
Vélemények (35)
Pablo Escobar történetét már Fernando León de Aranoa 2017-es filmje előtt ismertem. Hirhedt szervezetét, a Medellín Kartelt még 1972-ben alapította, de Escobar igazi fénykorát az 1982 és 1992 közti évek jelentették. Ekkor volt hatalma csúcsán, kezében tartva a Föld kábítószer-kereskedelmének jelentős részét. Végül egy amerikai-kolumbiai vegyes katonai csoport találta meg és lőtte le, amikor már 1993-ban menekülnie kellett és elvesztette szinte minden emberét. Aranoa filmje jórészt a szerető, Virginia Vallejo visszaemlékezéseire épül. Javier Bardem vágyott Escobar szerepére, noha túl nagydarab és túl öreg volt már 2017-ben El Patrón szerepére. Alakításában Escobar kissé groteszk figura: állandóan félig lehunyt szemmel, álmos tekintettel és mindig kómás megjelenéssel. Penélope Cruz viszont fantasztikus alakítást nyújt Virginiaként. Nagyon jók a helyszínek: a kolumbiai utcák és persze Escobar híres birtoka a medencékkel és Afrikából hozatott állatokkal. Értékelésem így 3,5 csillag lenne, ha lehetne fél csillagot adni (tényleg: miért nem lehet?), így felfelé kerekítve 4 csillag.
A napokban néztem újra a hírhedt kolumbiai drogbáró életét bemutató, 2017-es drámathrillert, és felidéződött bennem, hogy mennyire vártam akkoriban Fernando León de Aranoa és Javier Bardam közös produkcióját. Emlékszem, előtte átolvastam kicsit Escob... Teljes kritika
Javier Bardem nagyon akarta Escobar karakterét ebben a filmben, mert negyvennyolc évesen (2017-ben, a forgatás idején) már majdnem kicsúszott abból az életkorból, hogy hitelesen tudja alakítani a drogbárót, lévén, hogy Escobar negyvenégy volt halálakor. Ennek dacára furcsa Escobar lett belőle. Egy eltunyult, holdkóros, nyegle Escobar, kőmerev arccal. Valahogy az ember nehezen tudja elképzelni, hogy egy ennyire élettelen figura uralta volna a fél világot, egy többezres hadsereggel, az akkori világ hetedik leggazdagabb embereként. Így sajnos maga Bardem az Escobar-film legfőbb gyengesége. A helyszínek, mellékszereplők és a rendezés (Fernando León de Aranoa) is hozza a szintet, CSAK a főszereplő gyenge. Pedig láthatóan igyekszik, és nem is a színészi képességei a problémásak, hanem a koncepció, amit követ. Penélope Cruz színes alakítást nyújt, és arra is ügyel a fogatókönyv, hogy valósághű legyen az alapsztori. Escobar elfogása ugyanakkor pöntyög, a drogbáró fia egy egészen más végjátékot írt meg könyvében (ott Escobar öngyilkos lett elfogása előtt). Értékelésem: 50%, főleg a Bardem-féle Escobar figura hiteltelensége miatt.
Messze az eddigi legjobb Escobar-film. Grandiózus alkotás Pablo Escobar teljes életéről és tevékenységéről a korai sikerektől kezdve felfelé ívelő tündöklése felé, drogkartellek alapításától és a szegény tömegek megnyerésétől az életpályája csúcspon... Teljes kritika
Egészen ambivalens érzéseket keltett bennem az Escobar: egyik oldalról elismeréssel élveztem Javier Bardem játékát, másik oldalról viszont a kihagyott lehetőségek filmjének éreztem az egészet. Elsősorban azért, mert nem tudott igazán újat nyújtani a ... Teljes kritika
Sokkal többet vártam tőle. Valahogy a drámaiság nem tudott megérinteni. Elképesztő dolgok vannak benne, de valahogy helyenként unalmasak voltak a párbeszédek.
Hasonló filmek
A szereplőgárdával szerintem mellélőttek kicsit, de vannak benne olyan jelenetek, amelyek lehet, hogy überelni tudják a sorozatot (egyébként véletlenül se), de ez nem számít, mert ettől még jó. A galambos jelenet vitt nálam mindent, na, onnantól vált számomra komolytalanná, viszont szórakoztató.
Pablo Escobar (El Patrón) hatalma csúcsán, 1976 és 1992 között egy egész kontinenst uralt, és egy sokezres magánhadseregnek parancsolt. Az Escobar című, Fernando León de Aranoa rendezte életrajzi dráma és thriller El Patrón életét dolgozza fel, mégpe... Teljes kritika
Nekem tetszett. Igaz nagy léptekkel haladt a történet, de így is jól összerakott történt lett. Feszültséggel teli film, megdöbbentő történ~sekkel. Megéri mehnézni.
Az 1980-as években egy egész kontinens rettegte Pablo Escobar kolumbiai kokain király nevét, hiszen egy komplett magánhadsereggel rendelkezett, és ő uralta a világ drogkereskedelmének legjelentősebb hányadát. Még 1981-ben megalapította a Medellín kartellt, és ekkoriban ismerte meg a gyönyörű Virginia Vallejót is. Bár Escobar ekkor már nős volt (sőt családos, hiszen 1977-ben megszületett fia, Juan Pablo is), Virginiát a szeretőjévé tette. A nő sokkal később, Escobar halála után írta meg híres könyvét El Patrónról, a kokainkirályról. Címe: Loving Pablo, Hating Escobar. A film, melyet 2017-ben Fernandó León de Aranoa rendezett, erre a bizonyos könyvre épül. A főszerepeket Javier Bardem és Penélope Cruz kapták. A Bardem által megformált Escobar azonban enyhén szólva is fura figura: örökké álmatag, enervált hájpacni, akiben semmi vezetői készség nincs. Nyilvánvalóan nem ilyen volt az igazi El Patrón, különben nem irányíthatott volna egy sok ezer fős szervezetet. Viszont Penélope Cruz alakítása kimagaslóan jó. A rendezés is erős, így összességében nálam ez egy 4 csillagos mozi, Bardem közepes alakítása ellenére is.
Javier Bardem kifejezetten kérte, hogy eljátszhassa a híres El Patront, azaz Pablo Escobart. Alakítása végül megosztó lett, bár kétségtelenül nagyon igyekezett. Szerintem egy álmatag és nagyon fura pasast csinált Escobarból. A valódi kokainkirály egyébként 1979 és 1990 között élet-halál ura volt Dél-Amerikában. Szervezete tonnaszám csempészte a drogot az Egyesült Államokba, és több száz emberből állt. Aztán valamikor 1990 körül elvesztette hatalmát, meneküli, bujkálni kényszerült, és 1993-ban az amcsik el is intézték. Maga Escobar egy műveletlen, köpcös, kövér és kegyetlen ember volt, aki felesége mellett szeretőket is tartott. Ilyen volt a film egy kulcskaraktere, Virginia Vallejo is, akit Penélope Cruz alakít, mégpedig zseniálisan. Kétségtelenül övé a film legjobb alakítása. A film történethű és nagyon jó a rendezése, le a kalappal Fernando León de Aranoa előtt. Értékelésem a rendezésre: 90%, Bardem alakítására: 65%, Penélope Cruz alakítására: 90%, a látványvilágra pedig 85%. Összesítve ez egy erős 4 csillagos produkció, mely megidézi az egykori kokainkirály alakját.