
Érdekességek (21)
A film 113 199 918 forintos bevételt termelt Magyarországon. A hazai mozik összesen 49 870 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
Courteney Cox, a franchise egyetlen visszatérő színésznője 2 millió dollárt kapott a Sikoly 7. szerepéért. Ezzel szemben Neve Campbell 7 millió dollárt keresett szerepével.
A filmet a Sikoly 6 rendezőjének és három színésznőjének távozása miatt újra kellett írni, ami a stúdiónak hozzávetőlegesen félmillió dollárjába került. A film megjelenése is egy évet csúszott emiatt.
Jenna Ortega egy jó ideig része volt a produkciónak, ám végül otthagyta a filmet, más forgatások miatt.
Melissa Barrerát, a Scream reboot színésznőjét röviddel a produkció megkezdése után kirúgták a közösségi médiában tett kommentjei miatt. A film eredeti rendezője, Christopher Landon szintén távozott, mivel halálos fenyegetéseket kapott Barrera kirúgása miatt.
2026 februárjában, még a film bemutatója előtt lehetett olyat olvasni, hogy már előkészületben van a filmsorozat nyolcadik része is.
Korábban is lehetett olvasni róla, hogy a klasszikus trilógiából is visszatérnek szereplők. Az új poszteren szerepel Matthew Lillard neve, aki az első rész egyik szellemálarcos gyilkosát alakította.
Hasonló filmek
A filmsorozat hetedik része 1 óra 54 perc hosszúságú lesz.
Ez lesz az első film a sorozatban, amelyet Kevin Williamson rendez, aki a Sikoly (1996), a Sikoly 2. (1997) és a Sikoly 4. (2011) forgatókönyvét írta.
Ez Kevin Williamson első filmje, amelyet 25 év után rendezett, a Bosszúból jeles (1999) óta, összességében pedig a második. Williamson író, és a sorozat első, második és negyedik filmjének forgatókönyvét is ő írta.
Courteney Cox, aki Gale Weatherst alakítja, az egyetlen, aki a sorozat összes filmjében szerepel.
Neve Campbell ebben a filmben is Sidney Prescott szerepét játssza. Az előző részben fizetési viták miatt nem szerepelt.
A Sikoly VII. forgatásának első napja 2025. január 7-én volt Atlantában, Georgia államban. Az első jelenet egy bárban játszódik.