Kacsamese Az Illumination 2023-ban az 1 milliárd dolláros bevételt is átlépő Super Mario Bros.: A film mellett év végén egy aranyos állatmesét is a mozikba küldött.
A Kacsalábon egy színes, kalandos történet egy kacsacsalád nagy utazásáról.
Mack és Pam egy kacsaházaspár, egy New England-i tó partján élnek 2 fiókájukkal együtt. Mack kényszeresen meg akarja védeni családját minden veszélytől, ezért sosem hagyják el a tavat és fészkük környékét, a fiókákat pedig apjuk rendszeresen rémmesékkel ijesztgeti. Egy nap költöző kacsák pihennek meg a tavon útban Jamaica felé, és lelkesen mesélnek a vándorlás izgalmairól, az egzotikus tájakról, a gyönyörű szigetekről és a végtelen tengerről, mely néhol világít is.... több»
Út az érettséghez Hayao Miyazaki az anime legnagyobb élő mestere, akit nem véletlenül neveznek a „japán Walt Disney”-nek. Immár több mint 5 évtizedet felölelő munkásságával olyan legendás rajzfilmeket ajándékozott a világnak, mint a Nauszika - A szél harcosai, a Laputa - Az égi palota, a Totoro - A varázserdő titka, A vadon hercegnője, a Chihiro Szellemországban vagy épp a 2013-ban Miyazaki utolsó, visszavonuló munkájaként beharangozott Szél támad.
Művei mindig a szívig hatolnak, hiszen mind-mind emberi történetek: az emberi-, különösen a gyermeki lélek egy-egy zugát térképezik fel. Elvontan, sajátosan, gazdag szimbolikával kísérve, de felismerhető, értékes tanulságokkal átszőve.
A Miyazaki és társai által ... több»
Pókiszony Újabb állomásához érkezett a Sony Pókember nélküli Pókember-univerzuma. A két zuhanó színvonalú Venom-film és a hírhedt Morbius után egy még jelentéktelenebb képregényes mellékalak, Madame Web kapott egy önálló kalandot.
A karakter több változtatáson is átesett a képregényes alapokhoz képest, és lényegében egy eredetsztorit kapunk. Egy olyan eredetsztorit, mely Madame Web mellett egy leendő szuperhős lánytriónak, sőt az egész Pókember-mítosznak is az eredetsztorija egyben.
A kezdő képsorok a perui dzsungel mélyére visznek, ahol egy egy bizonyos Constance Webb egy különös, gyógyító tulajdonsággal rendelkező pókfaj után kutat. Az expedíció sikeres, ám Constance társa, Ezekiel Sims magának akar... több»
Frankenstein lánya Yorgos Lanthimos kétségkívül napjaink egyik legnagyobb rendezőgéniusza. Egyedülálló látásmódú, végtelenül kreatív és szürreális stílusa olyan instant klasszikusokat eredményezett, mint a görög weird wave-hullám alapjait lefektető Kutyafog, a hollywoodba való belépőjét jelentő A homár, a nemzetközi sztárokat felvonultató az Egy szent szarvas meggyilkolása, vagy az eddigi legelismertebb filmje, a 10 Oscar-jelölést begyűjtő A kedvenc.
Lanthimos karrierje tehát megállíthatatlanul szárnyal egyre feljebb és feljebb, sorra állítja fel az újabb mérföldköveket, és sorra dönti meg a saját rekordjait. A 10 Oscar-jelöléssel büszkélkedhető A kedvenc után ugyanis legújabb munkája, az Alasdair Gray Franken... több»
Az Arrakis messiása A Dűnét, Frank Herbert felülmúlhatatlan sci-fi klasszikusát hosszú időn keresztül megfilmesíthetetlennek tartották. Megannyi kudarcba fulladt próbálkozás után 2021-ben a Dűne mégis esélyt kapott egy, a regény monumentalitásához és zsenijéhez fogható adaptációra. A Denis Villeneuve által levezényelt első fejezet impozáns felvezetése volt a roppant Dűne-sagának, a nyitva hagyott, nyilvánvalóan a folytatásnak megalapozó filmmonstrum sorsa és valódi értéke mégis a folytatáson múlik, melyet oly gondos precizitással vezetett be, és oly veretes alapokra helyezett.
A várva várt folytatás pedig megérkezett, és túlszárnyal minden előzetes elképzelést.
Igen, a Dűne második részének sikerült az, ami csa... több»
220 felett A Ferrari mára az egyik legikonikusabb brand ha sport-és versenyautókról van szó. De nem volt mindig így! Az Enzo Ferrari által alapított márkának megvoltak a maga mélypontjai, hullámvölgyei,sőt volt, hogy fennmaradása is veszélybe került.
Michael Mann pedig a Ferrai felemelkedése helyett éppen ezt a kritikus időszakot választotta filmje alaptémájául, amit Enzo Ferrai magánéleti drámájával egészít ki.
1957-et írunk, Enzo Ferrari gyászolja az egy évvel korábban, mindössze 24 évesen elhunyt fiát, Dino-t. Autógyára a csőd szélén áll, házassága romokban hever, titkos szeretője pedig egyre inkább egy teljes értékű apát akar törvénytelen fiuk mellé. Enzo egyetlen megoldást lát minden problémára : ... több»
A kellsi kódex nyomában A kellsi kódex az ír történelem felbecsülhetetlen értékű írásos emléke, egyben az európai miniatúrafestészet egyik legékesebb darabja is. A középkorból ránk maradt kézirat azonban a maga korában még ennél is többet jelentett: a 9. században viking támadások tarolták le Nyugat-Európát, a barbár hódítások pedig nemcsak a társadalmi-gazdasági berendezkedést, de a kultúrát is felperzselték. A négy evangéliumot tartalmazó kellsi kódex elkészültének és befejezésének ügye, valamint a vikingek által lerohant Ionából Kellsbe való átmenekítése ezért a keresztény reménység, a nemzeti kultúra megmenekülését is jelentette a pusztítás elől.
A kellsi kódex tehát egy olyan történelmi ereklye, mely régóta me... több»
Házassági történet Bradley Cooper már első rendezésével magasra tette a mércét: a legendás Csillag születik 4. remake-jét készítette el, méghozzá a nagy elődökhöz méltó módon. Második rendezése nem kevésbé ambiciózus: egy újabb legenda, Leonard Bernstein életét és munkásságát vitte filmre, amely projekt rendezői székére olyan nevek voltak esélyesek, mint Martin Scorsese vagy Steven Spielberg. Cooper végül nemcsak a direktori széket foglalhatta el, hanem a főszerepet is megkapta, és a forgatókönyvírásból is kivette a részét.
Az eredmény pedig monumentális, évtizedeket felölelő dráma, mely végképp nem vádolható azzal, hogy száraz adatokat, vagy papírízű Wikipédia-szócikkeket sorakoztatna fel Bernstein életrajzáb... több»
Nézzünk a csuklya mögé! Ron Stallworth neve Magyarországon csak keveseknek csenghet ismerősen, noha az amerikai nyomozó nevéhez nagy érdemek fűződnek.
Először is, ő volt Colorado állam első afroamerikai rendőrtisztje, és elsőként épült be színes bőrűként a hírhedt Ku-Klux-Klánba – egy rafinált cselnek köszönhetően. Ron telefonon elnyerte a klán akkori vezetőjének, David Duke-nak a bizalmát, a személyes találkozókon pedig fehér bőrű kollegája mint dublőr helyettesítette őt. Tevékenysége eredményeként a hadsereg több tisztjét is leleplezte mint Klántagokat. A nyomozásról később könyvet is írt, mely a jelen film forgatókönyvéül szolgált.
Az alapsztori hallatán pedig ki más is lenne alkalmasabb a rendezői posztra, min... több»
Az otthon melege Ha Darren Aronofsky alkot, arra mindig érdemes odafigyelni. Olyan sikerfilmek után, mint a Rekviem egy álomért, A pankrátor vagy a Fekete hattyú, dolgozott egy-két langyosabb projekten (a Noé vagy az Utóhatás produceri feladatai), majd elkészítette 2017 egyik filmkülönlegességét.
Hogy miben áll a film különlegessége? Nehéz meghatározni. Ahogy bármi mást is nehéz meghatározni Aronofsky szürreális történetében, melyben semmi sem biztos, és semmi sem az, ami elsőre látszik.
A mű első felében egy egyre abszurdabbá váló kamaradrámába csöppenünk: a helyszín és a pontos idősík nem ismert, egy mindent elzárt, ódon ház falai között járunk, ahol egy alkotói válságtól szenvedő író (akire csak a „Költő”... több»
Vietnám szellemei Spike Lee többször is állította már filmjei középpontjába az afroamerikai történelmet és identitást, többek között olyan művekkel, mint a Malcolm X vagy a Csuklyások. 2020-ban ismét a hozzá legközelebb álló témához nyúlt, és ezúttal a vietnámi háborút mutatja be egy olyan szemszögből, amelyből eddig csak ritkán láttuk: az amerikai hadsereg színeiben harcoló afroamerikai katonák szemszögéből.
Hogy a Vietnámban harcoló afroamerikaiak helyzete mennyire volt ellentmondásos, azt jól példázzák Muhammad Ali (a film elejére is bevágott) gondolatai, amit a vietnámiakról mondott: „Miért lőném le őket? Ők sosem neveztek niggernek, nem lincseltek meg, nem uszítottak rám kutyákat, nem fosztottak meg a ne... több»
Emlékfüzér Az utóbbi években egyre inkább műfajt teremt a nagy rendezők munkásságát összegző, korai éveikre visszatekintő, nosztalgikus hangvételű és rendkívül intim memoárfilmek készítése. Quentin Tarantino és a Volt egyszer egy... Hollywood, Paolo Sorrentino és az Isten keze, Kenneth Branagh és a Belfast, Paul Thomas Anderson és a Licorice Pizza vagy éppen Steven Spielberg és A Flabeman család. Ennek a sormintának illusztris darabrja Alfonso Cuarón 10 Oscar-jelölésből 3-at díjra is váltó, 135 perces filmmonstruma, a Roma, mely Cuarón gyökereihez, a Mexikóváros Roma nevű negyedében eltöltött gyermekéveihez tér vissza.
A filmet Cuarón Libo nevű egykori dajkájának ajánlotta, és elmondása szerint zömébe... több»
Kallódó emberek Romain Gary francia író (Émile Ajar álnéven írt) lebilincselő regénye, az Előttem az élet rendhagyó történetet mesél egy el egy rendkívül hányatott sorsú, túl fiatalon túl sok rosszat megélt árva kisfiú, Momo szemszögéből. A nagy hatású, Goncourt-díjas regény 1975-ben jelent meg, és már 1977-ben készül belőle egy filmadaptáció Simone Signoret főszereplésével.
2020-ban Edoardo Ponti rendező elhozta az újabb adaptációt, az Előttem az élet új látásmódú, modernizált, olasz közegbe helyezett átirata. Edoardo Ponti leginkább arról híres, hogy az isteni Sophia Loren fia. Az alapanyag, Romain Gary regénye ugyan önmagában is méltó a figyelemre, de Ponti adaptációjának leginkább azért került a figyele... több»
Elcserélt élet Saroo Brierley igaz története 2012-ben meghatotta a világot. A mindössze 5 évesen Indiából elveszett, majd 25 évvel később, Ausztráliából előkerült kisfiú nem mindennapi odisszeiája bejárta a világsajtót, Saroo pedig Long Way Home című memoárjában számolt be gyermekkori emlékeiről, ausztráliai életéről és hazatéréséről, nagy hangsúlyt fektetve a reménytelennek tűnő, mintegy 3 éven át tartó keresési folyamatra, mely során a Google Earth segítségével követte vissza az őt gyerekként Kalkuttába vivő vonat lehetséges útvonalait, és azonosította be szülővárosát.
Ez az egyszerre szívszorító és felemelő történet valóban filmre kívánkozott, és 2016-ban meg is született a méltán díjesőben részesített ... több»
Kutyákkal suttogó Luc Besson 4 év kihagyás után rendezett ismét, visszatérése pedig egy igencsak merész, impulzív, néhol egyenesen provokatív, mégis figyelemre méltó alkotás lett. A film ötletét egy újságcikk ihlette, melyet Besson olvasott egy kisfiúról, akit ketrecbe zárva tartottak a szülei. Besson filmje azonban túlmutat a melodrámán: egy sötét tragédia krónikája és egy felemelkedéstörténet is egyben, melyben az emberek közül kitaszított, kutyák által felnevelt, a társadalom perifériájára szorult, tolószékben élő, az őrülettel kokettáló Doug (Caleb Landry Jones) Jokerré manifesztálódik, és revansot vesz az elnyomóin.
A DogMant nevezték már a Joker testvérfilmjének, és valóban több ponton is rokonítható To... több»
Világvége, vagy amit akartok A Netflix Ruman Alam 2020-as sikerkönyvét adaptálta az eddig inkább csak sorozatokon és egy feledhető romantikus filmen dolgozó Sam Esmail rendezésében, a főszerepeket pedig olyan nevek kapták, mint Julia Roberts, Ethan Hawke, Mahershala Ali és Kevin Bacon.
A film középpontjában egy rejtélyes kibertámadás-sorozat áll, mely megbénítja az országot, sőt talán az egész világot. Összeomlik a telekommunikáció, megszűnik az áramellátás, az internet, tv- és rádiószolgáltatás, megzavarodik a GPS és navigációs rendszer, melynek hatására olajtankerek futnak zátonyra, utasszállító repülőgépek csapódnak a földbe, és önvezető autók szabadulnak el.
Ez az apokalipszis film annyiban más, mint a többi, hogy i... több»
A szív dala A selkie-k legendája az ír folklór egy varázslatos szelete: a fókatündérek otthona a tenger, de a szárazföldre lépve képesek levetni fókabőrüket, és gyönyörű nővé változni. Ha egy férfi levetett fókabőrt talál, annak tulajdonosának hozzá kell mennie feleségül. A fókatündérek szerető feleségek lesznek, viszont a férjnek nagyon kell vigyáznia, hogy gondosan elrejtse előle a fókabőrét. A tündérek ugyanis örökösen vágyakoznak a tenger után, és ha újra felölthetik fókabőrüket, visszatérnek oda, az elhagyott férj pedig belehal a bánatba.
Az édes-bús legenda erősen megihlette Tomm Moore ír rendezőt, aki egy éteri szépségű, mellbevágóan érzelmes rajzfilmet alkotott a monda felhasználásával.
Már az e... több»
A franciák Caesarja Napóleon a 19. század alighanem legkiemelkedőbb hadvezére és államférfija volt, a francia történelem egyik legismertebb alakja. Élete, katonai és politikai tevékenysége, intézkedései, hatása a korabeli Franciaországra olyan számosak, hogy tucatnyi mozifilmet is bőséggel megtöltenének, Ridley Scott azonban vállalkozott rá, hogy átfogó eposzban énekelje meg Napóleon lenyűgöző pályájának legfőbb állomásait.
Ridley Scott már első rendezésében, az 1977-es Párbajhősökben is érintette Napóleon korát – igaz, ott csak történelmi háttérként szolgált – azóta pedig olyan nagyszabású történelmi filmekkel a háta mögött, mint a Gladiátor, A Sólyom végveszélyben, a Mennyei királyság vagy Az utolsó párbaj, a... több»
Kívánj valamit! Idén 100 éves volt a Disney. Hófehérke és a hét törpe, Pinokkió, Hamupipőke, Csipkerózsika, 101 kiskutya, A dzsungel könyve, A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, Aladdin, Oroszlánkirály, Lilo és Stich, Aranyhaj és a nagy gubanc, Jégvarázs, Zootropolis... Kacsamesék, Micimackó, Mickey egér... 100 év, örökzöld klasszikusok, ikonikus mesehősök, melyek generációk gyerekkorát aranyozták be...
A Disney mindig is álmokat szállított, és ma is ezt teszi. Az idei, jubileumi év a nosztalgikus ünneplésről szólt a stúdió számára, és év végére egy jubileumi rajzfilmmel készült a rajongóknak, melynek témája éppen az álmok és kívánságok, melyek mindig is meghatározták működését és munkásságát. A ... több»
Vízalatti világ 5 év után megérkezett az Aquaman folytatása, melynek első etapja 2018 óta a DC anyagilag legsikeresebb filmjének számít a maga 1 milliárd dolláros bevételével. 2018 óta sok minden történt a DC háza táján, és úgy alakult, hogy az Aquaman és az elveszett királyság az egész DCEU-éra lezárása lett.
A James Wan rendezte első rész egy teljesen korrekt és szerethető blockbuster volt, mely elsősorban humorával, Jason Momoa laza stílusával és a látványvilágával operált. James Wan visszatért a rendezői székben, Aquaman újabb kalandja pedig – noha hagy maga után kivánnivalót, de – közel sem olyan rossz, mint amennyire leírták a debütálása után.
Arthur nemcsak Atlantisz főállású királya, de főállású apa... több»
78 Kacsalábon (2023)
Az Illumination 2023-ban az 1 milliárd dolláros bevételt is átlépő Super Mario Bros.: A film mellett év végén egy aranyos állatmesét is a mozikba küldött. A Kacsalábon egy színes, kalandos történet egy kacsacsalád nagy utazásáról. Mack és Pam egy kacsaházaspár, egy New England-i tó partján élnek 2 fiókájukkal együtt. Mack kényszeresen meg akarja védeni családját minden veszélytől, ezért sosem hagyják el a tavat és fészkük környékét, a fiókákat pedig apjuk rendszeresen rémmesékkel ijesztgeti. Egy nap költöző kacsák pihennek meg a tavon útban Jamaica felé, és lelkesen mesélnek a vándorlás izgalmairól, az egzotikus tájakról, a gyönyörű szigetekről és a végtelen tengerről, mely néhol világít is.... több»