Értékelések (1502)

2019. 05. 31.
Az első rész még a debil humorával annó valahogy eladta magát, de ez az új rész egyszerűen brutál rossz és alpári. Sőt, sokszor undorító és feleslegesen, mert a történetet nem lendíti előre. Nem igazán tudom kinek szánták ezt a filmet, de szerintem még mindig nem igen találta meg a célközönségét.
2019. 05. 31.
Ütős és klasszikus film a női egyenjogúság kivívása, a rasszizmus ellen és az űrversenyben való amerikai-orosz részvétről. Igazán érdekes és gyönyörű film. Érdekes volt látni még ha csak nagy vonalakban is hogy mi folyt a háttérben, akár csupán az IBM-ről is beszélünk.
2019. 05. 31.
Szörnyen unalmas és semmitmondó mese. Talán a barátság egy mint főbb motívum megjelenik, de ennyi a történet. Gagyi és ritka rossz történet. Az animáció szép és a zenék pörgősek, de ez kevés, még egy kisgyerekeknek szóló mesénél is.
Nagyon jó és élvezetes magyar rajzfilm. Igazi kuriózum. Már gyerekkoromban az első részt is imádtam. Így borítékolható volt hogy ezt is fogom. Igazán sajátságos és olykor olyan humora van amit csak mi, magyar érthetünk meg igazán.

78 Verdák 3  (2017)

2019. 05. 31.
Az egyik leggyengébb rész a Verdák szériából. Pedig az első rész már igazi klasszikusnak számít, de ezzel a folytatással még annak a fényét is megkoptatja. Még a gyerekeket sem igazán kötötte le. A zene az jó, de ez sajnos kevés.
2019. 05. 31.
A legjobb film amit utólag néztem meg. Brad Pitt zseniális benne. Kűzdelem szó szerint kívül és belül is a film. Szereposztás pont az én szájízemnek való. Midenképpen érdemes megnézni, aki az ilyen stílusú filmeket kedveli.
2019. 05. 31.
Zseniális és rendkívül nyomasztó film is egyben. Végig gyűrűzik a nyomor, a szerencsétlenség és a fájdalom az egész filmen. Nem szívesen nézném meg újra, de igazán mély mondanivalója miatt megérte meg nézni a filmet.
2019. 05. 31.
Jó, hogy végre kicsit kimozdulnak a sémákból a filmek és végre Girl Power is megy a mozivásznon, de érdekes módon nekem nem annyira tetszett ez a film. Mozgalmas és látványos, de én valahogy másra számítottam Gal Gadottól.
2019. 05. 31.
Eléggé gyengére sikeredett, pedig az előzetes alapján és persze az alapanyag miatt is sokat vártam volna a filmtől. Egyedül a színészi teljesítmény és a speciális effektek kidolgozottsága miatt érdemes végigülni.
Igazi klasszikus, amit már mindenki látott már legalább egyszer. A történet alappilléreit tartalmazza a film, ami miatt végig izguljuk az egész cselekményt. Akciódús, de vicces karakterekből sincs hiány. A látvány elképesztő főleg a vízi világnál.
2019. 05. 31.
Kifejezetten látványosak voltak a titánok és az harcuk, de az emberi tényező a filmben minden szempontból gyenge volt. A Stranger Things-es Milli Boby Brown is szörnyű és hiteltelen volt, pedig benne volt minden bizodalmam, mert a sorozatban nagyon minőségit alkotott. Gagyi történet de látvány és zene rendben. Egyszernézős is csak sajnos.
2
2019. 05. 31.
Nagyon jó film. Itt még valahogy jól elkapták Superman lényegét. A színész is kifejezetten passzol a szerepre és szimpatikus. Mondjuk a forgatókönyvön és a történeten még kicsit finomíthattak volna, de összességében meg vagyok elégedve.
Ritka rossz Superman film. Pedig képregényben alapvetően és az eredeti régi filmekben nagyon kedvelem, de ezekben az új sötét DC-kben valahogy elveszti a karakter a normális lelkét, motivációját. Értelmetlen CGI bunyó az egész, ami sehová sem vezet.
Az eddigi talán legkiemelkedőbb része a Star Wars-nak. A gonosz történetének megismerése, hogy mégis mi vezetett Dart Vader megszületéséhez. Érzelmes és megható is egyben. Nagyon pörgős rész, mindenképpen többszörnézős.

81 300  (2006)

2019. 05. 31.
Látványban tény hogy a maga idejében kimagasló volt, bár én akkor sem igazán értettem, hogy miért rajonganak érte annyian. Öldöklés és vértenger az egész film. Gyenge. Egyedül a kameramozgás és a dinamikus jelenetek miatt nem aludtam el rajta.

63 A múmia  (2017)

2019. 05. 31.
Ez bűntényrossz volt. Nem is emlékszer mikor láttam utoljára ilyen rossz filmet. Nézhetetlen és gagyi zombis történetet belefonni egy elvileg történelmies stílusú múmiás filmbe felér egy öngyilkossággal. Nem is értem Tom Crues hogy került a képbe. Meg hogy a múmia legyen nő...

75 Tomb Raider  (2018)

2019. 05. 31.
Imádtam a régi Tom Raider filmeket Angelina Jolieval de ez a feldolgozásszerűség a közelébe sem ért. Nagyon gyenge, egyszerű történet és még az új Lara Croft is szörnyű...
2019. 05. 31.
Zseniális és zavaros film kicsit. Szürreális az egész valóság és álomvilág, képzeletvilág folyamatos keveredése. Akciódús és megrázó történet a film legmélye. Tökéletes kivitelezés és isteni zenék egyvelege.
Ez a talán leggyengébb rész a Karib-tenger Kalózai szériában. Csupa látvány és pirotechnika, de szinte nulla történet. Kb két mondatban el lehet mesélni a sztoryt és ez eléggé lehangoló. Sajnálom, mert sokat vártam ettől a résztől is.
Látványos és akciódús kalózmese született ismét. Imádtam minden percét. Érdekes a történet és a színészek is tökéletesek. Jack karaktere talán ebben a részben a leg érzelmesebb, sebezhetőbb és ezt tökéletesen viszi vászonra Johnny Depp. Az animáció és a zenék is isteniek.