Lehet szeretni vagy nem szeretni Tim Burton újkori filmjeit (én speciel szeretem), de az vitathatatlan, hogy vizualitásban nem sokan veszik fel vele a versenyt. Ezúttal is nagyon erős és nagyon hangulatos képekkel él a mester, ami távolról sem öncélú vagy steril.
A történet alaphelyzete nem túl bonyolult, ám a technikai részeinél gyakran csak pislogtam, hogy most hogy van ez a hurok, meg az idősíkok közti ugrálás és annak hatása a jelenre. De ettől eltekintve élvezhető a film, még ha Wales-re érkezve kicsit meg is törik a film egy rövid időre.
Színészekkel viszont kevésbé voltam kibékülve. Butterfield gyakorlatilag csak végig csodálkozza filmet, Green meg sajnos borzalmasan erőltetetten já... több»
Ezt hívják nálam rossz filmnek, amit még Abigal Hardingham gyönyörű mellei sem mentnek meg a dögunalomtól. Az egészből árad, hogy volt egy alapötlet, ami köré csináltak egy időhúzó filmet. De az egy dolog, hogy az ötlet köré nem sikerült egy filmet felépíteni, de még az ötlet is elég harmatos. Aztán az is lehet, hogy az én gyomromnak ez a kissé betegnek szánt ötlet már kevés, de nálam ez a film maximum kicsit fura volt. Nem beszélve arról, hogy horrornak azért nem neveznék valamit, mert van benne vér, vígjátéknak meg pláne nem nevezném, hiszen nincs benne egy poén sem.
Az első részt jobban szerettem, de abszolút méltó folytatás. Szerethető karakterek, bájos humor és bár a történet sok újdonságot nem tartalmazott, de működik és nem unalmas.
is számítható film. A film első felében nem igazán éreztem Clooney-t jó választásnak erre a ripacs szerepre, de szerencsére mikor komolyabbra fordult a dolog, onnantól már uralta a képernyőt.
Nem mellesleg ajánlott a film megnézése nagyon sok ember számára, hogy kicsit gondolkozzanak el, mielőtt Bróker Marcsi és a többi hasonló emberre bízzák a pénzüket. Sajnos már rég be kellett volna építeni a középiskolás tananyagba a gazdaságtant, hogy az átlagember is kicsit értsen a pénzhez és ne lehessen kihasználni a naivitásukat.
Egy nagyon szerethető film, nagyon szerethető karakterekkel egytől-egyik. Vidám és egyben megható történet, ami egy percig sem válik unalmassá. Az angyalkás rész miatt nem hibátlan, de ettől még jogosan vált klasszikussá.
Egy nagyon régi elmaradásomat pótoltam most be. Tetszett a sorozat, de azért annyira nem dobtam hanyatt tőle magam, mint amennyire mások értékeléséből várható volt. Egy nagyon korrekt és nagyon profin megcsinált minis sorozat, csak nekem az első felében túl sok volt a karakter és csak 2-3 volt kiemelkedő, akinek megjegyeztem a nevét. Illetve az egy-egy részre behozott karakterektől is túl sűrű volt a kép, még ha egyes epizódokban érthető volt, hogy kicsit rákoncentráltak. (Itt a felcseres részre gondolok.)
Valamiért nekem az HBO társsorozata A hős alakulat jobban tetszett, talán mert ott emlékeim szerint nem voltak ennyire szerteágazok a karakterek, illetve naturálisabban mutatta be a hábor... több»
Nagyon gagyi CGI vér és Gálvölgyi-show szinten is borzalmas műszakállak. Mondanám, hogy ezt leszámítva nézhető kis mockbuster, de azért nem lenne túl őszinte. Nem mondom, hogy nem láttam rosszabbat még, de azért vannak jobbak a műfajon belül.
Nagyon látványos film, remek csatajelenetekkel és jó színészekkel. Hibái persze akadnak (a csaták közti részek, inkább tűnnek időkitöltésnek, mint legenda-magyarázatnak illetve az elején kicsit zavaró a sok lassítás a 3D kedvéért), de ettől még egy élvezetes kis fantasy-akció mozi,ami nem is akar többnek látszani, mint ami.
a azt hiszem megvan az idei „nem-értem-mire-kapja-azt-a-rengeteg-díjat” film. Értem én, hogy a film nem szeretne mást, csak szórakoztatni, amit még becsülök is, csak ez a film számomra minden volt, csak szórakoztató nem.
Nem igazán értem ezt a kirobbanó sikert, meg a sok jelölést. A történet totál sablonos és számomra túlságosan cuki és negédes. A dalok nem voltak fülbemászóak, amiből legalább egy dallama megmaradt volna bennem. Nem igazán hallottam benne egy igazán jó jazz dalt. Inkább csak mikor a klubban zenélnek, de azok nem igazán klasszikus betétdalok voltak. Színészi alakítás korrekt volt, de semmi extra. Ez nem a az egyébként tehetséges színészek hibája, hanem a karakter nem kíván m... több»
Kicsit féltem a filmtől mikor láttam, hogy ki rendezte, mert Az első két filmjéből alig lehetett valamit látni, mert minden értelmes jelenet tök sötétben játszódik. Szerencsére ezt a hibát most elkerülte. Ettől eltekintve viszont számomra egy tucat sci-fi, bár a jobb tucatból. Persze azt hozzátenném, hogy sosem voltam elvakult rajongó, tehát nem is olyan szemmel néztem. Egy korrektül levezényelt akció sci-fi, ám sajnos hiányzik belőle a lélek és a szív, illetve a rajongás érzet, ami megvolt tavaly a nem hivatalos Egy új remény remake-ben Abrams esetében.
Nagyon ritka az az eset, mikor egy folytatás jobb, mint az első. Az meg aztán főleg ritkaság számba megy, ha fényévekkel jobb, mint az első rész. A Náci zombik 2. pont olyan, amilyennek az elsőt is vártam: egy igazi bűnös élvezet. Az első részben bő egy órán át semmi nem történik, itt viszont az elejétől megy a hentelés, de mindezt veszettül szórakoztatóan csinálja, egy percig sem komolyan véve magát. Rengeteg humor, látványos jelenetek és mindez szinte egy perc megállás nélkül.
Közepes szocio-drámába oltott horror vagy horrorba oltott dráma. Lehet, hogy az egész szörny valami metafora akart lenni, de nekem ez nem jött át. Inkább volt egy következetlen kamara-horror, amibe időhúzó jelleggel (vagy hogy többnek tűnjön) beletettek nagyon mély részeket.
Alapvetően nem akartam megnézni, annak ellenére, hogy nincs bajom a két humoristával. Már az előzetes is szörnyen kellemetlen volt, aztán a kritikák és a vélemények sem győztek meg arról, hogy ezt látnom kell.
Végül egy álmatlan éjszaka vett rá, hogy belekezdjek, hátha sikerül elaludnom. Nem azt mondom, hogy kellemesen csalódtam, mert a film bűn rossz. Inkább csak nem volt annyira vérciki, mint amilyennek kinézett. Mondjuk a poénok az OTP Bank-os reklámok szintjén vannak, aminek köszönhetően összesen 3-4 alkalommal mosolyodtam el, de végig bírtam nézni és már ez is nagy szó.
A Gene Wilder már nem először kirándult el a western műfajába, ám a film sajnos ezúttal nyomába sem ér a zseniális Fényes nyergek-nek. Kedves kis film, pár jó poénnal, de sajnos túl hosszú és nagyon töredezett. Egynek elment, de Wilder és Ford is rengeteg jobb filmet csinált életében.
89 Az Igazság Ligája: A Villám-paradoxon (2013)