
Vélemények (30)
Szerintem jóval kiemelkedik a többi rész közül, pedig teljesen külön szálon fut az eredeti sztoritól, illetve a kronológia szerint előrébb van, mint az utána megjelent részek. Talán valahol a 6. rész után játszódik, ettől függetlenül ez a franchise 3. része. Térjünk ki egy kicsit a cselekményre, amely bár nem egy szokványos autóversenyzős film, hanem azon belül egy külön sportágról szól, amit Tokió utcáin láthatunk majd, amolyan gengszterfilmes köntösben! A főszereplő (Lucas Black) kissé idősebbnek nézett ki, mint egy középsulis, de a fejlődés, amin keresztülment a film során, tetszett. Még anno azt hittem, hogy ez lesz Han eredetsztorija, ennél nagyobbat aligha tévedtem életem során. A vizuális effekteket kissé túlzásnak találtam, azonban a záróképsorok szerintem überelik majdnem az összes F&F befejezését, de elengedetlen hozzá legalább a következő 3 résznek az ismerete. 7,5/10
Az összes rész közül talán ez volt a kedvencem. Egyszerűen zseniális volt, hogy át tették a filmet Japánba. Tökre jól működött. Másabb mint az előző részek de ez nem ront a filmen.
Nekem ez a rész tetszett a legkevésbé, talán az idegen helyszínek és a más kultúra miatt. Egyébként a történet elfogadható, de a húzóemberek hiánya is kiábrándító.
Ez a rész olyan a szériában mint egy kakukktojás. Szerintem a leggyengébb film mind közül. A főszereplő gyerek pedig irritáló.
2006-ban eljött a harmadik rész. Justin Lin jött, látott és rendezett. Más stílus mint ezelőtt kétszer, más sztori. Semmi gond. Vannak emberek, akiknek pont ez a kedvenc részük, mert ez szól leginkább az autókról, versenyekről, csajokról. Nekem épp ellenkezőleg. Szerintem kilóg a szériából, nem túl jó a színészgárda, gyenge karakterek, érdektelen sztori. Ugyan nem a leggyengébb rész, de majdnem. Az akciójelenetek nem rosszak, a zenék szintén nem. Mégsem az igazi. Ugyan később ügyesen összekapcsolják egy másik résszel a filmet, de szerintem egy felesleges kitérő volt ez.
Nagyon kár, hogy a főszerepet nem Paul Walker játszotta. Így se rossz film, de úgy sokkal jobb lett volna! Amúgy király verdák és drift az van benne minden ami számít egy ilyen filmben. És persze akció és izgalomból nincs hiány. De valahogyan ez a rész így is nálam egy kicsit kilóg a többi közül. 7/10
Ez a film volt az, amikor az alkotók azt mondhatták és azt mondták, hogy "színezzük újra". Tulajdonképpen fontos volt ez a film, mert ha ez nincs, akkor biztos nem készül el a 8. rész is a franchise-ból, ugyanis ez adott egy olyan lökést, ami megmutatta, hogy azért nem lehet két fillérből 200 millió dolláros bevételt elérni. A forgatókönyvírók nem izzadtak meg nagyon, brutál gyenge a sztori, az autós jelenetek viszont többnyire ugyanolyan profik, mint korábban. A színészek közül egyedül Nathalie Kelley mutat értékelhetőt, a többiek borzalmasak, a szinkron is értékelhetetlen. Szerencsére az autós jelenetek elviszik a film felét, így nem volt tökéletesen kidobott 100 perc a film megtekintése.
Hasonló filmek
Rengeteg bírálatot kapott az F&F-részek között nagyon alulértékelt Tokiói hajsza. Valóban sokkal kevésbé látványos, mint a többi fejezet, és lényegesen kevesebb sztárral is forgatták, viszont emberibb a többi résznél. Egy hétköznapi srác a központi karakter: Sean Boswell, aki a film szerint csak alig 18 éves. A valóságban az őt alakító színész, Lucas Black épp 24 volt már a felvételek idején. A szenvedélye az autóversenyzés, de közben baleseteket is okoz. Így alkut kötnek vele: Japánban élő édesapjához kell mennie, hogy egy ideig ott éljen. Sean azonban Tokióban is folytatja a versenyzést, csakhogy itt nem gyorsasági futamok, hanem a driftelés dívik. Ezzel akadnak problémái, főleg miután a csinos Neela (Nathalie Kelley) miatt összetűzésbe kerül kerül a helyi fővagánnyal és driftelő bajnokkal, D.K.-vel (Brian Tee). Izgalmas az egész, és éppen a kisebb felhajtás miatt valahogyan hihetőbb is. Sajnálom, hogy Lucas Black valahogy nem tudott befutni Hollywoodban, mert ebben a filmben szerintem nagyon jól teljesít. Értékelésem: 4 csillag.
Itt kezdődött igazán a lejtmenet, egyre kevesebb köze volt már magához az autókhoz a sorozatnak és főleg a technológiai és fizikai háttér az, amit hitvány módon figyelmen kívül hagynak. Azt már senki nem is várná el egy ilyen filmtől, hogy nagyokat f... Több
Az ötlet jó volt, hogy Tokióba vigyék a filmet és a drift világát is bemutassák. Ugyanakkor az alap szereplők nélkül közel sem lehetett olyan sikeres mint az első két rész. Így egy kicsit gyengébb, de jó filmet kaptunk.
Sokan szeretik ezt a részt, nekem egyáltalán nem tetszett. Az összes rész közül ez a legrosszabb. Még szerencse, hogy készítettek több részt ezután. Nekem a Tokió drift nem jött be. Néha azért vannak benne jó poénok.
Furcsa volt, hogy teljesen elütött a többi résztől, de tetszett. Sok rész olyan, mint a Need for Speed Carbonban, ami kissé nosztalgikussá teszi nekem, koromból adódóan. Maga a történet jó, tetszett a film, ajánlani tudom.
A Halálos iramban részek közül ez a legjobb. Elvarázsol Tokyo színes világa. Ez a rész a drift világát szépen bemutatja. Tetszenek a zenék. Mindenki nézze meg.