Értékelések (101)

2015. 06. 30.
Jó kis film, egyszerre elgondolkodtató, megható és mégis humoros. Ráadásul olyan témát dolgoz fel, amely nem bonyolult, mégis egy nagyon nagy dramatikus helyzet! Frenetikus élmény volt! A tréfák általában az elit- és tömegkultúra ütközéséből fakadnak, klassz és szórakoztató mozi.
2015. 06. 30.
Nagyon, nagyon jó filmnek tartom. Jópofa vígjáték szerintem, az alapötlet is rendben van és a kivitelezésben sem láttam sok bajt. Sokszor jót szórakoztam, és maga a film, a cselekmény, a három idióta főszereplő helyzetkomikuma végig lekötött. Persze gyatrábban is végződhetett volna a gyilkos lebuktatása, mint ahogy, de ez is elment egynek. Vicces volt.
2015. 06. 30.
Nekem jobban tetszett ez mint az első rész. A Sztori és dumák jópofák, a szinkron pedig egyszerűen briliáns, főleg az tetszett, mikor a három jóbarát egymást túllicitálva tájszólásban tárgyal Waltz karakterével. Összességében az első rész nálam közepes, erre viszont megadom a gyenge négyest.
2015. 06. 30.
Elég sok ilyen film van. Ez már a nagyon sokadik, ami erről a témáról szól, de mégis nézhetőre sikeredett. Jó kis film volt...főleg a lazaság és egyszerűsége tetszett, elég jó humorral vegyítve. Tulajdonképpen nem csak a két főszereplőt illeti a dicséret, mert egy jó filmhez szimpatikus mellékalakok is kellenek, ami itt meg volt. Tetszett a színészi munka, és a poénok is.
2015. 06. 30.
A film bemutat bennünket, embereket, illetve azt az időszakot öleli fel, amely az üzenet vételétől a rakéta kilövéséig tart. Negyvenkét ismert és elismert, különböző területeken sikereket elért embert kérdeztek meg a földi élet nagy kérdéseiről, az általuk adott válaszok pedig sűrű szövésű tartalommá álltak össze. Végül is ez csak egy interjúk sora összevágva, 2-3 másodperces snittekkel. Semmi több.
2015. 06. 30.
Nagyon szép film, tele érzelemmel és megható pillanatokkal egyaránt! A története ráadásul nagyon érdekes, mert a halhatatlanság témáját boncolgatja! A megoldás pedig miszerint Adaline-ból ismét "halandó" lesz, kissé erőltetett volt igaz, de mégiscsak így lett kerek a történet! A hosszú szenvedések és boldogtalanságok vége megfelelő zárása volt ennek a gyönyörű filmnek!
Mondhatni tipikus magyar „sorozatgyártmány” . Iszonyú jó ötlet, akár még sikeres is lehetett volna, de széttrágárkodva, el lett rontva az egész. Jó lett volna felhőtlenül rajongani egy magyar alkotásért, de az öncélú, unalmas káromkodás, a hülye jelenetek, mint pl. az, hogy egy 2 éves gyerek végignézi ahogy a nagyapját s*ggbe***** egy medve, mi az isten értelme az ilyesminek, elrontották vele az egész filmet. Az animáció gyönyörű, nagyon bejött a képi világ de semmi más pozitívuma nincs sajnos.
2015. 06. 30.
Jó film, jó poénokkal és szerintem megtalálták a középutat abból a szempontból, hogy nem akarták túlbonyolítani. Viszont izgalmas és fordulatos lett. Will Smith és Margot Robbie között annyira jó volt az összhang a szexualitás, szinte vibrált körülöttük a levegő. Egy szó, mint száz ebben a műfajban jó kis produkciót hoztak össze ők ketten.
2015. 06. 30.
Aki a sok izgalomhoz, meglepő fordulatokhoz és a poéntömegek áradatához szokott, annak ez a film kétség kívül túl lassú és bárgyú lesz. A Shaun, a bárány nem biztos, hogy mindenkit leköt erre a másfél órára, annak ellenére, hogy finoman el van benne ejtve egy-két bravúros szórakoztató elem az idősebb korosztálynak is. Tény, hogy csak egy bizonyos korosztály számára élvezhető, ez pedig leginkább a 3-10 évesek köre. Noha egy-két poén kifejezetten a felnőtteknek szól, a bárányos nagyvárosi kaland egy figyelemreméltó, mégis kicsit egyszerű alkotásra sikerült.
2015. 06. 30.
Aki a sok izgalomhoz, meglepő fordulatokhoz és a poéntömegek áradatához szokott, annak ez a film kétség kívül túl lassú és bárgyú lesz. A Shaun, a bárány nem biztos, hogy mindenkit leköt erre a másfél órára, annak ellenére, hogy finoman el van benne ejtve egy-két bravúros szórakoztató elem az idősebb korosztálynak is. Tény, hogy csak egy bizonyos korosztály számára élvezhető, ez pedig leginkább a 3-10 évesek köre. Noha egy-két poén kifejezetten a felnőtteknek szól, a bárányos nagyvárosi kaland egy figyelemreméltó, mégis kicsit egyszerű alkotásra sikerült.

76 Nagy szemek  (2014)

2015. 06. 30.
Nagyon tetszett, főleg így, hogy igaz történet alapján készült, még maradandóbbá vált. Tim Burton kézlenyomata nagyon is meglátszik ezen a filmen, a mesebeli háttér, eleven színek, karakterek rajzilfigura szerű megjelenése stb. De ez valamiért mégis más volt. Mert ezúttal nem egy gyerekfilmről vagy egy horror meséről volt szó, hanem egy elnyomott nőről, egy anyáról, egy művészről, aki egész életében elnyomásban élt, csendre kárhoztatva. Nagyon szép alkotás.

80 Kedves John  (2010)

2015. 06. 30.
Nagyon tetszett, teljesen lenyügözött, nem volt benne semmi kiszámítható jelenet, ez egy igazi romantikus film. És aki szereti az ilyen filmeket, annak biztosan tetszeni fog. Channing nagyon jól eljátszotta a szerepét, remélem, láthatjuk még hasonló szerepekben. Amúgy a zene is nagyon tetszett, meg úgy összességében az egészre 4 csillagot adok.
Ez is olyan mint az első rész, lassú menetű, klasszikusokat idéző film, mely a modern ijesztgetéseivel lett mai köntösbe bújtatva. A táj, a színészek és a díszlet nagyon jók voltak. Daniel Radcliffe elképesztően jól játszott, és egy horror éppen megfelelő váltás volt a Potter-szerep levetkőzésére. A műfaj rajongóinak csak ajánlani tudom.
2015. 06. 30.
Összességében egy kimódolt, lassú menetű, klasszikusokat idéző műről beszélünk, mely a modern ijesztgetéseivel lett mai köntösbe bújtatva. A táj, a színészek és a díszlet nagyon jók voltak. Daniel Radcliffe elképesztően jól játszott, és egy horror éppen megfelelő váltás volt a Potter-szerep levetkőzésére. A műfaj rajongóinak csak ajánlani tudom.
2015. 06. 30.
Nekem erről a filmről egyből A bombák földjén ugrott be, csak az sokkal jobbra sikerült. Egyébként ez sem volt rossz, és egyáltalán nem éreztem benne a nagy amerikai büszkeséget. A végén még megható is volt, hogy mennyien kimentek őt búcsúztatni. Én rengeteg hasonlóságot vélek felfedezni a fentebb említett filmmel, de legfőképpen azt, hogy mindkettőben, a főszereplők, amikor otthon voltak, akkor nem találták a helyüket. Érdekes, maradandó élmény a film.

NA Mancs  (2011)

2015. 06. 30.
A film egy nézhető családi film, nem több és nem is kevesebb. Aki ezt szeretné, és erre készül, annak tetszeni fog. Végre egy nézhető magyar film, ami más mint a többi. Trill Zsolt szuper, de az összes szereplő jó, ötletes jelenetek, párbeszédek, egy percig sem unalmas a történet. Külön dicséret a rajzfilm betéteknek, nagyon ötletesen, nagyon jópofák. Végre egy film bugyuta, erőltetett poénok és párbeszédek nélkül.

66 Mancs  (2015)

2015. 06. 30.

67 Joker  (2015)

2015. 06. 30.
Hozta a Statham-filmektől megszokott formát, se, többet se kevesebbet, szóval nem volt rossz film. Nem túl bonyolult a történet, de teljesen jó. Én főleg Jason Stathat miatt néztem meg, de a többi színész is jól alakította a szerepét.
2015. 06. 30.
A bemutató felkeltette az érdeklődésem, de ahogy megnéztem egyből az jutott az eszembe, hogy holnap lehet már nem is fogok rá emlékezni, mert tipikus tündérmese kategória ez a film. A történet nekem kicsit butácska volt, és Keira Knightley karaktere most nélkülözött minden nőiességet, érettséget, nem tetszett.
2015. 06. 30.
Összességében mindenkinek érdemes lenne megnézni a Kódjátszmát, mely kiválóan ütemezett, letisztult, felesleges jelenetektől mentes adaptációja egy olyan történelmi tettnek, melynek jelentőségét valószínűleg megtippelni is alig lehet. Az összképen pedig az sem csorbít, hogy néha lazán kezel bizonyos múltbéli tényeket, és ha muszáj, a forgatókönyvíró az íves dramaturgia oltárán feláldozza a szigorú hitelességet, azonban ezek az apróságok inkább a film javát szolgálják, így aligha lehet megszólni érte a készítőket. Remek film.