Nem tudom hová tenni ezt a sorozatot. Egyszer bedarálok egy évadot, aztán meg eszembe sem jut másfél hónapig. Gyönyörű a képi világa és a szereplők is azok, de nekem nem életszerű. Nehezen tudok elrugaszkodni a valóságtól, bevallom, de egy hétköznapi (értsd: nem természetfeletti) történettől elvárnám, hogy életszerű kapcsolatok és helyzetek legyenek benne, de a Riverdale ezt nem jól csinálja. Szeretnek beleesni a klisékbe is és némelyik karakter borzasztóan idegesít még így három évad után is, pedig nagyon erősen próbáltam megkedvelni. Vannak hibái, mint mindennek, de ettől függetlenül sokszor nagyon pozitívan csalódtam benne és esti kikapcsolódásnak szerintem nem rossz.
Az első, körülbelül öt évad 5/5, a hat és a hetedik már annyira nem, így ezek fényében nem tudtam rávenni magam, hogy teljes egészében végig nézzem és várjam az új epizódokat, de talán majd egyszer. Már pusztán azért is érdekelne a folytatás, mert * could be spoiler* Andrew kiszállt. Kíváncsi vagyok, mit hoznak össze főszereplő nélkül.
Ez az a sorozat, aminél sokat gondolkodtam az értékelésen. Nem érzem helyesnek a jót sem, mert némelyik része annyira zseniális volt, hogy akárhányszor újra tudnám nézni és az összes alkalommal ugyanannyira elgondolkodnék rajta, viszont voltak olyan epizódok is, amelyek nem igazán jöttek át, sőt, unalomba torkollott.
Már az első résszel egy olyan történetet kaptunk, ami után tényleg csak bámultam a képernyőt és magamba fordultam, hogy basszus, ilyen tényleg előfordulhat? A legnagyobb kedvencem a Shut up and dance epizód volt, olyannyira meghökkentett, hogy napokig azzal álmodtam. Emellett a White Christmas epizód az, amit mindenkinek ajánlok és még kettő, aminek nem tudom fejből a címét, de ... több»
Z s e n i á l i s .
Borzongatóan jó hangulata van, remekül megidézi a '80-as éveket, gyönyörű a képi világa, egyedi a sztori, és a szereplők... nem a kedvenceim a gyerekszereplők, sokszor idegesítenek, de ebben a sorozatban ez egyáltalán nem volt jellemző, ami már az első résztől egy olyan pluszt adott az egésznek, hogy ámulva - bámulva figyeltem a színészi játékokat.
Finn Wolfhard nagyon nagy kedvencem lett, őrülten várom azt, hogy felnőjön és Oscar - díjas színész váljék belőle, karakterben viszont Dustin volt az, aki nálam vitte a prímet. Millie Bobby Brown annyira tehetséges, hogy szavaim nincsenek rá, nagyon szerethető, jól kidolgozott karaktereket kaptunk ebben a sorozatban, az idősebb... több»
Tanulságos, érdekes és remek kikapcsolódást nyújtó film volt, élveztem. Benedict nem okozott csalódást, nagyon jól eljátszotta a szerepét, ugyanúgy, ahogy Keira Knightley is. Valamiféle hiányérzetem akadt, akár több részes is lehetett volna a film és úgy jobban ki tudták volna bontani a szálakat, de én ezt már a saját sorozatfüggőségemnek tudom be, tulajdonképpen egyetlen filmet sem érzek teljesnek, miután annyi sorozatot végignéztem. Nekem nagyon tetszett!
Uh. Nagyon nem. A trailer és a körülötte gőzölgő hype megnyert és azt gondoltam, hogy egy jó filmélménnyel gazdagodom majd, erre másfél órányi csalódást kaptam.
Kellően hátborzongató, lebilincselő, izgalmas, szerethető. Véleményem szerint 2018 legjobb sorozata volt ez, nem a jump scare jelenetek tették félelmetessé, hanem a hangulat, a bőr alá is beférkőző sötétség megfűszerezte az egészet és egy nagyon kellemes filmélményt nyújtott. Talán még egyszer újra is fogom nézni, ha egy kis borzongásra vágyom.
Nekem hatalmas csalódás volt. Jól indult, aztán a végére olyannyira felfokozta a hangulatot, hogy túlfeszült a húr és borzasztóan idegesítővé vált. Meg kellett állítanom, mert nem tudtam végigülni.
Ennél szívmelengetőbb, tanulságosabb, érdekesebb, szeretetreméltóbb sorozatot még sosem láttam. Örülök, hogy már magyar szinkronnal is látható, így rengeteg ismerősöm elkezdte nézni és végre ki tudom beszélni a rajongásomat másokkal is. Freddie itt sem okozott csalódást, csodálatos színész és ezzel a játékával elérte, hogy innentől mindent megnézzek, amiben ő szerepel. A második évad számomra már annyira nem tökéletes, mint az első, kezdek néhány hibát felfedezni, de ennek ellenére mindig is az egyik kedvencem marad, jó szívvel vágok bele minden epizódba és szívesen végignézek egy - egy részt bármikor. Zseni.
Csak az első Pszichó filmet láttam, de abból nekem nagyon hiányzott, hogy bemutassák a Norma - Norman szálat. Értettem én a koncepciót, de hiányérzetem volt és ez a sorozat kitöltötte bennem ezt az űrt. Elsősorban Freddie Highmore és Vera Farmiga játéka volt az, ami annyira zseniálissá tette ezt az egészet, hogy kapásból kétszer újranéztem, mert nem tudtam feldolgozni először azt, amit láttam. A mellékszereplők is csodálatosan meg lettek írva, a szereplőgárda nagyon nagyot alkotott. Ebben minden megvolt számomra ahhoz, hogy benne legyen a top 5-ös listámban. Borzongás, izgalom, várakozás és az a bizonyos plusz, amit nem tudok elmagyarázni, de kell ahhoz, hogy ne csak nézzem, hanem rajongjak ... több»
Sajátos megközelítés, egyetlen zombi sztorihoz sem hasonlít, amit eddig láttam és kikapcsolódásnak egész jó, de... de nem volt meg benne az a plusz, ami odaláncolt volna a képernyőhöz, szerintem még a készítők sem vették komolyan a dolgot. A színészek egész jók, Ravi nagyon nagy kedvenc lett.
Második nekifutásra sikerült végignéznem, bár tény, hogy mikor először elkezdtem, még nem értem meg a témára. Ebben a sorozatban a karakterfejlődés annyira látványosan és jellegzetesen végbemegy, hogy öröm nézni. Kellően odacsap, amikor kell és elszórakoztat, mintha tudná, hogy akkor épp erre vágysz néhány üresjárattal kiegészítve, amit egyáltalán nem bántam. Egyedül Walter Jr karakterével nem voltam megelégedve, RJ Mitte jól hozta a szerepet, de nem volt semmilyen fontosabb szerepe az egész sorozat alatt, így valamiféle hiányérzetem akadt, miután végignéztem. A végkifejlet elképesztő volt. Négy csillag a maga kis hibái miatt és mert nem lettem a függője, de mindenkinek ajánlom.
84 Riverdale (2017)