Egyszernézős, nem igazán vicces, de legalább kicsit se félelmetes film. Na jó, ha nagyon őszinte vagyok, akkor egy kicsit vicces, de az a pár gyenge poén is inkább a főszereplő barátaitól származik. Nem mondom hogy nagyon rossz, mert azért a történet miatt (ami, szintét nem túl ütős) végignézhető. A legszimpatikusabb az egész filmben a kutya volt. Az IMDB-s 6.1-et kicsit túlzásnak érzem, de az is lehet, hogy csak nekem nem jött be a film.
Azt, vártam, hogy álszent módon úgy mutatják majd be az egészet, mintha szinte semmi rosszat sem tett volna. Elég meglepő, hogy ilyen keményen előadták az egészet, de még meglepőbb, hogy valaki ennyire őszintén felvállalja, hogy csalt. Valószínűleg mostanában is sok sportoló használ ilyen szereket, főleg az atlétikában, úszásban, kerékpározásban. Maga a film elég meggyőző volt bármennyi igazságtartalma is legyen.
Ha az eredetivel akarom összehasonlítani akkor azt kell, hogy mondjam nagyon kevés. Az sem volt különösebben félelmetes, de az valahogy igazibbnak tűnt. Különösen Pennywise volt sokkal gyengébb. Viszont a hype nagyon bejött. A csapból is ez folyt, ami eltúlozta a film képességeit. Igazából horrornak sem nevezhető, hiszen max 2 olyan jelenet volt, ami ijesztőnek mondható. Önálló filmnek mondjuk egész jó. Várom a második részt.
Annak ellenére, hogy csak véletlen bukkantam rá, nagy meglepetést okozott. A karakterek nagyon jól kidolgozottak. De mind közül Tom Hanks magasan a legjobb. A sok monumentális alkotása között megbújik ez a könnyed kis vígjáték. Ránézve azonnal az ördög jutott eszembe. A szövege, a mimikája és a nevetése is zseniális. De itt a szinkront és a fordítást is dicsérni kell. Nem láttam az eredetit, de ezek után lehet megnézem.
Tudom, hogy kultfilm, tudom, hogy sokak kedvence, de valahogy engem nem tudom magával ragadni. Azt vártam volna, hogy majd nem győzőm kapkodni a fejem, de nem így történt. Talán épp az volt a baj, hogy valami csúcsszuper filmet vártam. Ezzel szemben kaptam egy teljesen hétköznapi filmet. Pedig szeretni szoktam az ilyen filmeket. Nekem itt most se a sztori, se a karakterek nem jöttek be annyira, bár azért Forddal nem volt különösebb probléma. Ezek utána nem vagyok benne biztos, hogy megnézem az új részt.
Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Egyrészt igazán jó a történet és a színészekre sem lehet panasz, másfelől pedig helyenként unalmas és vontatott. Egy másik problémám, hogy szerintem túlságosan is nyomják ezt a 40-es 50-es évekre jellemző krimihangulatot. Igen tudom, abban a korban játszódik és abban a műfajban készült, de nekem akkor is kicsit túlzás volt. Ha már ennyire át akarták adni ezt az érzést, akkor lehetett volna az egész film fekete-fehér. Viszont mint mondtam, a történet nagyon tetszik, néhol már kicsit túl is van csavarva, de nincs ezzel semmi gond.
Aranyos, egyértelműen csak gyerekeknek szóló film. Az idősebb korosztály számára logikátlan és gagyi lehet. De mivel nem ők a célközönség az sem baj, hogy tele van klisével (például a főgonosz két bugyuta segédje), mert a gyerekek ezt szeretik. Olyan film, amit majd egyszer a saját gyerekeimmel is szívesen megnéznék.
Ez a film mit akart elérni egyáltalán? Nekem egy összevisszaság, egy értelmetlen marhaság. Lehet csak én nem értettem meg, amit az is magyarázhat, hogy vagy 3x kezdtem előröl mert mindig bealudtam rajta. Az összes szereplő idegesítő, még a szimpátia legkisebb szikráját sem éreztem egyik iránt sem. Próbált nagyon mély lenni de ez csak egy katyvasz. Csak időpazarlás ez a film.
Ezt a filmet kár volt elkészíteni. A történetnek nem sok értelme. Mondjuk a világ amit teremtettek az érdekes. Pár napja néztem meg, de már alig emlékszem belőle valamire. Semmi sem fogott meg benne.
Julia Roberts és Brad Pitt filmjei között szinte megbújik ez a film. Egyféle laza munkának tűnik ez a film. Ehhez képest egész jól össze van rakva. Jó a sztori, a két főszereplőn kívül is igen nagy színészek vannak benne. A filmbe illesztett monda is tetszett. Kicsit olyan volt eleinte, mintha a két szál két különbözőfilmhez tartozna. Míg a Brad Pitt-es oldala vígjátékszerű volt, addig a Julia Roberts-es inkább izgalmasabb. Később ezek összeolvadnak. Laza, délutáni mozizásra éppen alkalmas.
Én elég elfogult vagyok, ha a magyar természetvédelemről van szó, úgyhogy nem meglepő. hogy ez a film is nagyon tetszett. Kissé más mint a többi, hiszen elsősorban nem a terület védett fajait vagy a látványosságokat mutatja be, hanem magát a parkot és annak történetét meséli el. Tetszettek az ott dolgozók történetei, látszik, hogy egyszerű emberek és hogy szeretik azt, amit csinálnak. Viszont mint a többi hasonló témájú filmnél, a képek mellett a zene itt is sokat ad hozzá az élményhez.
Gyerekeknek tuti tetszik, nekem csak "egyszernézős" kategória. Aranyos, kedves és vicces, de semmi újat nem mutat igazából. Rengeteg állatos rajzfilm készül mostanság, szóval nem hiánypótló alkotás. De azért egyszer mindenképpen nézhető.
Igen erősen kezd a film, azt hittem a kapcsolat kialakulása kicsit hosszabb időt fog igénybe venni. Ezt követi egy talán kicsit feleslegesen elnyújtott, unalmas rész, amiből szerintem egy kicsit az elejébe kellett volna átültetni. Az utolsó harmada megint érdekes. Ettől függetlenül egy nagyon jó történet, hitelesen előadva. Nekem kicsit azzal volt bajom, hogy Ralph Fiennes nem igazán hasonlít a fiúra. Talán lehetett volna úgy maszkírozni őket, hogy kicsit jobban hasonlítsanak. De ez semmit se von le magából a filmből, csak az én véleményem.
Minden meg lett volna egy közel tökéletes filmhez, de nem sikerült összerakni. A színészgárdára senkinek egy panasza se lehet és a film légköre és a helyszín is jó. Viszont a történet szerintem túl egyszerű, kiszámítható. Lehetett volna kicsit csavarosabb, kicsit érdekesebb. Nem mondom hogy rossz, de sajnos azt se mondhatom, hogy jó. Nálam most Ray Liotta vitte a prímet, de Alexander Ludwig is egészen jó volt. Azért nem Anthony Hopkinst emelem ki, mert tőle már megszoktuk a szenzációs alakításokat és emiatt a magasra állított léc miatt nem lehet mindig minden szerepéra azt mondani, hogy az a legjobb.
Szenzációs! Számomra ez alapból egy igazi sztárparádé. Kovács Lajos, Haumann Péter, Józsa Imre és a többiekről nem is beszélve. Nem ismerem magát a regényt, de ezután könnyen lehet, hogy elolvasom. A karakterek, a poénok, a díszlet és úgy minden nagyon el van találva. Én egyébként is szeretem a magyar filmeket, de ez még azok közül is kiemelkedik. Ez a film méltó arra, hogy Józsa Imre egyik utolsó munkája legyen.
Az egész filmben körülbelül 2 esetleg 3 érdekes jelenet van. A többi unalmas és teljesen kiszámítható. Minden klisés. Főleg a cápatámadások sorrendje. Valószínűleg a valóságban ez a történet teljesen máshogy játszódott le. A színészek is gyengék. Egyedül a cápás felvételek érnek valamit. Továbbá annyi pozitívuma van, hogy itt nem egy meg acápa vagy sharknado szintű marhaságot láthatunk. Annál azért értelmesebb.
Sokkal jobb volt, mint vártam. Kicsit retrós, de érdekes és fenntartja a néző figyelmét. Jodie Foster szenzációsat alakított, de Liam Neeson is odatette magát. Nem lehetett könnyű szerep, hiszen nem éppen hétköznapi. A meztelenség is ízléses, ami manapság csak ritkán mondható el.
Sajnos csalódnom kellett a filmben. Értem én, hogy miről akart szólni, mi a mondanivalója, de szerintem nem tudta ezt mindenkinek érthetően átadni. Az Emma Watson-filmek egyébként sem fognak meg igazán, ellentétben a Tom Hanks-filmekkel, amik meg a kedvenceim közé tartoznak. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy Bill Paxton ilyen szereppel (nem sértésképpen) búcsúzott tőlünk. Az alakítások rendben voltak, de szerintem a film unalmas és vontatott. Nem tudta felkelteni az érdeklődésemet.
Rettenetesen rossz film. A fiatal, sikeres ügyvéd védi a gyilkossággal vádolt, első ránézésre egyértelműen bűnös mexikói fickót, mert a vádlott bombázó húga ráveszi. Kicsit ismerősen hangzik. Annyira tele van közhelyekkel, hogy 5 perc után nem is számolja az ember. Totálisan logikátlan film. Minden egyes jelenet annyira, rossz mintha csak egy próba lenne. Az is látszik, hogy nem öltek bele sok pénzt, de ezért nem is kár. Tudom, hogy Danny Trejo nem egy klasszis színész, de ez még tőle is kritikán aluli. A zene is több helyen indokolatlan, túl hangos és nem odaillő.
Aranyos film, nem túl bonyolult, nem túl izgalmas, de egy délutáni filmezéshez pont jó. Elméletileg megtörtént esemény alapján készült a film, de nem gondolnám, hogy így történtek a dolgok. Nem hiszen, hogy ennyire érdekes, ilyen drámai vagy ilyen romantikus volt a helyzet.
54 Vigyázat, vérfarkas! (2011)