Powerful900

Minden blődsége és hülyesége megbocsátható Chris Columbus 24 éves alkotásának, amit nyugodtan le lehet játszani egy kiadós bejglifalás után. Nem világi alkotás, sehol nem szerepel ez a film a legjobbak között (karácsonyi toplistát nem ér felhozni), de át tudja adni a hangulatot és az idő folyamán teljesen beírta magát az ünnepi tradíciók sorába.

A filmzene egészen kiváló, szinte észrevétlenül hallatja magát, azonban a fordulópontokat jelentő pillanatokban bizonyosodhatunk meg igazán a Trent Reznor-Atticus Ross duó zsenialitásáról. A csúcspontot mind zenei, mind filmművészeti szempontból egyértelműen a zárójelenet jelentette számomra. Érezhetően sok a ferdítés, talán egy-két szereplő jobban ki van forgatva a saját zónájából a kelleténél, de összességében egy rendkívül szórakoztató, precízen megrendezett filmet kapunk, mely nem kevés társadalomkritikával és mondanivalóval válik az egyik legjobb Fincher-mozivá.

A mindenség elmélete egy olyan Stephen Hawking-film, ami nem a világhírű fizikusról szól elsősorban. Magánéletén, de sokkal inkább a feleségén van a hangsúly. A témaválasztás sokaknak okozhat csalódást, de így is egy elgondolkodtató és érzelmes film lett, amit mindenképp érdemes megtekinteni. Az i-re a pontot pedig egyértelműen Eddie Redmayne és Felicity Jones játéka teszi fel.

Egyszemélyes show-t nem egyszerű készíteni, de szerencsére Tom Hardy kiválóan oldja meg a feladatát ebben a kamaradrámában. Egy teljesen átlagos férfit testesít meg, aki egy hosszú autóút során, telefonbeszélgetéseken keresztül igyekszik önmagával szembenézni, és összerakni életének széthullott darabkáit. Nem a legpörgősebb film, amit valaha láttam, de kivételes alkotás. A mondanivalóját pedig nyugodtan magára veheti mindenki. Valahogy úgy kéne nekünk is a dolgokhoz hozzáállnunk, ahogy Ivan Locke is teszi...

Lehengerlő, katartikus erejű műnek tartom az Amerikai szépséget, aminek az egyik csúcspontja Kevin Spacey Oscar-díjas alakítása. Olyan karaktert kelt életre, amivel szerintem a legtöbb néző tud kapcsolódási pontot találni. Egy sokrétű és kissé nehezen emészthető film, ami tökéletesen bemutatja azt, hogy milyen élet zajlik a színfalakon belül és a "nagyközönség" előtt.

Az 500 nap nyár-ban az fogott meg igazán, hogy szakít a hollywood-i romantikus filmekre jellemző klisékkel, és mer igazi, az élethez sokkal közelebb álló rétegekből építkező film lenni. Pazarul mutatja be a szerelem minden szépségét és árnyoldalát. Nagyon könnyű azonosulni ezzel a filmmel, a soundtrack egészen kiváló, és a Gordon-Levitt-Deschanel páros is szépen hozzáteszi a magáét.

Alapvetően jó témaválasztásnak tartom azt a koncepciót, amivel A nővérem húga rendelkezett, ám a megvalósítás szerintem nem sikerült a legjobban. Nagyon tolakodónak éreztem a filmet, az volt az érzésem, hogy a készítők nagyon görcsösen akarnak megríkatni. Ismerős, bejáratott paneleket pakol egymásra. A hatás néhol ugyan átjön, de számomra sokkal természetesebb lett volna a dráma, ha kicsit visszafogottabban közelítik meg az alkotók a témát.

Igazi kis rejtett gyöngyszem számomra a Kockázatos túra. Nem a színészi játékok vagy a poénok miatt vált számomra emlékezetessé, hanem elsősorban a hangulata miatt. Jó néhány időutazós klisének fityiszt mutattak az alkotók a film keretein belül. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, mert a maga módján eredeti tud lenni, és hoz egy új színt a megszokott sémákhoz képest.

A 2014-es filmév egyik legjobbjaként tartom számon David Fincher Holtodiglanját, ami Gillian Flynn kiváló regényének az adaptációja. Sok fordulattal operál a Holtodiglan, ám ez nem megy a minőség rovására, ugyanis végig képes fenntartani az érdeklődést. Feszült, egy idő után igen nyomasztó pszicho-thriller bontakozik ki előttünk, ami lerántja a leplet a párkapcsolatokban gyökeredző élethazugságokról. Ezen kívül pedig éles társadalom -és médiakritikát fogalmaz meg. Biztos vagyok benne, hogy aki megnézi és megérti ezt a filmet, az a megtekintés után másként fog az életre és az emberekre tekinteni.

Szeretem a kosztümös filmeket, de a Szerelmes nővérek leforgatására úgy érzem, hogy az égvilágon semmi szükség nem volt. A történet és a megvalósítás nem tartalmaznak olyat, amit korábban már ne láttunk volna. A film tempója elképesztően vontatott, nagyon kevés esemény történik, és jóformán minden a párbeszédekre van kihegyezve. Ezt még lehetne érdekes karakterekkel ellensúlyozni, de véleményem szerint ez sem sikerült. A megvalósításért és a díszletekért jár a dicséret, de összességében egy felesleges, unalmas és túlnyújtott alkotásnak gondolom.