Egy újabb klasszikus, amitől bizonyos generációkhoz tartozó emberek elolvadnak, és az utánuk következők meg már közel sem fognak annyira. Oké, a fiatal Brad Pitt és a fiatal Tom Cruise azért elég szép látvány még vámpírnak is, de ezt leszámítva egy lassú, unalmas és modoros családi drámában találjuk magunkat, aminek se eleje, se vége. Egyszer illik megnézni, de csak hogy ne nézzenek rád csúnyán, ha errefelé terelődik a beszélgetés.
Nem volt kifejezetten izgalmas film, és a kérdések, amiket felvet, sem voltak éppenséggel nagyon mélyenszántók. A kapitalizmus rossz a gazdag emberek gonoszak, bla bla bla. A tőzsdecápák óta erről sok újat nem tudott mondani a filmvilág, ezért aztán nem is nagyon sikerül szerintem semmilyen olyan film, ami újra meg újra ezzel próbálkozik.
A női Tom Jones-nak szokták mondani Moll Flanders-t, de azért ebben a történetben és a karakterben is sokkal több van, mint hinnénk, vagy mint ami ebből a sorozatból lejöhet...
Minden Gonosz halott rajongóban megfogalmazódik a kérdés, hogy hol van Ash? Hol van a régi 1981-es változat főhőse? Nagyon elszomorított ez a feldolgozás, nagyon más, mint az eredeti. Pedig már nagyon vártuk Sam Raimi legendás filmjének a rebootját. Remélem, hogy a folytatás majd meglepően jó lesz. Ash nélkül viszont fogalmam sincs, hogy mit várhatunk.
Mindig, amikor szellemtörténetekről hallunk, odabiggyesztik a hatás kedvéért, hogy megtörtént eseten alapul. Kérdezem én, hogy aki "hitetlen" ezen a téren, az most gondolja azt a film készítőiről, hogy ezoterikus, valótlan eseteket akarnak igaznak behazudni, vagy tudjuk be annyival, hogy ha egy ember azt állítja valamiről, hogy megtörtént, akkor az úgy is volt?
Láttam a Broadchuch-öt is, és bár én is olvastam, hogy a legtöbben az eredeti ajánlják, én nem vagyok meggyőződve arról, hogy az lenne a jobb választás. Nehéz itt dönteni, mert mind a két széria magán hordozza ugyanazokat a pozitív jegyeket. A színészek sem nyomnak sokat a latba. Mármint erősen látszanak, de hát az eredetiben is Tennant szerepelt, az meg senki ne mondja nekem, hogy Virginia Kull nem épp olyan jó színésznő, mint Jodie Whittaker. Csak azt tudom mondani, hogy mind a kettővel érdemes egy próbát tenni, az egyik 8, a másik 10 részes, olyan sokat nem vesz el, viszont annál többet ad. Nálam ez egy ötös.
Ez a film sokkal érzelmesebb és drámaibb, mint a legtöbb horror. Ez alapötletnek teljesen jó elgondolás, de a film időről időre ismétli magát, amivel a vége felé már unalmassá és előre megjósolhatóvá válik a cselekmény. Azért lehet nagyokat hüledezni a filmen, főleg Jessica Chastain alakításával vagyok megelégedve. Javára vált, hogy kipróbálta magát egy merőben új szerepben is. Összességében nézve ez egy ígéretesen induló, de közepesen teljesítő horror néhány valóban jó ötlettel.
Én mindenevő vagyok, ami a horrorfilmeket és a thriller műfaját illeti, de ez a film kiakasztott még engem is. Pasolini Sodomáját is megnéztem, az sem egy piskóta, na de ez a film rohadtul kegyetlen és nagyon beteg. Elbeszélgetnék a rendezővel, vajon mi inspirálta a történet megírásakor, mert talán érdemes volna kezeltetnie magát egy szakemberrel...
Nem volt rossz, bár persze az, hogy végig lebegtetve volt ez a "most akkor természetfeletti, vagy nem természetfeletti" dolog kicsit elvette az élét az egésznek, és az ember nem tudta magát annyira átadni a misztikus rettegésnek, vagy hogy mondjam. Persze lehet, hogy pont ez volt a céljuk, de az én számomra ez kicsit megtörte az ördögűzés-élményt.
A stop-motion technológiának köszönhetően egyedi és izgalmas a film látványvilága. A narratíva pedig több fontosabb szereplőt követ nyomon, kisebb, nagyobb sikerrel. Dave egy kicsit zavaróan bárgyú, ez miatt egy kicsit irritált a történet néhány ponton. Talán inkább gyerekeknek szánták.
A hősök hihetlen mozdulatokkal, ugrálnak, repülnek, változtatnak testhelyzetet. Normális emberi aggyal felfoghatatlanok, és még eszméletlenül jól is néznek ki...
Fiatalkori lelkesedésem kicsit alább hagyott, amikor nemrég ismét megnéztem a Hollót, és már nagyon nehezen tudom belőni, hogy annak idején miért is volt rám ekkora hatással ez az eléggé borongós, és valahogy túl sötét világot lefestő film. Izgalmasnak már nem annyira izgalmas, de a feszültsége és a nyomasztó hangulata még most is érzékelhető, csak már nem olyan pozitív előjellel, mint annak idején.
Ismét egy film, amit Liam Neeson egyedül is elvinne a vállán. Zseniális ez a fickó, bár igazán komoly drámai szerepekben ritkán láthatjuk, de nagyon hiteles, szinte mindent meg tud etetni velem.
Hát egy jó sztorira így felépíteni a kliséhegyeket, na az is egy szép teljesítmény. Rendben, nem ez a legeredetibb King-sztori, de mégis valamivel több erőt éreztem a regényben, mint a könyvben. Bírom az írót, és azért a könyveiből készítettek már jó filmeket (Remény rabjai, Halálsoron, Ragyogás), ez sajnos nem lett az. Két unalmas óra között, vagy este elalvás előtt a kanapén elfér, de semmi több.
A Ragyogás állandó szereplő az egyszer mindenképpen látni kell-listán, mert értéke bőven túlmutat a műfaji határokon. A Ragyogás nem az a klasszikus horrorfilm, hanem egy nagyon szofisztikált, elegánsan átgondolt rémálom-sorozat, aminek természetesen vannak ugyan ijesztő részei, de az ember sokkal inkább a nagyívű megvalósításra csodálkozik rá, semmit a feszültségre. Persze az is van a filmben bőven, de nem ez az érzés marad meg.
Ritkán esik meg, hogy egy folytatás élvezhetőbb legyen, mint az előzmény, az meg még ritkábban, hogy mindez egy ilyen jellegű filmnél történjen meg. Wesley Snipes-ot nem tartom korunk színészóriásának, a Penge első része pedig egy elég béna kaszabolós vámpírfilm lett, de valamiért a második részét nagyon szerettem. Fene sem érti, de megijedtem, amikor meg kellett, izgultam, amikor az volt a feladat, és úgy egyébként élveztem ezt a céltalan mészárlást.
Nagyon hatásvadász volt ez a film. Semmi más gondolat nem volt mögötte, mint hogy fogjuk a kínai harcművész szupersztárokat és trombitáljuk össze őket egy utolsó nagy látványos verekedős film kedvéért. Jackie Chanről mondjuk még el tudom képzelni, hogy miért megy bele ilyen gyenge filmekbe, elvégre ő nem a hűde magas ízléséről ismert, de Jet Li például játszott egész komoly filmekben is (A hős pl.), igazán szomorú, hogy erre be tudták fűzni.
58 Zeder (1983)