Isabel Davies szingli, akit minden barátja és barátnője azzal faggat, arra uszít, hogy pasizzon be végre. Nincs olyan összejövetel, amin ne tennék szóvá, hogy ideje lenne már, hogy legyen egy állandó kapcsolata. Ő azonban ezt egyáltalán nem tartja fontosnak, imád kötelezettségek nélkül randizni, így meglepő elhatározásra jut: hogy neki is legyen esküvője és leállíthassa barátait, feleségül veszi önmagát. A közelgő esemény hírét a sajtó is megneszeli, ezáltal nagy hírverést kap, s Isabel hamarosan a hozzá hasonló szinglik példaképe lesz. Időközben azonban megismerkedik egy fiúval, aki iránt, úgy tűnik, többet érez, mint férfi iránt valaha.
Néztem volna újra inkább a Doktor Szöszit, ehhez a felszínen evickélő, semmitmondó vacakhoz képest még az is bővelkedik értelemben, kontentben, mondanivalóban és humorban, nem beszélve arról, hogy még a forgatókönyvét is megírták... a szupermarketes résztől borultam meg, utána még 10 percet kapott, aztán legyőzött a nyálcsorgató émelygés....
Baromi boldog vagyok, hogy nem úgy halok meg, hogy nem láttam ezt a filmet. Nehéz volna szavakba önteni mindazt, amiket éreztem, ahogy lassan épült a sztori.
---SPOILER---
Észrevétlenül sűrűsödött a köd és váltak egyre intenzívebbé a nyugis, öreges valóságot megszakító fura álmok, és a csavar végül olyan nagyon magától értetődőnek tűnt, pedig nem gondoltam rá, igazság szerint nem vártam csavart, nem volt bennem semmiféle várakozás valamilyen izgalmas, vagy megdöbbentő végkifejlet tekintetében, egyszerű, kedves történetmesélős filmre számítottam.
De ez nem elmarasztaló megjegyzés, sőt!
Magától értetődik a Szerelmünk lapjaira rezonáló ötlet, de nagyon más, és ha már így adja magát, és össze... több»
Nagyon nagyot akar mondani, nagyon nagyot kellene éreznem, de a kidolgozatlan karakterek, a gyalázatos párbeszédek, az összecsapott jelenetek és az egyenetlen történetvezetés mögött én nem láttam, nem hogy nem éreztem semmit. Ez csak egy ötezredik bőr ugyanarról az elcsépelt témáról rettenetesen banális közhelyekbe és középszerű színészekbe fojtva. Húsz perc után feladtam, minden elismerésem azé, aki még mondandót is vélt felfedezni benne...
Klisékből és sablonokból építkező, inkonzisztens történet, kidolgozatlan, elnagyolt karakterek, én ezt a filmet azért néztem végül végig, mert ha már elkezdtem...de csak ilyen 20 percnyi részletekben sikerült legyűrnöm. Teljesen felejthető cucc, kukoricazabálók biztosan elvannak rajta a plázamozikban, de nem érdemes időt szánni rá. És a piros ruhás pofátlan lopás a Micsoda nőből, hát az az utalásnak, vagy tisztelgésnek a legnagyobb jóindulattal sem volna nevezhető...de az egész film ilyen, mintha a jeleneteket összelopkodták volna, a főszereplő lány 10 perc elteltével már annyira idegesített, hogy vakaródznom kellett tőle, Mintha a betripezett Harisnyás Pippit keresztezték volna Sally Hawkin... több»
Nem mentem neki nagy elvárásokkal, szóval nem volt nehéz megugrania a lécet, de basszus akkorát hajított, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Még mindig sikítozom gyönyörömben a forgatókönyvtől, minden percében felnevettem, komolyan nem emlékszem, mikor véleményeztem utoljára úgy filmet, hogy minden jelenete, minden képkockája szórakoztató. Shane Black most tényleg megcsinálta, nálam minimum az év filmje, újranézős!
Hát rég lepett meg ennyire randomban...mondjuk úgy, lekölcsönzött pocornmovie... hibátlan forgatókönyv, feszes tempó, semmi túlzás, semmi nagyot akarás vagy elnagyolás, és még azt is sikerül nagyjából érzékeltetnie, milyen az élet a konyhán.
Laza esti kikapcsolódásnak szánva még túl is teljesít, nem gyömöszöltek bele túl sok izzadtságszagú mélységet, a művészetet meghagyták a film food designerének, semmi érzelgős, meg szájbarágós meg mélyre hatolni vágyós kiszámítható amerikaiaskodás, jó kis mozi, szórakoztató és mértéktartó, mint egy degusztációs menü.
73 Szabad egy táncra? (2005)