2018.06.25   szerző: hp   hozzászólások: 0

Bár a világ nagy részén már két hete bemutatták, Észak-Amerikának eddig várnia kellett a Jurassic World folytatására. A nézők pedig özönlöttek a mozikba.

Piszkosul bekezdett a Jurassic World a tengerentúlon

A várakozások felett, 150 millióval kezdte meg mozis szereplését a Jurassic World 2 Észak-Amerikában, ami bizonyos értelemben rekordként könyvelhető el, ugyanis eddig mindössze egyszer fordult elő, hogy két különböző, egymást követő hetekben bemutatott film is 100 millió felett hozzon a premierhétvégéjén. Múlt héten A hihetetlen család 2.  indított magasan 100 millió felett, és a nézők döntő többsége nem sajnálat a pénzt ezen a hétvégén sem. Hasonló utoljára 2007-ben történt A Karib-tenger kalózai: A világ végén és a Harmadik Shrek esetében.

Bár a Bukott birodalom bevételeire nem lehet panasz, az igazsághoz hozzátartozik, hogy elődje, a 2015-ben bemutatott Jurassic World 208,8 millióval nyitott, ami közel 30 százalékos visszaesést jelent a második rész számára. Persze nem elhanyagolható tény, hogy A hihetetlen család 2 félelmetesen nagyot ment az előző két hétvégén, és ezzel biztosan elrabolt pár tízmilliót a Universal filmjétől.

A Jurassic World 2 jelenleg 711,5 milliónál jár világszerte, de meglepő lenne, ha a következő hetekben el tudná érni az 1 milliárdot. A Pixar filmje a második helyre csúszott vissza 80 millió dollárral, míg összbevételei megközelítik az 500 milliót. Ezzel máris olyan animációs sikerfilmeket körözött le, mint a Zootropolis - Állati nagy balhé vagy a Némó nyomában.

A dobogó harmadik fokát az Ocean's 8 - Az évszázad átverése, a franchise eddig legjobb nyitóhétvégéjén produkáló filmje szerezte meg 11,6 millióval a  Haverok harca és a Deadpool 2 előtt.

A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.

#10

dokumentum | életrajzi

Az ikonikus gyerekműsor-vezető Fred Rogers életének, tanításainak és hagyatékának felfedezését kínálja ez a dokumentumfilm.  több»

$1,875,000    
#9

akció | kaland | sci-fi

A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek... több»

$2,482,000    
#8

NA SuperFly  (2018)

akció | krimi | thriller

Egy atlantai kokaindíler, Priest (Trevor Johnson) rájön, hogy minél előbb szeretne kiszállni a mocskos üzeltből - de ehhez meg kell csinálnia élete legnagyobb, utolsó... több»

$3,350,000    
#7

68 Örökség  (2018)

dráma | horror | misztikus

Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony... több»

Rendező: Ari Aster
Forgatókönyvíró: Ari Aster
Szereplők: Toni Collette, Gabriel Byrne, Ann Dowd, Alex Wolff, Zachary Arthur
$3,809,000    
#6

akció | fantasy | kaland

Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során... több»

$4,045,000    
#5

80 Deadpool 2  (2018)

akció | kaland | sci-fi

Wade Wilson, azaz Deadpool túlél egy majdnem végzetes kimenetelű ostoba balesetet, ám az is lehet, hogy az egy előre eltervezett támadás volt. Szerencsétlenségben hősünk... több»

$5,250,000    
#4

72 Haverok harca  (2018)

vígjáték

Kalandra vágysz? Szeretsz idegen emberek házában bujkálni, az ország másik felében dolgozó alakok munkahelyét megostromolni, vagy csak előugrani egy régi barát kertjében a... több»

$8,200,000    
#3

akció | krimi | thriller

Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott… de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és... több»

$11,650,000    
#2

akció | animáció | családi

Mindenki kedvenc szuperhős-családja visszatér A hihetetlen család 2.-ben. Ezúttal Helen kerül középpontba, így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon... több»

$80,928,000    
#1

akció | kaland | sci-fi

A filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozatának új részében visszatérnek a csodák, a kalandok, az izgalmak, a kedvenc szereplők, a már ismert dinoszauruszok –... több»

$150,001,000