Értékelések (805)

2018. 02. 03.
Az első részt szerettem, és reméltem, hogy ez is lesz olyan jó. De ha nem is sokkal, ez azért mégiscsak elmarad tőle. Ez egy olyanfajta vígjáték, melynek fontos eleme az alpáriság és jól is áll neki, bár helyenként már itt is sok volt az indokolatlan káromkodás. Sajnos manapság már minden komédiába beleépítik ezt a stílust, így már elveszett az egyedisége. Ráadásul itt azért is elfogadhatóbb, mert egy lezüllött alkoholista nyomja folyamatosan a trágárságot, de a többi mai vígjátékban teljesen normális, hétköznapi emberek böfögnek fel folyamatosan akár még ennél is durvább szövegeket. Kathy Bates-ről már eddig is tudtuk, hogy szereti a kemény szerepeket, de ez már szerintem túlzás volt. De az... több»
A legtöbb önálló esthez hasonlóan ez is nagyon jóra sikerült. Aranyosi az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem a stand-uposok közül. Itt különösen az iskolai, egyetemi történetek voltak, amik a legjobban tetszettek. Azokat jobban át tudtam érezni. Reméltem, hogy több képet mutat majd, mert azok igazi retro hangulatot adtak a műsornak. Az én kedvenc dolgaim is elmondhatóak négy betűvel: film, foci, ivás, "rönó". :D

80 Anthropoid  (2016)

2018. 01. 28.
Szeretem a történelmi filmeket és ez kifejezettem tetszett. Ami a legfontosabb, hogy történelmileg is hiteles, már amennyit tudok erről az eseményről. Az eleje kicsit unalmasabb, de a karakterek megismerésének szempontjából fontos. Valószínűleg mindenkinek a film utolsó harmada tetszik a legjobban. Egyértelműen ez a legizgalmasabb a filmben. A befejezés igencsak drámaira sikerült. Toby Jones-nak jól állnak a történelmi filmek. Egyébként, egyik szereplőre sem lehet igazán panaszunk. Tetszett, hogy a szereplők ha nem is totálisan, de azért eléggé hasonlítottak az általuk megformált emberekre. Már csak azt nem értem, hogy ha Jamie Dornan játszhat ilyen filmekben is mint ez vagy mint a Louis Dra... több»

48 Hápogók  (2016)

2018. 01. 28.
Borzalmasan gyenge, rosszabb, mint egy gyengébb minimaxos mese. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekeknek is élvezhetetlen. Nem aranyos, nem tanulságos, nem vicces, egyszerűen csak rossz. A grafika is elég furcsa, de legyen ez a legkisebb gond. És mik azok a bevágott zenék? Egyáltalán nem illettek bele. A története is marhaság. Egy nagy katyvasz az egész.

65 Cowboyok  (2015)

2018. 01. 27.
Nagyon különleges és csavaros történet. Egyáltalán nem mondható kiszámíthatónak a cselekmény. Az elején féltem, hogy egy gyenge Elrabolva utánzat lesz, de szerencsére nem így történt. A befejezéstől talán nem azt kapjuk, amit várnánk, de talán ennek már nincs is sok jelentősége. John C. Reilly nekem furcsa volt ebben a szerepben, bár nekem mindig furcsa mikor nem valami vígjátékban játszik. Ő olyan nekem mint David Koechner, nehezemre esik komolyan venni. Egyébként nem tudom mennyire volt jó ötlet kiadni a filmet pár nappal a párizsi terrortámadás után, de biztos volt ennek visszhangja.

60 Wilson  (2017)

2018. 01. 27.
Egy film a világunkról, egy ember szemén keresztül, aki nem teljesen ebben a világban él. Őszintén azt sem tudom, hogy tetszett-e. Azt értem, hogy miért van ennyire lepontozva, de azért ennél jobb ez a film. Nem humoros, nem szomorú és még csak nem is annyira érdekes. Legalábbis az átlagos filmnézőnek biztosan nem. Szerintem ez egy olyan film, amit csak egy bizonyos hangulatban lehet igazán élvezni. Mikor azt hiszed, hogy már nincs lejjebb. A film bemutatja, hogy az élet egy hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. Igazi nagy pozitívumot nem tudok kiemelni, de azt tudom, hogy mit akart elérni a film. Woody Harrelson nem volt rossz, ahogy Laura Dern sem, de egyikük sem tudta felejthetetlenné... több»
2018. 01. 27.
Az első részre is alig emlékszem, ez pedig biztos hogy még annyira sem fog megmaradni. Rettenetesen sablonos és kiszámítható. Maga az alapsztori is teljesen átlagos. Igazából Cobie Smulders karakterének csak a film elején van fontossága, az azt követő részekre nincs nagy hatással. Láttam már ennél sokkal jobb akciófilmeket is.
2018. 01. 27.
Nagyon jól összerakott film, Eastwood-nak és Hanks-nek több közös munkája is lehetne. A film is szuperül van összerakva. Jobb így, hogy nem időrendben, a főeseménnyel kezdve mesélik el a filmet, mert a legtöbb embert csak az érdekli, pedig itt inkább az azt követő hercehurca a legfontosabb bemutatandó dolog. Nagyon jól ábrázolja azt, ami a világban folyik. A nagyokat nem érdekli, hogy mit csinálsz és hogy csinálod, csak az, hogy az nekik jó legyen. Megmenthetsz több, mint 150 embert, ha a nagyvállalatoknak kárt okozol vele, akkor te vagy a hibás. Ezzel életeket tehetnek tönkre, de az őket nem érdekli.
2018. 01. 26.
Az utóbbi időben igencsak sok egyszereplős film született és nagy részük jobb ennél. Ebben a másfél órában nem sok minden történik, csak a szokásos: hosszú űrutazás, valami meghibásodik, túl kell élni. Mark Strong elég hullámzó teljesítményt nyújt. Próbáltak a párszor a látvánnyal operálni, de szerintem azok a képek nem igazán illettek a filmbe. Nem adja azt az igazi sci-fi élményt, amit várnánk tőle. Ez inkább csak egy szkafanderbe bújtatott dráma.
2018. 01. 26.
Nem tudom, miért tetszik a legtöbb embernek annyira. Szerintem erősen túl van értékelve. Nem mondom, hogy rossz, de azt még annyira se, hogy jó. Az IMDB-s 6.3 közelebb áll a valósághoz, mint az itteni 82. Humor nagyon kevés van benne, és a romantika sem elég ahhoz, ami egy ilyen filmbe illene, hogy legyen. Az egyetlen kedvelhető karakter Alexandre. Na jó és a kutya. A befejezés is furcsa volt. Az ilyen filmekben mindig bevágnak például egy esküvői jelenetet, ahol egy visszatérő poén (itt mondjuk a kutya) ismét előkerül. De legalább annyit lehetett volna, hogy pár jelenetet bevágnak a közös életükből bemutatva, hogy egyre inkább összecsiszolódnak. Én hiányoltam ezeket az általában alkalmazott... több»
2018. 01. 26.
Sokkal jobb volt mint vártam. Egy sima, lövöldözős akciófilmre készültem, de kaptam egy izgalmas, feszült krimit. Nem tudom mennyire valóságos az, amit elmond, de az biztos, hogy érdekes. Jó alakításokat is látunk. Viszont 50 Cent fején az a sebhely végig nagyon idegesített. Nem rajongok a hasonló műfajú filmekért, de szerintem ez itt eléggé le van pontozva. De az is lehet, hogy ezt most én értékelem túl. Egyszer simán nézhető mindenkinek, akit érdekelnek a drogbizniszről és a szervezett bűnözésről szóló filmek.
2018. 01. 25.
Tipikusan csak gyerekeknek szóló film. Felnőttek számára nem igazán értékelhető. A sárkány inkább egy nagy, zöld kutya, de Süsüvel is mutat hasonlóságot. A történetben elég sok logikátlan történés és cselekedet van. Egyébként aranyos film és néhány nagy nevet is felvonultat, de ez tényleg csak a gyerekeknek szól.
2

70 Pattaya  (2016)

2018. 01. 24.
Egészen jól kezdődött, de aztán nem nyújt túl sokat. A történetet nem mondhatjuk mindennapinak, de nem túl sok dolog történik benne. Vannak benne jó poénok, de az sem valami sok sajnos. Sajnos el is aludtam rajta egyszer, de nem a fáradtság miatt. Egyszer nézhető, de biztos nem hagy mély nyomot senkiben. A francia vígjátékoknál két lehetőség van. Vagy marha jó (ez inkább a régebbiekre jellemző), vagy olyan mint ez, felejthető.
2018. 01. 24.
Engem ez most annyira nem nyűgözött le. Igazából az első körülbelül 70 perc csak egy családi dráma 1-2 horrorra emlékeztető jelenettel. Féltem, hogy a végére nem fogom megérteni a filmet, de a befejezés jól lett megcsinálva és minden a helyére került. A filmben sokféleképpen akartak feszültséget kelteni, például a kevés beszéd, az elnyújtott jelenetek és a lassú kameramozgás is mind ezt a célt szolgálták. De az összes közül a leghatásosabb a zene volt. Az nagyon rendben volt. Végtére is a film a végére rendbe hozott mindent, de az eleje miatt én nem tudom olyan jóra értékelni, mint a többiek. Az viszont kijelenthető, hogy egy átlagos amerikai tucathorrornál vagy thrillernél mindenképpen jobb... több»

63 A múmia  (2017)

2018. 01. 23.
Messze elmarad a korábbi részektől. Nekem, mint a régi Múmia-filmek kedvelőjének csalódás volt. Ebben a szerepben Tom Cruise elmarad Frasertől. De egyébként a történet eléggé hasonlít a régihez. Azt nem értem, hogy miért vitték túlzásba ezt a zombisereges dolgot. A párbeszédek is nagyon gagyik és klisések, ahogy szinte az egész film. Az akciójelenetek hiteltelenek és az effektek is elég gyengék, semmit sem javultak a régihez képest. Egyes jelenetek horrorszerűek, mások meg olyanok mint egy gyengébb fantasy-dráma. Egyértelmű, hogy itt is a folytatásra építenek, különben Russell Crowe Jekyll és Hyde szerepe felesleges lenne. Bár így, hogy ez ilyen gyenge lett, lehet nem lesz folytatás. Ha ez e... több»
2018. 01. 23.
Szerethető történet szerethető karakterekkel. A film megmutatja, hogy bármikor kezdhetünk új életet, mindegy mi történt a múltban. Az elején féltem, hogy vontatott és unalmas lesz, de szerencsére tévedtem. A látvány szép, a párbeszédek pedig viccesek. Különösen az utolsó tetszett. Sam Neill-lel már régen találkoztam, pedig gyerekkori kedvencem a Jurassic Park miatt és itt sem volt rossz. Nagyon menő szakállal. Negatívumként annyit lehet említeni, hogy szerintem a gyermekvédelmis nő túl idegesítőre lett írva. A film komolyabb, de ő olyan, mint egy gagyi vígjáték főgonosza. Nem illik a filmbe.
2018. 01. 20.
Igazi retro hangulat. Humoros és ötletes. Remélem ebből sosem csinálnak remake-et, mert tuti valami bugyuta, ordenáré baromkodás sülne ki belőle. Minden apró hibájával együtt szerethető alkotás. Az alaptörténet nagyon érdekes. Kicsit talán egy korabeli társadalom kritikának is fel lehet fogni, hiszen elég komoly propaganda folyik a filmben a férfiak ellen. Elég ha csak arra a jelenetre gondolunk, mikor a bornyitót és a és a borotvát bemutatják a fiatal lányoknak. Ez akár egy afféle csúfolása is lehet a kapitalizmus-ellenességnek.
2018. 01. 19.
Ismét egy nagyon jó skandináv film. Jó volt Kristofer Hivju-t új szerepben látni, még ha ez nagyon hasonlított is a Trónok Harca Tormundjához. A látványra nem lehet panasz. A jelmezek rendben vannak, a képek azonban csodásak. Viszont a csatajelenetek nagyon felemásak voltak, volt pár hiteles, de néhány hagyott némi kívánnivalót maga mögött. A fordítás sem volt a leghitelesebb, volt egy-két kifejezés, ami nem igazán illett abba a korba szerintem. Aki szereti a Vikingek sorozatot, annak ez is tetszeni fog, sőt pár 1-2 ismerős arcot is felfedezhet.
2018. 01. 19.
Tipikus tinivígjáték, másfél órányi ökörködés. Annyit ad amennyit várunk tőle. Az ilyen filmekben leginkább a zenét szeretem. Üde színfoltja volt a filmek a "Sörminátor". A sztori helyenként már kicsit zavaros, elég sok szereplőt kell követni. Nem voltak benne nagy poénok, de még inkább a '90-es évek kicsit visszafogottabb stílusa jellemzi, ami nekem jobban bejön, mint a mostani gusztustalankodás. Egyszer meg lehet nézni.
2018. 01. 18.
Úgy látszik én vagyok az, akit legkevésbé fogott meg a film. Csak második nekifutásra tudtam végignézni. Csak vártam és vártam, de ez csak kétórányi semmi. Most akkor az egész világon láthatatlan világító ufóemberek élnek? Az addig oké, hogy a színészek megpróbálják kihozni a maximumot belőle, de szerintem ők sem értik mi történik. A kis srác próbálja elmagyarázni, de nem igazán jön át az egész. Egy ilyen hosszú filmbe belefért volna egy értelmes magyarázat. Na és miért pont ez a srác? Nem vagyok egy nagy Sci-fi rajongó, de ez még így is nagyon rossz.