Wicked 2. rész

Ezt a filmet szívből tudom ajánlani annak, aki szereti a musicaleket. Ez a film csupa szív és élet, mely érzelmek tengerével a két lány barátságát mutatja be. Innentől kezdve tele van mélyen megható jelenetekkel, gyönyörű vizualitással és dalokkal, és jó a karakterfejlődés. Én imádtam. 10/10, ajánlani tudom.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Az első résztől nem vártam nagyon sokat, meglepetésemre kifejezetten jól sikerült, a dalok is a helyükön voltak és a nagy finálé is tökéletesen illett a történetbe. A második részre pedig kíváncsi lettem, hogy hogyan változik meg a kapcsolat Glinda és Elphaba között. Hát... A film egy pontjáig megvan köztük az a szeretet és barátság, amely az első rész végéig kitartott, aztán a sorozatos rossz döntések és cselekedetek következményeiként ez a viszony megromlik, de igazából nem tart sokáig, kiéneklik magukat a helyzetekből. Glinda karaktere a film előrehaladtával egyre idegesítőbb lett számomra, kezdve azzal, hogy asszisztál a film főgonoszainak - "tartja a lelket Óz népében a Gonosz Nyugati Boszorkánnyal szemben". Elphaba pedig a varázslataival elvarázsolja a barátait, igaz, nem önszántából, de ezek is felesleges döntések voltak a részéről. Az pedig, hogy a testvére halálán körülbelül öt perccel később túllép dalolászásokkal együtt, az számomra teljesen felfoghatatlan a történet szempontjából. Ezeket leszámítva voltak szerethető részei is a filmnek, de azt gondolom, hogy az első rész minőségét nem éri el, sem dalokban, sem történetben. Mivel a film pozitív véget kapott, ezért még akár egy folytatás is születhet. A kérdés már csak az, hogy szükség van-e rá?

A Wicked 2. rész szerintem egy érzelmes és szép folytatás lett. Már az elejétől érezni lehetett, hogy most jobban a szereplők érzéseire és a kapcsolatukra kerül a hangsúly, és ezt nagyon szerettem. Elphaba és Glinda útja itt sokkal komolyabb, és jó volt látni, hogyan változnak meg a döntéseik miatt. A látvány továbbra is gyönyörű, a zenék pedig erősek és hangulatosak. Összességében szerintem ez egy megható, látványos lezárása a történetüknek, amit jó érzés volt végignézni, ajánlom megnézni azoknak, akik látták az első részét.

Izgalmas és érdekes folytatás lett, mert lehetőséget adott arra, hogy a karakterek története mélyebben kibontakozzon. Az első rész már bemutatta a két főszereplő, Elphaba és Glinda konfliktusát, barátságát és ellentéteit, de ebben a második részben é... Többrzésem szerint sokkal inkább az életük következő fejezeteire koncentráltak, ami lehetővé teszi az érzelmi és pszichológiai rétegek alaposabb feltárását. Különösen érdekes, hogy Elphaba száműzetésben él, miközben próbál kiállni az igazság mellett és a szabadságért harcol, miközben Glinda a Smaragdvárosban a vezető szerepét tölti be, ami újfajta felelősséget és kihívást jelent számára. Ez a kontraszt lehetőséget ad arra, hogy a néző jobban megértse a karakterek motivációit és a döntéseik súlyát. A látványvilág és a zenei megvalósítás szerintem kiemelkedő . Óz világát mindig is különlegesnek tartottam, és azt gondolom, hogy a rendező, képes volt úgy összekapcsolni a fantasztikus környezetet a musical-elemekkel, hogy azok ne csak látványosak, hanem érzelmileg is hatásosak legyenek. A klasszikus dalok újraértelmezése, valamint az új számok beillesztése lehetőséget ad arra, hogy a néző jobban beleélje magát a karakterek belső világába. Összességében izgalmas, érzelmes és látványos folytatás lett.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Amikor a Wicked 1.részére ültünk be a gyerekekkel, csak annyit tudtam róla, hogy az Óz, a nagy varázsló c.regényen alapul. Tetszett a plakátja, nagy durranásnak tűnt, nem volt kétséges, hogy megnézzük, pláne, hogy a kislányom egy időben minden este a... Teljes kritika

A film sajnos nem ugrotta meg az elvárásaimat. Nehéz róla spoilermentesen írni, mert erős kapcsolat fűzi az eredeti regényhez, illetve az 1939-es klasszikus feldolgozáshoz - gyakorlatilag az univerzum bővítése, ami az első részből is egyértelmű, de ebben a filmben a kapcsolat sokkal szorosabbá válik. Az ember elmosolyodik a gyerekkori emlékek megidézésén, és bár megnyugtató érzés ugyanazt látni más szemszögből, kicsit biztonsági játék is. A színészi játék korrekt (hű az eredeti műhöz, azaz megvannak a manírok, túljátszások, mintha színházban lenne az ember, ahol mindent fel kell nagyítani, hogy a hátsó sorból is jól lássuk), a CGI vállalható. Ott követtem el óriási hibát, hogy szinkronizált verziót választottam - ezt ne tegyétek! Ugyan mind a dalok fordítása, mind az énekhangok rendben vannak, a szöveg szájra illesztése - érthető okokból - botrányosan sikerült, a dalbetétek leesnek a vászonról. A történet mindeközben nem követel meg angol tudást, a feliratos verzió olvasni tudó gyerekeknek is élvezhető marad. Véleményem szerint az ultimate megoldás pl. a Grease-hez hasonlóan a dalok feliratozása, és a szöveges részek szinkronizálása lett volna. A film lezárása is baklövés a szememben: az egyetlen gonosz szereplő olyan büntetést kap, ami nincs hatással a hatalmára, így bármikor visszatérhetne.

A második rész megtartja az első rész szivárványszínű álomszerűségét és a Broadway dallamainak lendületét. A film lényegében az örök barátság ódája. A gyönyörű jelmezek teljesen beszippantanak a fantázia világába. Ariana Grande és Cynthia Erivo tudnak énekelni, hatalmas elismerés mindkettőjüknek. A film elég jó, szórakoztató, érdemes egyszer legalább megnézni, ha bele tudsz merülni az ilyen történetekbe, szereted az efféle látványvilágot. Illetve akkor, ha hatalmas Ariana-, vagy Cynthia-rajongó vagy.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Volt szerencsénk premier előtt látni a filmet, a két lányommal néztük meg, a dress code rózsaszín vagy zöld volt, mi mindhárman a rózsaszínt választottuk. Nagyon aranyos folytatást kapott az első rész:). Glinda és Elphaba örök barátságát mutatja be, ... Többahogyan számos rossz dolgot kell leküzdeniük. Nem várt szerelem, és számos rossz dolog állja útjukat, mégis a végén egymásra találnak, kiállnak számos próbatételt, együtt leküzdik a gonoszt, Ózt leleplezik. Méltó zárást kapott a film, bár Glinda azt hiszi, Elphaba meghalt, de a szíve mélyén tudja, hogy él és a lelkük ismét egymásra talál.

A Wicked 2. egyszerűen varázslatos lett, és ebben óriási szerepe van Arianának, aki elképesztően sokat fejlődött az első részhez képest. Most már nemcsak ügyes, hanem teljesen magabiztos, erőteljes jelenléttel tölti meg a vásznat. Látszik, hogy sokkal jobban érzi a karakter ritmusát, érzelmeit, és minden jelenetében ott van az a plusz, ami az elsőben még hiányzott. A zenék ugyan nem múlják felül az első rész ikonikus dalait, de még így is fantasztikusak: tele vannak energiával, érzelemmel és nagyon jól működnek a történetben. Nem ütnek akkorát, mint az eredeti nagy slágerek, de abszolút élvezetesek és könnyen bele lehet merülni. A rengeteg apró utalás pedig zseniális döntés volt. Pont annyi, hogy a rajongók elolvadjanak tőlük, de ne vigyék túlzásba. Igazi pluszélményt adnak, és még jobban összekötik a két részt. Összességében nagyon erős folytatás, amelyben Ariana fejlődése simán az egyik legnagyobb highlight.

A Wicked 2. szerintem igazi örömfilm lett, és nekem még jobban is tetszett, mint az első rész. Úgy éreztem, mintha minden, amit az első film csak felvezetett, itt végre teljes erővel kinyílt volna. A történet érzelmileg teltebb, a karakterek útja tisztább, és sokkal nagyobb hangsúlyt kap az a barátság, ami Glindát és Elphabát igazán különlegessé teszi. Kifejezetten élveztem, hogy a folytatás könnyedebb, játékosabb hangvételű, miközben mégis szépen zárja le az egész mesét. A zenei részek is sokkal élőbbnek és erőteljesebbnek hatottak. Mintha több szív, több humor és több szín került volna minden jelenetbe. A látvány kifejezetten magával ragadó, de sose nyomja el a történetet. Összességében a második rész nekem olyan volt, mint egy nagy, vidám, színes finálé. Minden a helyére került, és mosollyal álltam fel a film végén. Ez az a fajta folytatás, amire érdemes volt várni.

Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a lezárása, az első rész összességében tetszett, itt azt érzem, hogy nem tudta azt a kiegyensúlyozott színvolat hozni. A díszletek és a jelmezek még mindig látványosak, és jó volt újra visszatérni Óz birodalmába. A zenei betétek talán 2 dal kivételével nem voltak igazán emlékezetesek. A cselekmény és a szereplők karakteríve zavaróan következetlen volt. Szó szerint egyik jelenetről a másikra változott az egymáshoz való viszonyuk az egyik szélsőségből a másikba. Izgalmas lehetne összevetni az eredeti Óz-filmmel, hogy a 90 évvel későbbi újraértelmezésben hogy változnak meg az erőviszonyok, mennyire tolódnak el a hangsúlyok és, hogy mennyit változott a jó-gonosz tengely értelmezése. Míg az eredetiben mindenki egyesül a nyilvánvalóan gonosz boszorkány ellen, addig itt a háttérből gyűlöletet keltő, manipulatív és intrikus karakterek lettek a gonoszok.