
Vélemények (17)
Először kicsit féltem tőle, mert imádom a rajzfilmet, és nem akartam, hogy elrontsák, de szerencsére nem így történt. A színészeket nagyon jól eltalálták. Dwayne Johnson mint Maui egyszerűen tökéletes volt, hozta azt a vicces, pökhendi, de közben ara... Több
Végre egy élőszereplős Disney-remake, amibe nem igazán lehet belekötni. Nincs körülötte perpatvar a főszereplők személye (vagy bőrszíne) miatt. Dwayne Johnson azon szerencsések egyike, aki eljátszhatott egy olyan szerepet, aminek először csak a hangj... Több
Engem ez a film teljesen kikapcsolt. Már az elejétől tetszett a hangulata, a szép tájak és a kalandos történet. Vaiana karakterét most is nagyon szerettem, mert bátor és nem adja fel könnyen. Maui is sok vicces pillanatot hozott, ezért egyszer sem ér... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Simán hozta az eredeti színvonalát. Annak ellenére, hogy több jelenetnél nagyon gyorsan vált, kihagyja az átfedéseket, meg hogy egyáltalán az első harmadától nagyon elkezd sietni. Mégis öt csillag, mert nagyon látványos, komoly hangsúlyt fektettek a ... Teljes kritika
A Vaiana számomra kellemes meglepetés volt, mert sikerült megőriznie az eredeti történet varázsát, miközben egészen új élményt adott. Nagyon tetszett, hogy valódi színészek keltették életre a jól ismert karaktereket, ettől a történet sokkal közelebbi... Több
Én azt mondom, hogy szerintem még jobb is lett ez a verzió, mint a mese. Mert élőben ez a gyönyörű tengerparti látvány fantasztikus. Nagyon jól megoldották a mesebeli dolgokat. Még a kakas is egész élethű. Dwayne Johnson pedig itt is bizonyítja, hogy... Több
Előbb láttam, mint a rajzfilmváltozatot, ami nagy hiba volt. Nem tisztem eldönteni, hogy az élőszereplős változat megjelenése mennyire volt korai és indokolt, de ez nagyon izzadságszagú. Bocsánat! Az eleje és a vége tetszett csak, a finálé grandiózus... Több
Hasonló filmek
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Hát, ez igazán egy kritikán aluli feldolgozás volt. Ráadásul a mese sem olyan régi. Semmi szükség nem volt még feldolgozni. Disney-nél sem értem a készítőket. Ez akkora bukás lesz, hogy az csak na. A főszereplő csaj meg egyenesen botrány volt szerint... Több
A 2026-os élőszereplős Vaiana című film nekem nagyon tetszett. Olyan érzésem támadt, mintha egy régi kedvenc tért volna vissza, csak sokkal szebb képekkel és erősebb érzelmekkel. A történet egyszerűen követhető, mégis több ponton megfogott. A zenék v... Több
Nekem a 2026-os új Vaiana film meglepően tetszett, pedig egy kicsit féltem tőle az elején. Mindig félek a folytatásoktól meg a feldolgozásoktól, mert néha rontanak az eredetin, de ez most tényleg jól sikerült. A látvány egyszerűen lehengerlő, a tenge... Több
Egyszerűen gyönyörű lett. A látványvilág elképesztő, az óceán és a szigetek annyira valóságosnak tűntek, mintha én is ott lettem volna. A színésznő, aki Vaianát játszotta, tökéletes választás volt, pont olyan bátor és elszánt, mint a rajzfilmben. Mau... Több
Tegnap megnéztem ezt az új élőszereplős Vaiana filmet a moziban, és hát egyszerűen imádtam! Kicsit féltem tőle, hogy milyen lesz hús-vér szereplőkkel a meséhez képest, de szerintem eszeveszettül jól megcsinálták. A látvány valami elképesztő, az a sok... Több
Nekem az volt az érzésem, hogy végig ugyanazt a filmet nézem, csak valódi szereplőkkel. Szórakoztató, szépen néz ki, de kevés benne a meglepetés. Jó családi mozi, viszont nehéz nem összehasonlítani az animációs klasszikussal, ami szerintem még mindig erősebb.
Tetszett, hogy Vaiana ennyire kitartó és nem fél attól, hogy egyedül induljon el megkeresni azt, amit fontosnak érez. A történet egyszerű, mégis jó érzés követni, ahogy lépésről lépésre egyre bátrabb lesz. A zenék és a hangulat végig nagyon kellemese... Több