
Vélemények (41)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Hatalmas meglepetés volt számomra ez a produkció. Sok jót hallottam már róla, viszont egy egészen másfajta stílusú horrorra számítottam. Tulajdonképpen egy érdekes megközelítése a "mumus" legendájának, igazi nyomasztó, keményvonalas, természetfeletti thriller. Ha valaki röpködő végtagokra és fröcsögő vérre számít, csalódni fog, azonban az biztos, hogy ha még nincsen gyereke, akkor ezerszer is meggondolja, hogy a jövőben vállaljon-e. Maga a természetfeletti entitás szinte alig jelenik meg a történetben, és az utolsó percekre hagyott fordulat hozza meg a megértést vele kapcsolatban. Nincs új a nap alatt, mert már tucatnyi filmből megtudhattuk, hogy a gonosz valójában a bennünk lévő félelmeken keresztül tud manipulálni, azonban a történet annyira váratlan és mellbevágó fordulattal ér véget, hogy azt tanítani kellene. Ethan Hawke egyértelműen magasan lekörözi színésztársait, gyakorlatilag lejátssza őket a vászonról markáns, erőteljes jelenlétével. A zenei aláfestés és a hangok, zörejek kifinomultan fokozzák az alapból erősen nyomasztó hangulatot és az egyre fokozódó feszültséget. Nincsenek drága effektek, nagy költségvetés, mégis a Sinister egy messze átlagon felüli horror, mégpedig az "intelligens" fajtából.
2020-ban egy tucatnyi ember jelentkezett egy olyan vizsgálat elvégzésére, hogy tudományosan is bizonyosságot nyerjen az a tény, hogy mely horrorfilm volt a legnagyobb hatással a nézőkre. Nos eme lista élére akkor a Sinister című film került, amin jóm... Teljes kritika
A zene, a hangulat, a cselekmény lassú kibontakozása lenyűgözött!!! Magával ragad,borzongat....ez kell egy horrortól!
Itt nem a jump scare jelenetekre mentek rá, ahogyan az alapesetben történni szokott az effajta műfajoknál. Egy az egyben túlfokozott hangulat volt a cél, a végig tudatlanság állapota, melyet Ethan Hawke remekül alakított. A kis költségvetésű horrornak a home videós vonala jól működött, és nekem a végig komor, sötét hangulatú mű így is bejött, még ha nem is erre számítottam az előzetese után. Bevallom, a hiányérzet megmaradt, mivel jóval kevesebb jump scare vagy akciójelenet történt, mint arra számítani lehetett. Nem teljesen tudott kárpótolni a majd másfél órás kutakodás és az egyre groteszkebb puzzle átláthatósága. Kétes érzések voltak bennem a végén, bár azt hozzátenném, hogy a legvégén történtek nagy csavarbombája meglepett. Jó vége lett, amire nem igazán lehetett számítani, és az egy igazán erős horrorjelenet volt, amire a néző felkapja a fejét, még ha sejthető is, hogy valami történni fog még. Összességében egy jó kis elképzelés volt, persze ebben a műfajba sok újat nem hozott, de azért a sok kutakodás és kétségbeesés mellett (hozzáteszem, jó volt, és kíváncsivá is tett) több jump scare-t is el tudtam volna képzelni.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Ha két szóval kellene jellemezni a filmet, akkor az az lenne, hogy félelmetes (a szó szoros értelmében) és nagyon ijesztő! Nagyon jól adagolja a feszültséget, a zenéje és a hangulat is elképesztő, valamint én még életemben nem féltem ennyire filmen. Nem egyszer ijedtem meg, és a fűnyírós jelenet, te jó isten, valami elképesztő! Ethan Hawke egészen zseniális a szerepben, de a film a félelemkeltésben és az ijesztgetés miatt olyan remek, valami zseniális egyszóval, és nekem nagyon tetszett!
Harmadszorra nézem, mert minden alkalommal teljesen elfelejtettem. Azt kell mondjam, hogy azon kívül, hogy nagyon jó horror, baromira meg is viselt. Nyomasztó, tele van borzalommal, nem elalvós vagy kajálás melletti jópofa film, mint mondjuk a régi slasherek vagy a Purge-széria, hanem olyan, amitől rossz kedvem lett. Kell most egy kis Simpson család, hogy feldolgozzam.
Hasonló filmek
Scott Derrickson filmje, a 2012-es Sinister mindig is egy talány volt számomra: nem értettem, miért hat rám, és miért működik, de tény, hogy működik. A nagy elhagyatott házban magára maradó író (Ethan Hawke), aki egyre többet tud meg az épület titkairól és a korábban ott élt családról, felfedezi a megtalált filmlejátszó tekercsen a különös emberszerű lényt, aki fel-fel bukkant korábban. Lehetséges, hogy most is jelen van a házban? Hátborzongató valahogyan az egész. Nálam élvonalbeli a thrillerek sorában (bár horrornak is beillik). Erős 4 csillagot ér számomra.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Scott Derrickson rendező nem keveset kockáztatott azzal, hogy C. Robert Cargill, a társ-forgatókönyvíró egyik tényleges rémálmát filmesítette meg. Cargill egyik késő este a Kör című film első részét nézte, és egy kiadós vacsora után ebből a rémálombó... Teljes kritika
Az eleje nagyon felcsigázott, amikor viszont felfedték a film apropóját nagyot csalódtam. Aki szeret rettegni másfél órán át, annak ajánlani tudom, de igényesek kerüljék.
Nagyon betegnek találom, főleg a kisfilmeket. Pont ezért is kötik le az embert. A másodikhoz hasonlítva nekem ez jobban tetszett, határozottabb volt a történet és nem megszokott a befejezés.
Egynek jó volt és tény, hogy voltak benne ijesztő jelenetek és a home video-s vonal is kifejezetten tetszett, de elég sok gondom volt vele. Először is nagyon sokáig nem éreztem a fenyegetettséget, Ethan Hawke karaktere kutakodott, de mi nem jutott eg... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Kegyetlen, lélekgyilkos, megrázó, de egyben felemelő és félelmetes. Scott Derrickson... A Hellraiser: A pokol démonjai, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért, majd a Távozz tőlem, Sátán!, sőt, a Fekete telefon és más filmek rendezője. De ezek közül a legpu... Teljes kritika