Nem tehetek róla, hogy kivagyok John Malkovichtól, ez biztos valami elfojtott gyerekkori sokk, hogy félek a csúnya emberektől. Viszont értékelendő dolognak tartom, hogy ennek ellenére képes voltam végignézni ezt a filmet – kutyaharapás szőrével, ugye. És annyira nem is voltam tőle rosszul, mint számítottam rá, de közel sem élveztem annyira, amekkora körülötte a felhajtás. Úgy gondolom, hogy egy szokatlan alapötlet még nem elég arra, hogy egy jó film szülessen belőle. Főleg nem Malkovich-csal.
Bár egy kissé melodramatikus volt szerintem. Ennek ellenére nagyon kellemes filmalkotás, amit egy üres délutánon érdemes megnézni. Mai szemmel nézve, ne sokat várjatok tőle, nagyon sok minden kezdetleges és nem csupán a technikára gondolok, hanem magára a forgatókönyvre és dramaturgiára.
Az Amerikai szépség egy viszonylag távolságtartó, helyenként tragikomikus, néhol pedig igen szórakoztató film, amin az ember azért nem tud felhőtlenül nevetni, látva az önmagából szépen lassan kiforduló Lestert. A film ügyes képi megoldásokkal támogatja meg a főszereplő belső világát, aki fokozatosan szakad el a valóságtól, és a végén már abban sem biztos, hogy tudja, kicsoda. Kevin Spacey hitelesen alakítja a szürke kisembert, aki annak ellenére, hogy tudja, mennyire kicsi, mégis megpróbál legalább a saját életén változtatni.
A rendezéssel nincsen semmi baj, szép lassan, komótosan, művészfilmesen végigsétálunk a történet mentén, mintha csak a szentendrei volt szovjet laktanya lerobbant hátsó kerítése mentén tennénk mindezt. Így múlik el a világ dicsősége, dörgölik minden percben az orrunk alá, mi pedig kötelesek vagyunk ezen búsongani. Hát nem tudom. Mickey Rourke eredeti arcát jobban hiányolom.
A film története nem valami eredeti, így nem tartogat túl sok izgalmat. Viszont ez nem is az izgalomról szól, hanem arról, hogy kedvenc sztárjaink szórakoztassanak minket. Hopkins filmje könnyen emészthető, nincs benne semmi új, de nem is várunk semmi újat, hiszen ez egy - hollywoodi viszonylatban - olcsó vígjáték, mondhatjuk, hogy tucatfilm. Ennek ellenére abszolút élvezhető.
Ez egy rendkívül könnyű film, nem gondolkodtat el egy pillanatig sem, tehát pihentet, ez például lehet jó. Sőt, a poénok nagy része is jól sül el, sajnos azonban a vaskos humor alkalmasint alpáriságba csúszik. Fura fúziója ez a film a tini komédiáknak és steril joghurtreklámoknak.
Ja, és ami még fontos, hogy végre egy komédia Csányi nélkül (már bocsánat).
Gyerekeknek tökéletes program. Nem egy olyan komoly mese, mint az Agymanók, de ebben azért van előny is. Korosztály nélkül bárki tudja élvezni, igaz, nem hagy mély nyomot.
Igazi ritkaság, hogy egy Maráthí film elérjen a nyugati médiához. Leginkább csak a hindí filmek, illetve egy-két tamil alkotás szele ér el hozzánk, de a Sunrise egy igazi remek. Érdemes megnézni, mert noha a történet nem a legeredetibb, a kivitelezés hibátlan.
Nagyon nagy kedvenc, az összes részét láttam, a nyolcvanas évektől rajongok ezekért a filmekért. Igazán szórakoztató gyilkos-karakterek születtek akkoriban.
Nagy szerelmem, Fellini és az olasz hatvanas évek talán egyik legjobbja. Nem is biztos hogy csak a filmben, de úgy általában. Felvonultat mindent, ami a korabeli közönséget a moziba hívta és mondhatni letaglózta. Luxus, csillogás, kiégés, a finom zuhanás az élvezetek enyészetébe...az élet édes ízének zamata...Mastroianni nagyon hitelesen alakított. Szerintem nem véletlenül...
Az első részt úgy vettem, mint az amerikai szuperhősfilmek kifiurázását, és ez a film is követi az első fő szálait, csak kicsit több a gyenge pillanat benne. De az események kellemes tempóban pörögnek, szimpatikusak a szereplők.
Én nagyon élveztem, annak ellenére, hogy nem egyszer kicsit kínosan gyengék a poénok. A történet sem szól akkorát, amit első ránézésre gondoltam volna, de a kiváló színészi alakítások, szerintem tartják az egész koncepciót.
Hangulatban nagyon erős thrillerről van szó, a történet viszont egy kissé sablonos. Sajnos nem igazán tudnék mondani egy kiemelkedő jelenetet sem, az egész valahogy csak úgy eltelik, "kellemesen". Szerintem érdemes megnézni, mert remek szórakozás a film, de nem fogunk rajta agyalni túl sokat, pedig mintha próbálna egy kicsit misztikus is lenni a koncepció.
Hiába Hackman kiváló alakítása, a karaktere nem tartja meg az egész filmet, amit rettenetesen sajnálok. A film rengeteg kérdést hagy maga után, és ez sajnos nem az fajta nyitottság, amin az ember még szeret rágódni, vagy egyáltalán érdemes. Hanem az, hogy a történet mintha eléggé kuszán lenne összerakva.
A történet nagyon sablonos, ráadásul a színészi alakítások is eléggé felejthetőek. Ugyan nem vártam sokat a filmtől, de nem gondoltam volna, hogy ennyire bosszantóan dilettáns lesz. Én ezt semmiképp sem tudom megnézésre ajánlani.
Ha abból a szempontból nézzük, hogy a nők ellen irányuló erőszakot próbálja meg helyenként megragadni a film, nos akkor teljes kudarcnak mondanám. Épphogy csak belekap ebbe a témába, fölöslegesen. Ráadásul nekem valahogy a karakterek nagyon kidolgozatlanoknak tűnnek, és ez egy idő után sajnos kiborító volt.
88 Tito és én (1992)