Kiváló történelmi ihletésű sorozat, mely a norvég koronahercegnő életét és a második világháború alakulásában betöltött szerepét ismerteti meg velünk, Emmy-díjas színvonalon.
Az első részre négy csillagot adtam, mert hozza a klasszikus női vígjáték minden fontos elemét, szerethető és szórakoztató. Várható volt, hogy a második rész nem tud ennél többet nyújtani, s ez így is van, a nosztalgiafaktor miatt adtam rá három csillagot. Nem rossz, de az első rész nélkül halovány lenne.
Végre egy pozitív hős, végre egy sikeres történelmi csata! Vérbeli kalandfilmet láthatunk a mozikban és a Netflixen. A történet központi eleme, hogy 1757-ben az elképesztő hadvezéri tehetséggel bíró Hadik András titokban, az éj lepje alatt vezette 4320 fős huszár regimentjét Bécsből Berlin falai alá. A négyszázötven kilométeres távolságot hat nap alatt tették meg, lovakkal és szekerekkel, gyalogsággal, s ez már önmagában bravúr. Pláne ilyen látványosan megfilmesítve! Az éjjeli, holdfényes lovasjelenetek gyönyörűek, a táj fenséges, a lovastudás elismerésreméltó.
Nem érdekel, ki fizette, nem érdekel, milyen politikai visszhangot képzelnek(tudnak) mögé, én még több ilyen filmet kérek! Végre jól szórakoztam egy magyar történelmi filmen, végre nem a him... több»
A hősiesség és kiállás az erőszak ellen mindenképp tiszteletreméltó. A film leginkább egy kamaradarabra emlékeztet, a lényeget a párbeszédekbe foglalták bele, a harc és a béke érvel egymás ellen. Ám ebben a formában a történet nehezen befogadható.
Moralizáló, filozofikus film a francia felvilágosodás eszméiről, a történelmi kor nagy alakjainak szájába adva párbeszédes formában saját eszméiket. Inkább emlékeztet egy színpadi műre, mint filmre.
Számomra ez a film rendkívül bugyuta. A párbeszédek annyira le vannak butítva, hogy kb. egy kisiskolásnak szóló filmben talán működnének. Képtelenség, hogy egy rendőrrel így beszéljenek egy haláleset helyszínén, hogy ennyire ne történjen semmilyen helyszíni vizsgálat, hogy azonnal eltakarítsák a hullát minden nyomrögzítés nélkül, hogy egy alkalmazott utasításokat adjon egy rendőrnek, hogy mit csináljon – vagy ha mégis, akkor ez a film nem nekem készült. Az ötlet persze jó, a látvány is menő, csak a tartalom…
NA A halott hulla esete (2020)