szerepét. A filmnek igazi erőssége az a hangulat, amit a rendezőnek és az operatőrnek sikerült a nagyszerű színészekkel együtt elénk varázsolni. Szép tájak, nagyszerű párbeszédek és emberi szeretet - talán ez a mottója ennek az alkotásnak

Izgalmas és szórakoztató volt. Nem véletlen hogy szerethető ez a rajzfilm hiszen a szülők nagy gondjával foglalkozik. Hogyan oldjuk meg a munka és a gyereknevelést egyszerre. Számomra ez inkább a felnőtt közönséget mintsem a gyerkőcöket köti le ezért is kaphatott PG besorolást is. Mindenesetre nagyon jó lett úgyhogy kötelező megnézni.