Mintha a 80-as évek tévéfilmjeit látnám. Unalmasan csordogáló párbeszédek, várként szolgáló kőhalmok, szedett-vedett jelmezek és 2 erőtlen Hunyadi ifjú. Fogalmam sincs, ki nézi ezt meg, mert a megcélzott ifjúság nem, az biztos.
Dokumentumfilm a szabadkai-palicsi sportemberről, Vermes Lajosról. A 19. század végén kezdte sportszervező és -népszerűsítő munkáját. Vagyonából sokat áldozott, sportlétesítményeket építettet a birtokán. Például Európa 3. aszfaltos biciklipályáját (velocipéd). Részt vesz sok budapesti sportklub és szövetség alapításában. Végül elszegényedve Kolozsvárra költözik, s az egyetemen testnevelést, főként vívást oktat. Elkezd sportfotókat készíteni, ezekkel népszerűsíti a lapokban a sportot. 75 éves korában még futva viszi az olimpiai lángot, majd 85 évesen éri a halál. Az utolsó pillanatig sportol. A dokumentumfilmben leszármazottai és sporttörténészek mesélnek róla.
A foci által nyújtott öröm Soha nem gondoltam volna, hogy egy fociról szóló film, pláne egy sorozat, 5 csillagot kap tőlem. Sem a sorozatok, sem a sport nézése nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. De az utóbbi években olyan mini- vagy midisorozatok érkeztek, amik mellett nem lehet elmenni.
A foci mindenkié - The English Game - bemutatja azt az utat, amit a foci, mint új sport, bejárt Angliában. Láthatjuk, hogyan csiszolódtak a szabályok, milyen volt egy pálya, labda, mez az 1800-as évek végén. De ennél sokkal többet is tud.
Emberi sorsokba ágyazva érzékelteti, hogy mit is jelentett egy gyári munkás számára egy színtérre kerülni az uralkodó osztály, az arisztokrácia tagjaival. Lehetőség volt az erejük, ügyess... több»
Eleinte azt hittem, egy orosz regényben vagyok. Lassú tempó, pátosz, történet nincs, csak múlik az idő. Próbáltam beleélni magam a gyertyafényes (mit fényes, inkább sötétes) látványvilágba, de sajnos állandóan dörgöltem a szemem, mert nem láttam. Oké, hogy akkoriban még nem volt áram, de a fotó és a film a fény rögzítésével kezdődik... Kezdtek idegesíteni a szenvtelen arcok. A főhősnő érzelmeit a szeme körüli karikák hivatottak kifejezni. A hangok rémesek, háttérhangok még inkább. A letargikus nyomozás nem vezet sehova, a titok - számomra - titok is marad. Kikapcsoltam. Talán a rendező sem számított jobbra az Oscar-díja után, ezért elengedte a gyeplőt, most már úgyis minden mindegy alapon?
A kis Serge már gyerekként is "nagy franc" lehetett... egy kis botrányért később sem ment a szomszédba, megoldotta ő maga. A filmben a fejéből pattannak ki a szürreális démonjai, melyek valóban elképesztő tettekre provokálták. Egész élete egy merő botrány, olyan tabutémákkal, mint a vérfertőzés, pedofília, homoszexualitás, promiszkuitás. Dalszövegeivel lett igazán sikeres, bár festőként és színészként, rendezőként is kipróbálta magát. Együtt dolgozott a szintén nagy exhibicionista Boris Viannal, később pedig Bob Marley-vel is. Nőügyei sem voltak kevébé botrányosak. Első feleségétől, Jane Birkintől született lánya, Cahrlotte Gainsbourg színésznő.
Szürreális furcsaságai ellenére a francia sa... több»
A nesze semmi, fogd meg jól esete. Sablonos, egyszerű, nem túl bonyolult történet, és még az is hiteltelenül játszva, papírízű párbeszédekkel tűzdelve. Hiába ismertebb színészek, hiába francia, nem működik. A divattervezés, bemutatók lehetne a látvány benne, de hát abból se kapunk. Nem is tudom, talán takarításhoz...?
Jujjj, ez fájt. Gumiarcú főhősnő hozzá nem illő szinkronhanggal nagyképűsködik, béna párbeszédekkel. A történet lapos, ötlettelen, a rendezés és az operatőri munka viszont legalább korrekt, feljavította az 1 csillagot kettőre. Hogy a címét - Brazen, Arcátlan - miért kapta, el se tudom képzelni... Most látom, hogy Nora Roberts regényéből készült - így már érthetőbb a színvonal.
Cuki francia vígjáték, illetve dráma. Egyensúlyoz a két műfaj határán. Nálam a veszekedős filmek kategóriájába is beletartozik, de szerencsére nem fajulnak el a dolgok, komédiába illő fordulattal megoldódik a probléma. Az anya nagyon szeretetre méltó figura.
Túl ódivatú Nem tudtam türelmesen nézni ezt a feldolgozást. Hiába a nagy színésznevek, nekem ódivatú, unalmas a játékuk. A rendező narrációval mutatta be Julian Sorel gondolatait, így eljátszani már alig maradt valami, ettől bábszerű lett számomra az egész film. Hol van ez az alakítás mondjuk egy Töröcsik Mari-féle Körhintához képest... A felvételek sötétek, nehezen nézhetők. Pedig vannak kedvenc filmjeim ebből az évtizedből, de számomra ez a film elcsépelt és elavult. Sajnálom.
Megrendítő film az örmény népirtásról, annak 100. évfordulójára időzítve. A török kormány a mai napig nem ismeri el, hogy ez megtörtént, s politikai okokból több állam is hallgat erről, bár a kerek évfordulón az Európai Unió már megemlékezett a vérengzésről. Franz Werfel Nobel-díjas író regénye, a Musza dagh 40 napja is erről a történetről szól. Az első keresztény állam, Örményország lakói a középkorig a szultánok bankárai, kereskedői voltak, így kiváltságokat élveztek. Az oszmán birodalom meggyengülésével elmúlt a szerencsés időszak, s a más vallásúakat már nem látták szívesen a török területen. Üldözötté váltak, mint annak idején a zsidók is, felmorzsolódtak a nagyobb hatalmak ütközőzónáj... több»
Szomorú történet A dokumentumfilm feltárja az elárasztott Bözödújfalu történetét. A víztározó terve miatt hazudtak egy egész falu lakosságának, és elűzték őket a lakóhelyükről. Ráadásul értelmetlenül, mert a rosszul megépített gát hamar tönkrement, és a szétmállott házak s a templom újra szárazra került. Az eszetlen rendszer szomorú túlélői mesélnek sorsukról.
Egy újabb eredettörténet a karácsonyról és Mikulásról. Kifejezetten szerethetőnek találtam, pedig nem vagyok oda a mesefilmekért. A főszereplő fiú elképesztően jó választás volt a szerepre, nekem nagyon bejött a hatalmas szemeivel. És azt is kedveltem, hogy az üldözés nem rémisztő volt, ezt sok mesefilmben ignorálom. Összességében akár többször nézős családi filmnek is ajánlom.
Megkapó, szép alkotás. Nem akar meggyőzni, csak mesél. Mértéktartással ábrázolja a portugáliai Fatimában látott csodákat, de korrektül megjeleníti az ellenvéleményt is. A 'Napcsoda"-ról viszont valódi felvételek vannak a film végén. A film főleg a gyerekek és családjuk nehézségeire koncentrál, az ő szemszögükből mutatja a történetet. A polgármestert a Vészhelyzetből ismert Goran Višnjić játssza, a főszereplő Lucia édesanyját pedig a Love Actually portugál takarítónője, Lúcia Moniz. A zene nagyon szép, néhány dalt Andrea Bocelli énekel. 1952-ben is készült egy Fatima-film, ami akkor Oscar-díjat kapott.
Bájosan semmitmondó színészek egy C kategóriás filmben. Még a zenéje is klisés, nem csak a párbeszédek. Karácsonyi zoknikötéshez azért megfelel. Ennél többet várni tőle nem érdemes.
NA A Nagy Korallzátony (2017)