Korrekt dokumentumfilm az első világháború hadifogoly-halottainak emlékére. Több mint 11.000 ember itt lelte halálát, és sosem térhetett haza szeretteihez, akik sosem helyezhettek virágot a sírjukra. Megható, hogy idegen hazabeliek emlékét még őrzik a mai emberek és kegyelettel gondoskodnak a sírhelyükről.
Nagyon divat lett elfogadni a korkülönbséget a pároknál. Vice versa. A film vicceske, de nem annyira. Korhű, de nem annyira. Hihető, de nem annyira. Pierre Niney-t a Sophie Marceau-féle, eredeti francia LOL-ban ismertem meg. Egész ügyesen formálta meg a szerelmes srácot ebben a filmben. Igaz, jó lehetőségeket kapott a szerepben. Sajnos ezek csak elszórt ötletek maradtak, amiken azért lehet nevetgélni. Nyűgös vasárnap délutánon elmegy.
Nincs könnyű helyzetben a XXI. század férfija. A lelkünkben ott van, hogy a férfinak meg kell mentenie a gyengéket, ez a zsigeri kívánság. De agresszív azért ne legyen a fiú, amíg felnő, mert az ugye nem elfogadott. Mégis, mire felnő, pontosan tudnia kéne, hogy az erejét mikor és hogyan kellene használnia. Pedig be sem gyakorolhatta, max. csak videójátékokban. Nem védek, nem hibáztatok, csak megfigyelek. A rendező is ezt tette, a felvetése jogos. Hogy mennyire sikerült jól a válasz, az más kérdés. Olyan lett a film, mint egy parázs vita társaságban: mindenki mond valamit, valahol igaza is van mindenkinek egy kicsit, megegyezés nem születik, de azért rosszul alszunk éjjel, és azt álmodjuk, m... több»
Kitűnő kosztümös kórházi sorozat. A századfordulón járunk, Németországban, korhű díszletek, ruhák és antifeminin gondolkodásmód közepette. Dr. Koch a TBC gyógyításán fáradozik, a BCG-oltást köszönhetjük neki. Munkatársa, Dr. Behring a diftériát próbálja megfékezni (Di-Per-Te oltás). Egy nővér orvos szeretne lenni, de erre csak Svájcban volt akkoriban lehetőség. Beleláthatunk az életükbe, a korabeli kórházi világba, az akkori műtétekbe. Szépen megformált, jó arányú sorozat, tragédiával, szerelemmel, élettel teli. A második széria már a második világháború idején játszódik, míg a harmadik a berlini fal építése idején.
A 3 csillagot az információk miatt adtam, különben csak 2 csillagot kapott volna. Nem túl eredeti, de aki nem ismeri Róma templomait, annak jó útmutató lehet.
Iszonyú... jó Ez bizony iszonyúan jó. Fájdalmasan. Miként hazudunk magunknak, másoknak. Miért emlékezünk másként, miért ferdítünk. Ki lehet-e bírni hazugságok nélkül? Mindenkinél van az a pont, ahol megtörik? Lehet-e élni a szégyennel, az önmeghasonlással? A film válasza, hogy nem lehet. Meryl Streep első Oscar-díja megérdemelt. Valóban lenyűgöző színésznő. Nekem ugyan kissé giccsbe hajló helyenként (a film is), de hát ez Amerika. Kevin Kline mindig szeretett meghökkentő, furcsa figurákat játszani, így ez a szerep is jól állt neki. Hogy tényleg ilyen-e egy skizofrén? Vajon ilyen volt József Attila is?
Kemény történet. Eredeti címe: Rossz náci, jó náci. Nem lehet könnyű a ma élő leszármazottaknak, unokáknak visszanézni az őseikre. Elfogadni, hogy bűntetteket követtek el. De volt közöttük, aki belátta ezt és igyekezett jóvátételt nyújtani. Így egyszerre lett rossz ember és jó ember. Nem lehet könnyű lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni a német történelemre és a személyes családtagokra. Megrendítő volt látni a kis falu lakóit, akik együtt nézték meg A zongorista c. filmet, mind sírtak és láthatóan szégyellték, ami történt. Szép volt a bevezető, ahol a német tiszt lánya beszélget a zongorista feleségével, és békésen, szeretetben fordulnak egymás felé.
Phillippe Simay francia filozófus, aki az építészet családiotthon-vonalát kutatja. Ebben a sorozatban ellátogat a világ elképesztően különböző tájaira, és megmutatja, hogy az ott élő emberek hogyan idomultak az adott közeghez: a tájhoz, a természethez vagy a városhoz. Abból indul ki, hogy az életmód és a helyi alapanyagok meghatározzák az építészeti lehetőségeket. Nagyon érdekes volt látni pl. a chilei quinoatermesztők vályogkunyhóit vagy a peruiak ökörvontatta faházait. Abszolút ajánlott kulturális érték a sorozat.
Jean Reno cuki filmje a kissé feledékeny és tünékeny apáról, aki a lányaival végezteti el a piszkos munkát. Különösen tetszett a két lány vetélkedése és Reno álbajuszai. :)
Gyönyörű film. Odaszegezett a képernyő elé. Elképesztő felvételeket láthattam a szerző több száz órányi anyagaiból válogatva. Egy olyan ember, Braňo Molnár készítette, aki évtizedek óta járja a Duna szlovákiai oldalát és profizmusra törekvő amatőrként megajándékozott a csodás élővilág elrejtett képeivel. Látszik, hogy szerelmes a tájba, hogy ismeri minden rezdülését. Egy profi operatőr biztosan tudott volna jobb felvételeket is készíteni, de ilyen csodás összeállítást csak olyan ember tud nyújtani, aki ott él, s szabadideje nagy részét a Dunán tölti.
Felesleges thrillert vagy horrort nézni, elég egy megkeményedett, kontrollmániás ember tökéletesen megformálva, s a történet máris nyomasztó. Nem olvastam Szabó Magda ezen könyvét, de ezek után lehet, nem is fogom. Hámori Ildikó és Györgyi Anna viszont félelmetesen jó színészek.
Ken Loachnak nem ez a legjobb filmje, az már biztos. Igyekezett, hiszen nem könnyű téma. Sajnos egy korrekt tévéfilmnél többre nem futotta. Már majdnem kikapcsoltam, mikor a bírósági jelenetben végre igazi szenvedéllyel vitatkoztak. Mindjárt érthetőbb is lett a motiváció. Addig csak sorakoztak egymás után a jelenetek, amik történetileg biztosan helyesek, csak súlypontozás nélkül összeolvadtak, nehezen érthetőek. Aki nem ismeri az ír történelmet, nézze meg nyugodtan. Aki viszont igen, az nézzen jobb film után.
Mély tartalom, mégis csak gyengét tudok rá adni. És ezt is csak a profi szakmaiság miatt. A rendező felveti a problémát: az elmagányosodott középkorú nők párkeresésének buktatóit. Értem én, hogy a naivitása miatt becsapják, de tényleg ennyi lenne a katarzis, hogy !SPOILER! festékpisztollyal meglövi a pasast??? És akkor mi lesz? Ezután minden férfit utálni vagy kerülni fog? Hova lehet ebből fejlődni?
Kedvenc afrikai vígjátékom A Sivatagi Show rendezőjének vígjátéka. A délafrikai származású Jamie Uys helyi színészekkel dolgozott, és ez nagyon jót tett a filmnek. A hangulata, a zene és a gyorsított részek miatt emlékeztet a némafilmekre. A főszereplő ügyetlenkedése elképesztő bravúr, ilyet Pierre Richard-tól láttam utoljára. Egyben társadalomkritika is, finom humorral átadva.
76 Az utolsó szerelmes levél (2021)