Húsz évvel ezelőtt tragikus események sorozata majdnem szétszakította Millwoodot. Most, a jelenben, a hazug csajok vadonatúj csapatát egy ismeretlen támadó kezdi gyötörni.
/ romantikus | vígjáték
Arnold töbször bizonyította már, menyire elszánt, ha a munkájáról van szó. A férfi tűzoltóként dolgozik, egy rosszul elsült lánykérés miatt azonban magánélete és karrierje romokban hever. A vezetőség korábbi eredményeit figyelembe véve úgy dönt, hogy Arnoldot egy karácsonyi vásár ügyeletes tűzoltójának teszi meg, ő azonban egy cseppet sem élvezi az új feladatát. Szerinte ugyanis a karácsony álszent, giccses és idegesítő. A kezdeti nehézségek után azonban fokozatosan megkedveli a vásár különc és furcsa árusait, illetve a kissé szétszórt főszervezőt, Esztert is, rövidesen pedig ismét hatalmas kihívással kell szembenéznie, hogy új életet kezdhessen. A Sohavégetnemérős és a Mi ez a cirkusz? rendezőjének, Tiszeker Dániel legújabb filmje, amelynek főbb szerepeiben Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla láthatóak. A Nagykarácsony 2021. novemberében érkezik a hazai mozikba az InterCom jóvoltából.
/ dokumentum | életrajzi | krimi
A sorozatgyilkos Jeffrey Dahmer kíméletlen interjúkban vallja be borzalmas bűntetteit, és felkavaró betekintést nyújt egy zavart elmébe.
/ dráma
Egy ügyvédekből álló csapat az 1980-as években Argentína véres katonai diktatúrájának vezetőivel veszi fel a harcot, versenyt futva az esélyekkel és az idővel.
/ romantikus | vígjáték
A Szerelem első csókra című film Javier (Álvaro Cervantes) történetét meséli el, aki 16 évesen csókolt meg először egy lányt, és felfedezte, hogy látnoki képességgel rendelkezik, legalábbis szerelmi látnoki képességgel. Egyetlen csókkal képes meglátni annak a kapcsolatnak a jövőjét, mielőtt megélné azt, aminek köszönhetően felnőttként soha nem volt tartós párkapcsolata, mivel mindig szakít velük, mielőtt a dolgok rosszra fordulnának. De minden megváltozik azon az éjszakán, amikor megcsókolja Luciát (Silvia Alonso), és boldog házasságban találja magát, gyermekekkel. A probléma? Lucía a legjobb barátja barátnője (Gorka Otxoa).
/ vígjáték
A reality-sorozat egy Las Vegas-i zálogház mindennapjait mutatja be. Megtudhatjuk, hogyan, kitől, miért, mennyiért vásárolnak értékeket, műtárgyakat, vagy éppen ócskaságot, s hogy egy ilyen zálogház révén is feltérképezhető és behatárolható Amerika széltében-hosszában.
A 20. századi magyar irodalom nagyjai, köztük Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona, Judik Etel és Böhm Aranka életét és barátságát követhetjük nyomon. A középpontban mégis Karinthy és Böhm viharos élete és emberi házassága áll. A Frici & Aranka Juhász Anna irodalmár produceri munkálatai alapján készült.
Amikor Sara elviszi Beethoven-t nyári vakációra a különc Freddie bácsihoz az öreg bányászvárosba, a csintalan eb "kikaparja" a legendás eldugott kincshez vezetõ hiányzó nyomot. Most mindenki a kutya legjobb barátja akar lenni, és Beethoven felfedezése nyomán kitör a kincskeresõ láz a közösség bolondos figurái között. De a kaland többet takar, mint amire számítottak, mivel találkoznak a szellemekkel, melyek a város legféltettebb titkát õrzik.
/ dráma | krimi | thriller | történelmi
Jung András, az állambiztonság tisztje szinte tökéletesnek mondható. A férfi boldog házasságban él gyönyörű feleségével, Évával, karrierje azonban stresszesnek mondható, hiszen előrelépését igencsak hátráltja munkahelyi vetélytársa, Kulcsár. A múltból azonban váratlanul felbukkan egy legendás kém, Markó Pál, az események pedig felgyorsulni látszanak. Könyörtelen párharcok veszik kezdetüket, amelyben lassan már élet-halál a tét, rövidesen pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy semmi sem az, aminek látszik. A tíz évvel ezelőtt debütált, A vizsga című film folytatódik, és mint kiderül, hiába telt el oly sok év, az ellenségek továbbra is éberek maradtak. A Fazakas Péter rendezésében készült film 2022. június 9-én érkezik a hazai mozikba az InterCom jóvoltából. A játszma főszerepeiben Scherer Péter, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Kulka János, Orosz Ákos és Staub Viktória láthatók.
Steven Spielberg és csapata az élet négymilliárd éves földi útjának hihetetlen történetét mutatja be ebben a sorozatban.
Ballyfermot, Írország, 1960. Egy Dublin külvárosában élő, keményen dolgozó közösség élete a hűség, a hit és az összetartozás hagyományaiban gyökerezik. A ballyfermoti nőknek azonban egyetlen álmuk van: megízlelni a szabadság ízét, és kiszabadulni a családi élet börtönéből. Ehhez részt kell venniük a zarándokúton a franciaországi Lourdes szent városába. Pimasz és lázadó papjuk jóindulatú beavatkozásával négy barátnő, Lily, Eileen, Dolly és Sheila nyerik meg az ehhez szükséges jegyet a tombolaesten.
/ dráma
Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalomórákat tart, pozitív kapcsolatot ápol diákjaival és munkatársaival egyaránt, így megbecsült pedagógusi pozíciót tölt be a gimnáziumban. Váratlanul egyik szülője ellene foglal állást, amikor kifogásolja, hogy egy olyan filmet ajánl, amelynek középpontjában a 19. századi francia költők, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine élete áll. Ez a kritika a két férfi közötti bensőséges érzelmi és fizikai kapcsolat ábrázolása ellen irányul. A tanárnő ezt követő fellebbezése olyan eseménysorozatot indít el, amely fokozatosan ellene fordítja kollégáit, sőt még az iskola igazgatóját is. Ez a növekvő ellentét, amely egyre tarthatatlanabb munkahelyi környezetet eredményez, nemcsak Ana személyes identitását kérdőjelezi meg, hanem minden emberi kapcsolatát is veszélyezteti.
Will Montgomery az egyik legjobb tolvaj a szakmában, azonban miután átverik, évekre a rácsok mögé kerül. Bár a férfi azt tervezi, hogy szakít a múltjával, és lányára, Alisonra szenteli minden figyelmét, volt társa és az FBI cseppet sem könnyíti meg a dolgát. A hatóságok és Vincent úgy véli, Will utolsó rablásának zsákmányát titokban elrejtette valahová. Vincent elrabolja Alisont, és váltásgdíjként az elrejtett zsákmányt követeli. Willnek bíznia kell az ösztöneiben és a furfangos szépségben, Riley-ban, ha szeretné élve viszontlátni a lányát.
/ dráma | romantikus | thriller
A diákok legjobb 0,01%-a uralja a törvényt és a rendet a Jusin Gimnáziumban, de egy titokzatos új diák repedést üt a fékezhetetlen világukba.
/ dráma | romantikus
A 17 éves Akito, akinek már csak egy éve van hátra, új értelmet talál az életének azzal, hogy örömet szerez egy halálos beteg lánynak, akinek már csak hat hónapja van hátra.
/ romantikus | vígjáték
Cole Davis (Channing Tatum) a NASA-nál dolgozik, és egyértelmű célja van: az első embert a Holdra juttatni - mielőtt a Szovjetuniónak sikerülne. Az Apollo-missziót azonban kudarcok, balszerencse és szerencsétlenségek kísérik, és az űrügynökség hírneve zuhanórepülésbe kezd. Kelly Jones (Scarlett Johansson) marketingszakembert bízzák meg azzal, hogy változtasson ezen. Minden további nélkül Cole Davis elé állítják, hogy mutassa be a médiának az ő és csapata munkáját - ha kell, trükkökkel. Cole Davis azonban akkor jut el a csúcsra, amikor az egész holdraszállást egyszerűen megrendezik, és ezzel minden kemény munkáját semmissé teszik. De már régen megkedvelte a magabiztos Kelly Jonest...
A fiktív kormányzó, Eliza Reed a legjobb barátnőjével az oldalán átvészeli az NBA tulajdonosi és családi drámáját.
A polgárpukkasztó és gyakran komor jövőképet sugalló, szatirikus antológiasorozat vadonatúj epizódokkal és ismert sztárokkal tér vissza a képernyőkre.
Melissa Jesperson-Moore tizenöt évesen rájön, hogy apja, Keith Hunter Jesperson a Happy Face Killer néven ismert sorozatgyilkos.
Vajon hogyan szabaul ki Georgia a börtönből, és mit csinál Ginny a Marcusszal való szakítása utána?
Wednesday Addams (Jenna Ortega) ismét visszatér, hogy végigjárja a Nevermore Akadémia sötét, gótikus termeit. A második évadban nemcsak családi bonyodalmakkal kell szembenéznie, hanem baráti kapcsolatai és régi ellenségei is próbára teszik. Mindez egy újabb évnyi sötét, különös és izgalmas káoszba sodorja. Wednesday jellegzetes intelligenciájával és komor bájával ezúttal is belecsöppen egy hátborzongató, természetfeletti rejtély közepébe.
Khumba, a kölyökzebra testét csak félig borítják csíkok, ezért babonás családja őt hibáztatja a szárazság miatt, ami a területüket sújtja. Khumba kiközösítve érzi magát és úgy dönt, hogy nem marad tovább csordájával. Útra indul, hogy megszerezze maradék csíkjait, annál a vízgyűjtőnél, ahol a legenda szerint az első zebra vált csíkossá. Azonban, hogy elérje célját át kell küzdenie magát a kegyetlen Phango leopárd vadászterületén.
/ dráma | romantikus
Viktoriánus korban játszódó, romantikus szerelmi történetet forgatnak a filmesek. Főhőse a szép Sarah, akit a francia hadnagyhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt a település lakói messze elkerülnek. Egyik nap tudós érkezik Londonból. Charles a menyasszonyát jött meglátogatni, ám véletlenül találkozik Sarah-val. A férfiban heves vonzalom ébred a nő iránt. A forgatást bonyolítja, hogy egymásba szeret a két főszereplő színész, Anna és Mike is. Múlt és jelen szinte egymásba fonódik, illúzió és valóság, filmbeli és filmen kívüli világ keveredik egymással. John Fowles regényéből.
/ dráma | kaland | romantikus
Az édesapa halála után a Nickleby család elszegényedik. Az ifjú Nicholas és nővére az édesanyával Londonba utazik, hogy az apa idősebb testvérétől kérjenek segítséget. Ralph bácsit azonban nem a segítő szándék vezérli. Azon munkálkodik, hogyan tudná a családtagokat elszakítani egymástól, és kihasználni őket. Nicholast beíratja egy kemény és szigorú iskolába, a fiú azonban az egyik társával, Smike-kal megszökik. Úton London felé találkoznak egy színtársulattal. A film Charles Dickens világhírű regényéből készült.
Fred csodagyerek, aki hétéves kora létére felnőtteket meghazudtoló tehetséggel oldja meg a legösszetettebb matematikai problémákat. Élete azonban nem teljes. Nincsenek barátai, nem tudja azt az életet élni, amit a vele egykorúak. Ráadásul anyjával sem tökéletes a kapcsolata, és nehezére esik elérni a boldogságot a bezárt világban, amiből minden áron ki szeretne törni.
/ dráma | romantikus | western
Egy telepes család tagjai rádöbbennek, hogy örökbefogadott lányuk valójában amerikai őslakos, és a Kiowa törzsből rabolták el gyermekkorában. Amikor megjelennek az indiánok, elszabadul a pokol.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Váratlan érzelemkitörést okoz a telehold a negyvenhez közeledő, csinos brooklyni özvegyasszony egyhangú életében. Pedig Loretta már lemondott az önfeledt boldogságról. Éppen elhatározta, hogy férjhez megy az egyszerű és szeretetreméltó udvarlójához, Johnny Cammarerihez. Megismerkedik azonban Ronnyval, leendő férjének az öccsével. A sógorral töltött szerelmes éjszaka után érzéki szépasszony lesz belőle. Nem csak őt bolondítja meg az égi tünemény, idős rokonai is bejárják a szerelem, a gyönyör és a féltékenység útját.