Nagyon adta ezt a filmet a hangulata. Már az elején beszippantott a rejtély, és végig az volt bennem, hogy oké, de mégis mi a franc történik itt? Voltak részek, amik szerintem kicsit túlnyúltak, de a feszültség és a beteg atmoszféra simán elvitte. A vége pedig konkrétan elszabadul.
Meglepően beszippantott egy film arról, hogy valaki egy épületért ennyire rá tud menni az életére. Nem pörög, inkább lassan építkezik, de közben tök jól átjön az a frusztráció, amikor van egy nagy víziód, és mindenki beleszól. Néha már fájt nézni, mennyire nem egy nyelvet beszélnek egymással – nem szó szerint, hanem fejben.
Ez a film olyan, mint egy szaténölelés: puha, lágy, de rejt magában valami feszült, pszichológiai szálat. A mumus-motivum a gombamérgezéssel egyszerre abszurd és hátborzongató. Ozon nagyon jól játszik az idősebb korosztállyal, és itt végre nem lapos nagyi-klisé, hanem hús-vér karakter.
64 A kaptár (2026)