Robosztus bölények, helyeslő mosómedvék, bűn mérgével átitatott kígyók, hiszékeny kacsák, ármánykodó prérifarkas és az általa formált emberek lakják a teknős alakú, páratlan Paradicsomot, ahol a teremtett harmóniát az ösztönök önkénye bolygatja meg Gauder Áron régóta dédelgetett tanmeséjében. több»
Álom és valóság, idill és zavar, vágy és apátia keveredik Szövényi-Lux Balázs nagyjátékfilmes debütálásában, melyben a szellemi és lelki mellett a mozikban keveset tapasztalt testi síkot is játékba hozza. több»
Nicolas Cage az 1988-as A vámpír csókja után ismét vérszívósat játszik és ezúttal Drakula gróf bőrébe bújik. A Renfield című véres műfajkavalkádban azonban csak a másodhegedűs szerepe jut neki: helyette szolgája kerül a középpontba. több»
Candy Montgomery történetét legújabban két nagy streaming-szolgáltató is feldolgozta: a Hulu 2022 májusában mutatta be a Candy-t (nálunk a Disney+ kínálatában elérhető), míg az HBO néhány hete tette elérhetővé azt Szerelem és halál címmel. A gyakorta feltűnően rosszul fésült parókákat leszámítva mindkét sorozat eleget tesz a műfaji kritériumoknak, mégsem képesek igazán árnyalt képet adni Candy valódi drámájáról. SUGÁR BERTALAN ÍRÁSA. több»

A spanyol Oscar-nevezés kiválóan karikírozza a modern cégvezetőnek a makulátlan imidzs fenntartásáért folytatott mindennapos küzdelmét, miközben a látszat ajtaján egyre többször kopogtat be a kendőzetlen valóság. több»
84 A csendes lány (2023)