/ dráma | romantikus | thriller
Jamie Dornan és Dakota Johnson visszatérnek Christian Grey és Anastasia Steele szerepében A SZABADSÁG ÖTVEN ÁRNYALATA moziváltozatában, mely az egész világot meghódító sikerkönyv trilógia harmadik része alapján készült. Az első rész filmváltozata 2015-ben, Valentin napon került a mozikba, és világviszonylatban csaknem 950 millió dolláros bevételt hozott. Az új rész 2018-ban szintén Valentin napon debütál a filmvásznon. A rendező A sötét örven árnyalatát is jegyző James Foley (Kártyavár), a forgatókönyvet Niall Leonard írta James regénye alapján. (UIP-Duna)
Joseph Heller regényének limitált szériás feldolgozása. A történet John Yossarian kapitányra és pilótáira fókuszál a második világháború alatt. A bombázót irányító Yossarian Pianosa szigetén állomásozik. A kapitány félti saját életét, így egy kórházba menekül, azonban a 22-es csapdája, vagyis egy parancs, miszerint nem lehet senki eltávon betegség miatt, keresztül húzza számításait.
Miután túléltek egy halálos játszmát, Grace-nek és húgának, Faith-nek most négy rivális családot kell megelőzniük, akik a hatalmas trónért versengenek. A győztes mindent visz.
/ akció | dokumentum | vígjáték
Közel 10 év után Johnny Knoxville és csapata visszatért, hogy még őrültebb mutatványokat hajtsanak végre. Ezt senki se csinálja utánuk!
A családapa, Cooper (Josh Hartnett) és tinédzser lánya (Ariel Donoghue) részt vesznek popbálványuk, Lady Raven (Saleka Shyamalan) koncertjén. Ám hamarosan kiderül, hogy a rendőrség a megaeseményt arra akarja felhasználni, hogy csapdát állítson egy hírhedt sorozatgyilkosnak, akit a média csak „A mészáros” néven ismer, és végre véget vessen véres tevékenységének. Ez éjszaka azonban még tartogat néhány sötét fordulatot mindenki számára, így olyan titkokra derül fény, amelyekre senki sem számított.
Mindenki elhagyta a parkot, ami talán az androidok végét jelentheti. Az emberiség ellen vívott háborújuk elérkezik végpontjához, de az úton számíthatunk még csavarokra.
Black Adam, Marvel Kapitány ősi egyiptomi elődje sikeresen eljut napjaink világába, hogy kihívja Marvel Kapitányt és segítőit. Miközben Black Adam megpróbálja tisztázni a nevét, a világ szemében rettegett antihőssé válik. A Shazam! spin-offjában végre bemutatkozik a DC ikonikus antihőse, Black Adam Hollywood elsőszámú akciósztárjának, Dwayne Johnson főszereplésével. A DC és a Warner Bros. égisze alatt forgatott Black Adam moziszékekbe szegező látványt és akciót ígér, melyről a szintén Johnson főszereplésével forgatott Dzsungeltúra direktora, Jaume Collet-Serra gondoskodott. A C.C. Beck és Otto Binder kultikus képregényein alapuló szuperhősfilm az Intercom forgalmazásában 2021. végén a magyarországi mozikban.
A Galaktikus Birodalom bukása után a galaxis még messze nem talál békére: az Új Köztársaság törékeny rendjét szétszóródott birodalmi hadurak, alvilági alkuk és a Külső Gyűrű káosza fenyegeti. Din Djarin, a legendás mandalóri fejvadász immár Grogu védelmezőjeként vállal megbízásokat az Új Köztársaság szolgálatában, hogy levadássza a régi rendszer maradványait, ám legújabb küldetésük hamar jóval veszélyesebbnek bizonyul egy egyszerű hajtóvadászatnál. Amikor a Hutt-klán létfontosságú információt kínál egy birodalmi célpontról, cserébe Jabba fia, Rotta kiszabadítását követeli, Dinnek és Grogunak olyan ellenséges területeken, árulásokkal és csapdákkal teli helyzeteken kell átverekednie magát, ahol a fejvadász ösztönei és Grogu egyre erősödő képességei egyaránt próbára kerülnek. A páros útja nemcsak a galaxis jövőjét érintő összeesküvéshez vezet, hanem azt is megmutatja, hogyan formálódik tovább kettejük különös, családdá mélyült kapcsolata egy olyan korban, amikor a régi háború árnyai még mindig nem engedik megszületni az új békét.
Miután Adonis Creed (Michael B. Jordan) átvette a hatalmat a bokszvilágban, karrierje és családi élete egyaránt virágzik. Addig, amíg gyermekkori barátja, Damian (Jonathan Majors) hosszú börtönbüntetés után újra felbukkan, és alig várja, hogy bebizonyítsa, ő is megérdemel egy esélyt a ringben. Az egykori barátok közötti összecsapás több, mint egyszerű bunyó. Hogy kiegyenlítse a számlát, Adonisnak kockára kell tennie a jövőjét, és meg kell küzdenie Damiannel – egy olyan bunyóssal, akinek nincs vesztenivalója. A Creed III immár egy kultikus saga harmadik epikus felvonása, és amely egyúttal Michael B. Jordan rendezői debütálása. A film főszerepében látható Jordan mellett a további szerepekben érkezik Tessa Thompson, Barry Pepper és Jonathan Majors.
/ dokumentum | életrajzi | zenés
Elvis Presley legendás, 1970-es évekbeli Las Vegas-i fellépéssorozatáról készült, sokáig elveszettnek hitt felvételeket az Elvis on Tour anyagából származó ritka, 16 milliméteres részletekkel, valamint a Graceland-archívum 8 milliméteres tekercseivel fűzték össze; mindezt kiegészítik azok a hangfelvételek, amelyeken Elvis a „saját oldaláról” meséli el a történetet, és amelyek Baz Luhrmann 2022-es, Elvis című filmjének kutatása során kerültek elő újra.
A negyedik évadban Mabel (Selena Gomez), Charles és Oliver (Martin Short) arra keresik a választ, hogy ki ölte meg Sazzt, hogy valóban Charles volt-e a célpont, és hogy miért akarná bárki is megölni bármelyiküket.
Andi és öccse, Bruce nevelőszülőknél élnek, ahol szigorúan tilos háziállatot tartani, ezért szeretett kutyájukat, Fridayt titokban kell rejtegetniük. Amikor a kutya egy elhagyatott, régi hotelbe vezeti őket, a testvérek rájönnek, hogy az épület tökéletes menedék lehet nemcsak Fridaynek, hanem a város kóbor kutyáinak is. Bruce leleményes szerkezeteivel és Andi elszántságával a romos hotel lassan igazi kutyaparadicsommá változik, ám ahogy egyre több négylábú talál ott otthonra, egyre nehezebb titokban tartaniuk a vállalkozást a felnőttek, a sintérek és a hatóságok elől.
A Nouvelle Vague Richard linklater szerelmeslevele a francia újhullám forradalmi varázsához, amely újragondolja Jean-Luc Godard 1960-as Kifulladásig című filmjének születését – azt az alkotást, amely örökre beírta Godard nevét a filmművészet úttörői közé. Miközben az egykori kritikusból lett rendező saját szabályokat alkot és rúg fel, friss arcok és merész tehetségek keltik életre ezt a spontán és vibráló filmet. A Nouvelle Vague megragadja az egyik legnagyobb hatású és legkedveltebb film szívében rejlő fiatalos lendületet és alkotói káoszt, és visszarepít minket az 1959-es Párizs utcáira – egy megható tisztelgésként a mozi világformáló ereje előtt.
Miután tanúja volt egy bizarr, traumatizáló esetnek, amely egy betegével történt, Dr. Rose Cotter olyan ijesztő dolgokat tapasztal, amelyekre nem tud magyarázatot adni. Rose-nak a túlélés reményében szembe kell néznie nyugtalanító múltjával, hogy elmenekülhessen a szörnyű új valóság elől. Parker Finn első nagyjátékfilmes rendezésének, a Mosolyogj főszerepeiben Kyle Gallner, Kal Penn, Sosie Bacon, Judy Reyes, Jessie Usher, Rob Morgan, Caitlin Stasey, Sara Kapner és Gillian Zinser láthatók.
Grace (Sophia Bush) és Jim (Zachary Knighton) egy kellemesnek ígérkező autós túrára indul, hogy együtt töltsék az iskolai szünetet. Ám kirándulásuk hamar rémálommá válik, amikor az új-mexikói sivatagban összetalálkoznak John Ryderrel (Sean Bean), az országúti ámokfutóval. A férfiról rövidesen kiderül, hogy maga az ember bőrbe bújt ördög, aki nem ismer kíméletet: lemészárol egy családot, megöli a rendőröket. Grace-nek és Jimnek nincs kitől segítséget remélnie a velük macska-egér játékot játszó gyilkossal szemben.
Joshua és Benny Safdie izgalmas bűnügyi thrillere egy New York-i ékszerész, Howard Ratner (Adam Sandler) kockázatos manőveréről szól. A férfi folyton azt lesi, honnan szakíthat nagyot, s végre eljön a várva várt alkalom, amely megoldást kínálhat számos problémájára. Élete nagy lehetősége azonban veszélybe sodorja a megélhetését és a családját is.
Aldovia lakói igazán emlékezetes karácsonynak néznek elébe, hamarosan ugyanis megérkezik a királyi baba. Amber és Richard egy távoli királyságból érkező uralkodópárt lát vendégül, akik azért jöttek, hogy megújítsák a fegyverszünetet. A szerződésnek azonban nyoma veszik, ezért veszélybe kerül a béke, ráadásul és egy ősi átok is fenyegeti a családot.
Egy négy csillagos tábornokot azzal bíznak meg, hogy állítsa fel az Egyesült Államok katonaságának legújabb hivatalát, az Űrhadosztályt. A férfi külön tudósokkal az oldalán belevág a történelmi feladatba! Az Űrhadosztály egy fergeteges humorú munkahelyi vígjáték-sorozat a kultikus A hivatal alkotóitól olyan sztárokkal a főbb szerepekben, mint John Malkovich, Steve Carell, Lisa Kudrow, Jane Lynch, Fred Willard és Ben Schwartz. A széria május 29-től magyar nyelven is csak a Netflix műsorán!
A modern kori indiai zsaruknak fel kell venniük a harcot az évszázados brit hadsereg zombi tisztjeivel. Patrick Graham Az élőhalottak serege című horrorsorozata május 24-től csak a Netflixen.
Mikor a zenei tehetségnek számító, problémás Charlotte felkeresi Elizabeth-et, egykori iskolája jelenlegi sztárját, a két lány találkozása események olyan láncolatát indítja el, amire egyikük sem számított.
Egy kísérlet során egy férfit saját hasonmásával helyettesítenek a magánéletében. Rövidesen azonban nem csupán a házasságáért, hanem a karrierjéért is meg kell küzdenie.
2008-ban egy Rómához közeli kisváros uralma feletti harc majdnem halálos csatában csúcsosodott ki a helyi maffia, a korrult politikusok és a Vatikán között.
Marseille-ben az Orsoni-klán emberei kegyetlen vérontást visznek véghez, amely brutalitásával a Bar du Téléphone gyilkosságra emlékeztet. A nyomozást a rendhagyó módszereket alkalmazó Richard Vronski vezeti, akinek rövid időn belül sikerül riválist szereznie a BRB-t vezető Costa őrnagy személyében. A rend helyreállításával Ange Leonetti rendőrbiztost bízzák meg, a városban azonban egyre jobban a feje tetejére állnak a dolgok. Leonetti lánya Vronskiék malmára hajtja a vizet, közben támadás készül Korzika ellen, ráadásul a legfontosabb tanúkat rendőrségi őrizetbe vételük után meggyilkolják. Vronski és emberei felismerik, hogy csak úgy maradhatnak életben, ha haladéktalanul mozgásba lendülnek. Ezzel megkezdődik a versenyfutás az idővel. A többszörös César-díj jelölt népszerű francia színész-direktor, Olivier Marchal három évvel legutóbb rendezése után tért vissza egy lendületes tempójú akció-thrillerrel az ikonikus Jean Reno főszereplésével. A Bronx 2020 októberében a Vertigo Media forgalmazásában a magyarországi mozikban.
Fitzcarraldo elhatározza, hogy a megközelíthetetlensége miatt eddig ki nem használt kaucsuklelőhelyet "meghódítja". A vállalkozásból remélt milliókat egy operaház építésére fordítaná a dzsungelban, hogy rávegye Carusót, lépjen fel az őserdei Iquitosban...
/ dráma | misztikus | romantikus
Julieta Madridban él lányával, Antíával. Mindketten rettenetesen szenvednek az apa, Xoan elvesztésétől. S az idő, ahelyett, hogy begyógyítaná a sebeket, csak eltávolítja egymástól a két nőt. 18. születésnapja után Antía szó nélkül lelép otthonról, magára hagyva anyját. Julieta kétségbeesetten próbálja megtalálni a lányát, ám egyre csak azzal szembesül, milyen keveset is tudott róla idáig. A JULIETA egy a bizonytalanságtól szenvedő anya drámája. Történet végzetről, lelkiismeret-furdalásról és arról megfejthetetlen rejtélyről, hogyan vagyunk képesek kilépni egy szeretettünk életéből, mintha az soha nem is jelentett volna számunkra semmit. Mintha soha nem is létezett volna. Pedro Almodóvar, a filmművészet élő legendája huszadik nagyjátékfilmjében ismét női sorsokról mesél, ahogy tette azt többek között a Mindent anyámról vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című remekműveiben. A JULIETA a The Guardian és a Newkritikusa szerint a spanyol rendező legjobb munkája az elmúlt tíz évben. Tavaly ez volt a Spanyol Filmakadémia Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film díjáért. A forgatókönyvet Almodóvar az irodalmi Nobel-díjas Alice Munro elbeszélései alapján írta. (Cinetel)
Csaba és Éva hosszú ideje él boldog párkapcsolatban. Egy verekedést követően a férfi börtönbe kerül, s amikor kiszabadul, Éva már Miklóssal él együtt. A férfi, mivel nem tud hova menni, hozzájuk költözik. Miklós mindent megtesz, hogy kitúrja Csabát a kapcsolatból - titkon sejti, hogy Éva még mindig őt szereti. Amikor a lány bejelenti, hogy várandós és Miklóshoz megkérte a kezét, Csaba leüti a férfit, s ezért ismét börtönbe kerül.
Egy baráti társaság szilveszteri bulija során számos titokra és fájdalmas emlékre derül fény, ami súlyos következményekkel jár.
Anna Fox egy agorafóbiás nő, aki egyedül él hatalmas New York-i otthonában. A ház, melyet egyszer boldog családi légkör lengett be, most szinte tökéletesen üresen áll. A nő azzal tölti szabadidejét, hogy a világhálón ismeretlenekkel beszélget, iszik és fényképezőgépével a szomszédait kémleli. Azonban minden megváltozik, amikor a szomszédba beköltözi a Russo család, ami feleleveníti benne régi emlékeit. Egy napon az ablakából egy olyan esemény szemtanúja lesz, mely gyökeresen felforgatja az életét. Vajon hihet még egyáltalán az ép elméjének, vagy minden, amit látott, csak a képzeletének a szüleménye? A 20th Century Fox készített filmadaptációt A.J. Finn azonos című, feszes és lebilincselő bestseller regényéből, melynek főbb szerepeit olyan hollywoodi sztárok alakítják, mint Oscar-díjra jelölt Amy Adams, és az Oscar-díjas Julianne Moore valamint Gary Oldman. A rendezői széket a BAFTA-díjas és Golden Globe-ra jelölt Joe Wright (Vágy és vezeklés, A legsötétebb óra) foglalhatta el. A nő az ablakban már a Netflixen.
/ dráma
Marinak nagy tehetsége van ahhoz, hogy elcsábítsa a férfiakat. Laci jóhírű zongorista, aki miután megismeri a lányt, mindent és mindenkit otthagyva kezd bele, hogy Mariból híres énekest faragjon. Azt viszont nem tudja, hogy a lány még mindig szereti férjét, a süketnéma Jánost. Különös szerelmi háromszög alakul ki.