Kóborlók

Talán nem a bűn a megfelelő szó arra, ha egy anya elhagyja a gyerekeit. Nem igazán tudom, hogy mi a megfelelő szó erre. Persze mindenki meg tudja magyarázni tettének okát, de a lényeg, a végeredmény, hogy megtette. Mindenesetre a főszereplőnk Nevel/Cheryl (Ashley Madekwe) teljesen új életet kezd, miután elhagyta gyerekeit és régi életét. Új családot alapít, és kiváltságos életet él egy londoni kertvárosban a jelenlegi férjével, Iannel (Justin Salinger) és két új gyermekével. Aztán felbukkan a múlt. Két idegen, akik folyamatosan Nevel/Cheryl közelében ólálkodnak, és rögtön megértjük a nő furcsa viselkedésének az okát. Két elhagyott árva, akik már felnőttek, válaszokat várnak, bosszúra szomjasak, és kész tervvel érkeztek az anyjuk házába. A történet a vége felé kezd összeállni, és egy olyan csattanónak lehetünk részesei, melyről nem is álmodtunk. Kicsit lassú tempójú a film, négy időugrásos fejezetre van bontva (ez valami divat lett mostanában?), és gondolkodunk, hogy ki, mikor, hol, miért és hogyan. Kategóriáját tekintve nem horror, és nem is thriller, inkább szociokrimi. A főszereplők, Ashley Madekwe és Justin Salinger színészi játéka tetszett, hihetővé tették a történetet annak ellenére, hogy nem egy nagy durranás. A többi szereplő teljesítménye felejthető. Egyszer nézhetős darab. A film megtörtént esetet dolgoz fel. A rendező (Nathaniel Martello-White) munkáit nem ismerem, óvatosan fogok keresgélni a filmjei között.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Visszafogott thrillermese egy olyan nőről, aki elhagyta gyermekeit, hogy új életet kezdjen. Úgy néz ki, elképzelése beteljesedni látszik, tökéletesnek tűnő életet él a külvárosban férjével és két új gyermekével. Ám gondosan kimunkált élete hamarosan összeomlik, rémképek és látomások kísérik hétköznapjait. A történet több szegmensen keresztül bontakozik ki, és egyre fokozódó izgalommal, érezhető feszültséggel közeledik egy tetőpont felé, ami várhatóan csak valami nagy durranás lehet. A jól építkező film el is jut a detonáció pillanatáig, elviselhetetlen szintre emeli a feszültséget, és nem várt hirtelenséggel hagy magadra a végén, amitől vagy kiborulsz, vagy nem, de biztosan magával ragad, mert nem hagy nyugodni. Szóval a csúcspontról hirtelen zuhansz a szakadékba, és túl sok rágnivaló marad a szádban. A mérsékelt tempójú és csendes thriller a film végén harci kutyaként harap beléd, miközben olyan mélységekbe gázol, ami meglepően ütős. A film erős közepes, jó felépítésű. Nem bántam meg a rászánt időt.

Sem a rendezés, sem a színészek alakításai sem igazán erősek, ami engem lekötött, az a történet és a fordulat a végén. Jobb kidolgozással ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

A film alapsztorijában minden megvolt egy izgalmas lélektani és szocio-thrillerhez: családi trauma, rasszizmus, családi titkok feldolgozása. Azonban a film nem nyúlt hozzá elég izgalmasan, elég bátran ezekhez az elemekhez, nem hagyta, hogy ezek egy izgalmas pontra menjenek vagy kibontakozzanak. A sztoriban van egy creepy faktor, ami egy meglepően mély és szinte már horrorisztikus elemként jelenik meg a történetben egyre többször. Egy kiirthatatlan parazita, egy folt, amit nem lehet kimosni, egy eltörölhetetlen emlék, ami megfojt. Pláne, ha olyan horderejű, mint amit a film felvázol. Ennek ellenére a film vége mégsem üt elég nagyot, valahogy nem épült fel a szerkezet előtte, bár majdnem minden elem elő lett szedve. Egy másik ok erre a nem túl jó színészi játék, főleg a főszereplők részéről. Vagy lehet, hogy a hiba a rendezésben van, mert sok szituációban a reakciók nem hatnak eredetinek és természetesnek. Mindezek ellenére egyszer megnézhető film, ha valaki szereti az olyan művészetet, amitől furcsán vagy kényelmetlenül érzi magát. Leginkább a Speak No Evil vagy a The Invation című filmekhez tudnám hasonlítani.

A történetben volt potenciál, de nagyon unalmas és gyenge a megvalósítás.