Sean Boswell (Lucas Black) az éjszakai utcák fenegyereke, illegális fogadásokat köt, és őrült sebességre bírja az autóját. Ám egy rosszul sikerült éjszakai verseny után menekülni kényszerül. Tokióba költözik az édesapjához, de az új országban is hamar megtalálja a módját, hogyan hódolhasson… több»
2006-ban eljött a harmadik rész. Justin Lin jött, látott és rendezett. Más stílus mint ezelőtt kétszer, más sztori. Semmi gond. Vannak emberek, akiknek pont ez a kedvenc részük, mert ez szól leginkább az autókról, versenyekről, csajokról. Nekem épp ellenkezőleg. Szerintem kilóg a szériából, nem túl jó a színészgárda, gyenge karakterek, érdektelen sztori. Ugyan nem a leggyengébb rész, de majdnem. Az akciójelenetek nem rosszak, a zenék szintén nem. Mégsem az igazi. Ugyan később ügyesen összekapcsolják egy másik résszel a filmet, de szerintem egy felesleges kitérő volt ez.
Ez a film volt az, amikor az alkotók azt mondhatták és azt mondták, hogy "színezzük újra". Tulajdonképpen fontos volt ez a film, mert ha ez nincs, akkor biztos nem készül el a 8. rész is a franchise-ból, ugyanis ez adott egy olyan lökést, ami megmutatta, hogy azért nem lehet két fillérből 200 millió dolláros bevételt elérni. A forgatókönyvírók nem izzadtak meg nagyon, brutál gyenge a sztori, az autós jelenetek viszont többnyire ugyanolyan profik, mint korábban. A színészek közül egyedül Nathalie Kelley mutat értékelhetőt, a többiek borzalmasak, a szinkron is értékelhetetlen. Szerencsére az autós jelenetek elviszik a film felét, így nem volt tökéletesen kidobott 100 perc a film megtekintése.
Nagyon kár, hogy a főszerepet nem Paul Walker játszotta. Így se rossz film, de úgy sokkal jobb lett volna! Amúgy király verdák és drift az van benne minden ami számít egy ilyen filmben. És persze akció és izgalomból nincs hiány. De valahogyan ez a rész így is nálam egy kicsit kilóg a többi közül. 7/10
A film összbevétele 158 468 292 dollár volt (imdb.com).
Diesel azzal a feltétellel szállt vissza a filmbe, hogy a Riddick folytatása is elkészüljön.
(mamiéstöti2)A Toyo cég 4000 autógumit ajánlott fel a forgatásra, amelynek nagyjából a felét használták el, a Rays Engineering pedig kerekekkel járult hozzá a film elkészüléséhez.
(SódóGA)Sean autója egy Mitsubishi Evolution 8, amit úgy építettek át, hogy Evolution 9 típusnak tűnjön.
(SódóGA)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »