Az átok háza? A láthatatlan ember? A Fűrész rebootja? Vajon melyek lesznek 2020 leghátborzongatóbb horrorjai? Listánkban ezúttal erre kerestük a választ, és összegyűjtöttük számotokra azokat, melyeket a legjobban várunk.
Izgalmas év lesz a horrorok tekintetében a 2020-as, azt már most leszögezhetjük. Számos nagy franchise tesz kísérletet a megújulásra, de az utóbbi évek legjobbjainak folytatásai sem hiányoznak majd a premiernaptárról.
Kezdjük is rögtön a kultikus Kampókéz remake-jével, melynek rendezői székét ugyan az elsőfilmes Nia DaCosta foglalja el, de a háttérből producerként és forgatókönyvíróként az elmúlt évek legnagyobb horrorszenzációit szállító Jordan Peele (Tűnj el!, Mi), irányítja a munkálatokat. Ha a remake-eknél tartunk, ne menjünk el szó nélkül az Elisabeth Moss főszereplésével forgatott A láthatatlan ember mellett sem, melyben az alkotók jókorát csavartak H.G. Wells klasszikus koncepcióján, valamint a hamvaiból feltámadni készülő Fűrészről sem. És ezzel még nincs vége, ugyanis 2020-ban megújul az Átok széria is, Az átok háza pedig már hazai premierdátumot kapott.
Ami a folytatásokat illeti, 2020-ban kerül a mozikba a Hang nélkül 2, melyben John Krasinski visszatért a rendezői székbe, a főbb szerepeket pedig Emily Blunt és Cillian Murphy alakítják majd. Az év kétségkívül legjobban várt horrorja a Démonok között 3 - Az ördög kényszerített, és bár James Wan átadta a rendezői széket Michael Chavesnek (A gyászoló asszony átka), a direktor az elmúlt hónapokban nem győzte méltatni kollégája munkáját, ami azért bőven ad okot a bizakodásra, ősszel pedig Mike Myers is visszatér az új Halloween trilógia második felvonásában.
Íme tehát 2020 legfélelmetesebbnek ígérkező horrorjai. Ti melyiket várjátok a legjobban?
55 Az új mutánsok (2020)
(20) (14)
Öt fiatal mutáns, akiket akaratuk ellenére egy titkos létesítményben tartanak fogva, megpróbál kiutat találni a fogságukból, miközben egyre jobban megismerik saját... több»
Szereplők: Anya Taylor-Joy, Maisie Williams, Alice Braga, Marilyn Manson, Adam Beach
68 Saint Maud (2019)
(3)
Egy fiatal nővér története, aki megszállottan próbálja megmenteni páciensei lelkét. több»
Szereplők: Jennifer Ehle, Morfydd Clark, Lily Knight, Lily Fraser, Turlough Convery
29 Antebellum: A kiválasztott (2020)
(7) (5)
A sikeres szerzőnek számító Veronica egy borzalmas valóságban találja magát, ahonnét megpróbál kiszabadulni, mielőtt még nagyobb borzalmak történnének vele. A nő azonban... több»
Szereplők: Jena Malone, Gabourey Sidibe, Jack Huston, Kiersey Clemons, Janelle Monáe
53 Téli menedék (2019)
(8) (2)
Richard és Grace hamarosan egybekelnek, az örömteli eseményt azonban beárnyékolja, hogy Richard gyerekei úgy érzik, Grace jogtalanul készül elfoglalni anyjuk helyét a családban.... több»
Szereplők: Jaeden Martell, Alicia Silverstone, Richard Armitage, Riley Keough, Lia McHugh
62 A halottak hadserege (2021)
(27) (4)
akció | horror | krimi | sci-fi | thriller
Netflix
Miután Las Vegasban kitör a zombijárvány, egy zsoldos csoport a legnagyobb kockázatot vállalva elindul a karanténzónába, hogy megindítsák a legnagyobb támadást, amire valaha sor... több»
Szereplők: Dave Bautista, Hiroyuki Sanada, Garret Dillahunt, Matthias Schweighöfer, Omari Hardwick
61 Gyilkos Halloween (2021)
(17) (15)
A 2018-ban David Gordon Green rendezésében készült Halloween hatalmas anyagi sikernek bizonyult, a produkció több mint 250 millió dolláros bevételt hozott a mozipénztáraknál... több»
Szereplők: Jamie Lee Curtis, Bob Odenkirk, Judy Greer, Anthony Michael Hall, Will Patton
78 Utolsó éjszaka a Sohóban (2021)
(30) (10)
dráma | horror | misztikus | thriller
Max
Egy fiatal, szenvedélyes divattervezőnő titokzatos módon a hatvanas években találja magát, ahol találkozik a példaképével, egy káprázatos wannabe énekesnővel. Csakhogy a... több»
Szereplők: Anya Taylor-Joy, Matt Smith, Terence Stamp, Rita Tushingham, Diana Rigg
68 Démonok között 3 - Az ördög kényszerített (2021)
(26) (11)
Egy hátborzongató történet egy nem e világi gonoszról, mely még a sokat látott és tapasztalt, paranormális ügyek felderítésével foglalkozó házaspárt, Ed és Lorraine Warrent... több»
Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, John Noble, Ingrid Bisu, Steve Coulter
50 Kampókéz (2021)
(22) (9)
Ne mondd ki a nevét! A Tűnj el! Oscar-díjas rendezője, Jordan Peele egy vérfagyasztó városi legendát tár a nézők elé egy lényről, akiről egy barátod idősebb testvérétől... több»
Szereplők: Yahya Abdul-Mateen II, Tony Todd, Colman Domingo, Teyonah Parris, Nathan Stewart-Jarrett
60 Spirál: Fűrész hagyatéka (2021)
(22) (10)
horror | krimi | misztikus | thriller
A Fűrész franchise rebootjának főszereplője három férfi, egy egykori rendőr (Samuel L. Jackson), egy nyomozó, Ezekiel Banks (Chris Rock) és egy zöldfülű zsaru (Max Minghella),... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Chris Rock, Max Minghella, Zoie Palmer, Marisol Nichols
77 Hang nélkül 2 (2020)
(32) (11)
dráma | horror | sci-fi | thriller
Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)
Senki sem tudja, honnan jöttek, de amint megszállták a bolygót, egyből a tápláléklánc tetejére kerültek. Minden apró kis neszre reagálnak, és azonnal megsemmisítik a... több»
Szereplők: Emily Blunt, Cillian Murphy, John Krasinski, Djimon Hounsou, Noah Jupe
77 A láthatatlan ember (2020)
(56) (12)
horror | misztikus | sci-fi | thriller
Max | Telekom TVGO (2025.02.28.)
Amikor Cecilia Kass (Elizabeth Moss) rájön, hogy a férfival, akivel kapcsolatban él, nincs minden rendben, már késő a szakításhoz. Megunva párja zsarnokoskodó, agresszív... több»
Szereplők: Elisabeth Moss, Oliver Jackson-Cohen, Storm Reid, Aldis Hodge, Harriet Dyer
34 A fordulat (2020)
(3)
Henry James A csavar fordul egyet című regénye alapján. Egy fiatal tisztségviselő felvesz egy dadát, hogy gondoskodjon unokafivéréről és húgáról. több»
Szereplők: Finn Wolfhard, Mackenzie Davis, Joely Richardson, Brooklynn Prince, Barbara Marten
61 Árok (2020)
(39) (12)
akció | dráma | horror | misztikus | sci-fi | thriller
Disney+
A filmben nyomon követhetjük egy kutatócsapat küzdelmét, akik a tenger mélyén különös lényekkel találkoznak, miután egy földrengés megsemmisíti a tengerfenéken lévő... több»
Szereplők: Kristen Stewart, Vincent Cassel, T. J. Miller, John Gallagher Jr., Jessica Henwick
53 Az átok háza (2020)
(14) (8)
Egy egyedülálló rendőrnő (Andrea Riseborough) kénytelen szembenézni egy misztikus démonnal, aki képes bárkit mészárlásra késztetni. A kegyetlen halál elő senki sem... több»
Szereplők: Jacki Weaver, Demián Bichir, Andrea Riseborough, Lin Shaye, John Cho