Roboraptor

A feketék ábrázolása a mangák és animék világában is vegyes, sztereotípiákra épülő képet mutat, amelyre Arita Toshiji aktivista mutatott rá 1990-ben. Egyszemélyes kampánya során kifogásolta a feketék – amúgy az amerikai popkultúra hatásaként jelenlévő – primitív bennszülöttként való ábrázolását olyan alkotóknál, mint a mangaisten Tezuka Osamu vagy Toriyama Akira, a Dragonball-atyja. Ezt követően egy időre, nagy valószínűséggel biztonsági játékból eltűntek a fekete karakterek a japán popkultúra fontos termékeiből, hogy aztán a 2000-es évek vége fele visszaszivárogjanak különböző formákban. Az animebeli sztereotípiák még ma is sarkalatos pont a fekete rajongók között (lásd: The Guardian), de számos érdekes ábrázolás is született az elmúlt években. Egyik legismertebb ilyen darab az itthon is vetített Afro Samurai, de a Netflix legújabb animéje, a Yasuke legendája (röviden Yasuke) is ezt a sort erősíti. több»

A Netflix nagyszabású Millarworld adaptációs projektjének első darabjaként érkezett a streaming platformra a Jupiter hagyatéka, ami a nemrég itthon is megjelent Mark Millar – Frank Quitely képregényből indul ki, de az abban fellelhető koncepciókhoz máshonnan közelít. Ez pedig egy egészen különös kettősséghez vezet: a sorozat jobban körüljárja ugyan a képregény miniszériában csak elejtett mondatokból felsejlő társadalmi hátteret, de egyúttal olyannyira belassítja és kiaknázatlanul hagyja a történetben rejlő lehetőségeket, hogy az egész évad nem érződik többnek egy kegyetlenül hosszú pilot epizódnál. Spoilermentes kritika. több»

Tom Clancy nevét manapság a legtöbben valószínűleg a videojátékok világából ismerhetik, hiszen a nevével fémjelzett brand alatt olyan nagysikerű franchise-ok láttak napvilágot, mint a Splinter Cell, a Ghost Recon, a The Division és a Rainbow Six. Ez utóbbi szériához kapcsolódik a Stefano Sollima által rendezett Bűntudat nélkül, ami John Clark, a magyar keresztségben Szivárvány kommandó névre hallgató speciális terrorelhárító alakulat alapítójának eredettörténetét meséli el. Van, amiben sikeresen, és van, amiben kevésbé. több»

Phil Lord és Christopher Miller előbb a LEGO filmmel, majd a Pókember: Irány a Pókverzum! című Oscar-díjas alkotásukkal tették le névjegyüket Hollywoodban, hogy rövid idő alatt az animációs műfaj leginspirálóbb rendezőivé avanzsáljanak elő sokak számára. Filmjeik rendhagyó animációs stílusát és egyedi humorvilágát pedig új filmjükben sem felejtették el továbbvinni. A Mitchellék a gépek ellen című film ugyanis annak ellenére piszok szórakoztató és tanulságos, hogy a tudományos-fantasztikus filmek összes lózungját elpuffogtatják benne. több»

Az Amazon legutóbbi szuperhős sorozata ezúttal animációs formában érkezett, de minőségében és szellemiségében joggal hasonlítható a The Boys-hoz. Az Invincible képregényszériát is jegyző Robert Kirkman közreműködésével készült adaptáció szintén egy olyan posztmodern szuperhőstörténet, ami a DC hőspanteonjából indul ki és a Superman koncepciót teszi a parafrázis középpontjába. több»

Nehéz olyan fiatal főhősökről szóló történetet, azaz young adult fantasyt letenni az asztalra, amelyre minden korosztály jószívvel le tud ülni, mindenféle előítéletek nélkül. A zsáner iránti előítéletekre olyan filmfranchise-ok, mint a Twilight, a Divergent vagy Az útvesztő erősített rá, és hiába készültek remek ellenpéldák, még erős a megosztottság a műfaj iránt. Sorozat fronton a Netflix hol remekel a témában (Sabrina hátborzongató kalandjai), hol pedig megosztó szériát alkot (Locke and Key), vagy épphogy megugorja a középszert (Winx Saga). A Shadow and Bone szerencsére minden előzetes várakozásnak gond nélkül megfelelt, és saját kihívásait is jól teljesítette. több»

Miután Indonézia csontrepesztő akciófilmjeivel feltette magát a filmvilág térképére, úgy döntött, ideje a mostanság talán legdivatosabb mozis témában is megnyilvánulni, azaz saját szuperhős-univerzum kiépítésébe kell kezdeni. Örömmel jelentjük, hogy az “indonéz Marvel-univerzum”, a Bumilangit Cinematic Universe első építőköve, a Gundala alapján az délkelet-ázsiai ország ebben a zsánerben is képes labdába rúgni. Kritika. több»

A Michael Matthews rendezésében készült Love and Monsters (Szerelem és szörnyek) ígéretes kalandvígjátéknak bizonyult már az előzetese alapján is. Lehetett volna ez egy erőltetett, gagyi próbálkozás, de végül egy igazán szórakoztató és látványos kis film kerekedett belőle. Pont annyira kell komolyan venni, mint amennyire nem. Kibogarásszuk mitől is működik ilyen jól. több»

Az elmúlt pár évben a presztízs-horrorokkal párhuzamosan megjelent a fekete-horror új hulláma, amely keretén belül a horror különböző szubzsánereinek eszköztárát felhasználva fekete alkotók mesélnek fekete hősökkel, feketékről szóló történeteket, nem csak feketéknek. Lehet szó slasherről, mint például a Kampókéz felújítás-folytatása, a Mami vagy a Mi; vagy pszichológiai horrorról, amiben a műfaji elemek társadalmi kontextust jelenítenek meg, ahogyan a Tűnj el! esetében; és esetleg még misztikus horrorról, ahogyan azt láttuk a Lovecraft Country sorozatban. Mindezek keveréke az április 9-én debütált, Amazon-gyártású Ők (Them). több»

Van a filmgyártásnak egy sokak által jogosan megvetett, de mások által pedig igencsak kedvelt, keskeny sávja: az „annyira rossz, hogy már jó” filmeké. Ami régebben csak alkotói szándék nélkül vált bűnös szórakozást kínáló szemétté, azt manapság már akár neves alkotók is megpróbálják sajátságosan újraértelmezve rekreálni, hogy a camp esztétikában fürdőzve fogalmazzanak meg az extremitásokig kitolt műfaj- és/vagy társadalomkritikát (pl. Koldus puskával), vagy éppen csak azért, hogy így tisztelegjenek fiatalkori hatásaik előtt (Tarantino és Rodriguez Grindhouse filmje, vagy a Kung-Fury). több»