10/5.5 – A klasszikus eldobható változata Király volt a premier előtti vetítés, köszönöm, Mafab!
Idén 50 éves az Ördögűző, a 10 Oscarra jelölt, kiváló horror mérföldkő, a műfaj egyik alfája. Azt gondolom, hogy TELJESEN FELESLEGES a 2023-as requelt hozzá hasonlítani. Nyilvánvaló, hogy labdába sem rúghat mellette. Mintha egy 200 éves cizellált, kézzel faragott vörösfenyő négyajtós szekrényt hasonlítanánk az IKEA-s pozdorjalapból készült tömeggyártotthoz. Sajnos ilyen az eldobható, egyszer használatos jelenkor.
Onnantól, hogy el tudunk vonatkoztatni a nyilvánvalótól, és kicsit engedni a felesleges elvárásainkból, a 2023-as folytatás egész nézhető darab. Az első órában azt hittem, egy igazán decens, szépen felépített film lesz, amit csa... több»
Nem olyan rossz, mint elsőre tűnik. Nem jó, de nem is élvezhetetlen timeloopos film. Érződik rajta a „gyerünk, legyünk túl rajta, aztán dobjuk piacra” hozzáállás. Egy-két poén azért egész okés benne. Gyakorlatilag egy kétezres évek közepe tv-filmjeire emlékeztető, egyszer nézős, utána rögtön elfelejtős vasárnap délelőtti limonádé. Nincsen ezzel baj, csak nem kell tőle túl sokat várni. A főszereplő srác nem véletlen nem világsztár még, Morgan Freeman pedig elvállal mindent mostanában, ahogy Nic Cage és Bruce Willis tette.
Rejtett trash gyöngyszem Ez a film egy rejtett trash gyöngyszem. Sok idő volt, mire rátaláltunk, viszont nagyon megérte!
A film a szó szoros értelmében vett csöcsparádé, kegyetlenkedéssel. Lehetne a film címe szadizmus és csöcsök is.
A röhejes cím ellenére viszonylag komoly történet alakul ki a végére, és addig sem olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Egész jól pörög a film, folyamatosan szállítja a meztelenséget és az erőszakot, majd a végére mintha egy teljesen másik filmbe csöppentünk volna, egész nagy a katarzis. Majd ahogy minden ekkortájt készült filmben, békésen, kacarászva megy a dolgára mindenki. Nem számít a trauma, a lelki ronccsá válás, a szellemi és fizikai szinten átélt legnagyobb borzalmak... több»
10/5 Szintén trashmaratonon néztük, 12 filmes lista 5. tétele volt, tehát még viszonylag frissek voltunk. Nem okozott csalódást, mert tudtuk, hogy a kétezres évek elejének RTL Klubos akció-horror szintjére kell számítani. Egész jól szórakoztunk, a végére beinduló darálás a csépelős metálzenére már kifejezetten parádés volt. Ice Cube-on pedig mindig ordítva röhögök, akármiben is meglátom. Valószínűleg minden idők legcringe-ebb médiaszemélyisége.
Carpenter óriási rejtély számomra: Egyszer lefekteti a világ legnagyobb horror alapköveit és klasszikusait (A dolog, Halloween, A köd), máskor meg ilyen B filmnek is nehezen értelmezhető gagyiságokat hoz össze. Hogy fér meg egymás mellett ennyi borzalmas é... több»
100%-ban azt nyújtja, amit ígér Ez a film az iskolapéldája annak, hogy nem kell túlbonyolítani a dolgokat. Egy fúrógépes gyilkos szexi tinicsajokat gyilkol. Ennyi! Kell ennél több?
Kiváló '80-as exploitation film rengeteg csöccsel és meztelenséggel, viszonylag épkézláb gyilkosságokkal és röhejes gyilkossal. Nem sokat ígér a film, de azt kitűnően teljesíti.
Életem egyik legrosszabb élménye Cimborámmal rendszeresen tartunk trashfilm-maratonokat. Ezt egy 9 filmes maraton 7. filmjeként néztük. Egészen meghökkentő módon sz*r volt. Nem viccesen vagy bájosan sz*r, hanem bizarr, rossz hangulatba kerülősen. Felfoghatatlan, értelmezhetetlen katyvasz az egész, számomra minden szempontból 0 pontos film. Pedig bírom a szemetet. Ritkán sajnálom az időt rossz filmekre, de ezt legszívesebben elfelejteném/visszacsinálnám. Senkinek nem ajánlom, semmilyen értelemben sem!
Két pozitívumot tudok nagyon kínkeservesen összehozni (persze ez sem elég a 2 ponthoz): Egy óriás hernyószörny megkúr egy nőt, illetve Robert Englund (Freddy Krueger) felbukkanása.
10/4.5-5 1.) Amatőr film, kis költségvetéssel. Ami nem lenne baj. Az a gond, hogy totál semmilyen. Egy jó rendező el tudta volna készíteni pörgősebbre, érdekesre is.
2.) Kevés dolgot viselek/nézek nehezen, az egyik ilyenen a tehetetlenség. Ritkán szurkolok így szereplő haláláért és egy kis jellemfejlődésért. A film egy pontján változik a miliő, de addigra már annyira feszült voltam, hogy ki is akartam kapcsolni. KRAV MAGA, SKACOK! Irány edzeni.
3.) Sok angol gengszterfilmet láttam már, éltem is kint, de a mai napig olyan komolyan vehetetlen számomra az ottani bűnözés. A kis manó házaikkal, kis sapkás, fegyver nélküli rendőrökkel, függöny nélküli nappalikkal, a konszolidált csendes kis életükkel olyan... több»
10/8 Kifejezetten szórakoztató, ötletes, nem túl véres film vasárnap délutánra. Helyenként PC, de még nem annyira, hogy zavaró legyen. Baromi vicces a mai gondolkodás/közfelfogás mellé állítani a '80-as éveket.
Jól megoldott az időutazós sztori, illetve tetszettek a filmes utalások. Elég új módon, más módszerekkel parodizálja a film a slasherekre, tinifilmekre, időutazós cuccokra jellemző közhelyeket. Ha tetszett a Happy Death Day vagy a Freaky, valószínűleg ez is be fog jönni. Szerintem jobb is náluk.
A film SEMMI másról nem szól, csak óriási csöcsökről. Abból viszont van belőle tisztességesen. Ha nem vagy ellensége a csöcsöknek, a jó sztorinak és színészi játéknak viszont igen, akkor ez a te filmed!
Helyenként nagyon szórakoztató, helyenként nagyon gáz B film, a karrierjük már legelején feledésbe került Paul fivérekkel.
A sztori akkora katyvasz, hogy kár is értelmet keresni benne, a díszletek ránézésre is habszivacsból vannak – tehát minden adott a jó szórakozáshoz! De a pontot az i-re a filmben szereplő sárkány teszi! Ordítva röhögtük végig a jelenetsort, amiben szerepel. Valami csúcs. A két tesó pedig végig olyan kellemetlen benne, hogy már azért megéri végignézni.
Ha szereted a B filmeket és a viccesen rossz '80-as éveket, tudom ajánlani!
Roppant szórakoztató, hangulatos B film, óriási Mad Max koppintásokkal. Meglepően jól szórakoztunk rajta (persze csak trash filmekhez mérten). A szörnyű maszkok-jelmezek, a túl macsó főszereplő és persze a tengernyi csöcs garantálja a jó szórakozást egy haveri estére.
A legunalmasabb, legérdektelenebb, slashernek hazudott szemét, amin semmit nem lehet csinálni, csak unatkozni. Egyszerűen nem értem, mit keres ez a film kult. slasher listákon, vagy a nagy horrorcímek között. Az utolsó talán 10 percet leszámítva SEMMI nem történik.
Cimborámmal egy kilenc tételből álló trashfilm-maraton 5. filmjeként néztük. Teljesen meg voltunk lepődve, milyen épkézláb, minőségi és magas költségvetésű film. Abszolút nem trash, max kicsit eljárt felette az idő. Kellemes, jól megcsinált klasszikus horror. Tök jó szórakozást nyújtott, még ha nem is a várt röhögést hozta.
10/3 Sajnos ez a film a világ legviccesebb címe ellenére csak simán semmilyen. A bohócok nem osztanak halált, jóformán semmit sem csinálnak. Azt hittük, jó kis bohóc slasher lesz, de sajnos csak egy tinédzsereknek készült, spooky bujkálós film a '80-as évekből. Ha 10 évesen látom, lehet, átjött volna valamennyire, de most csak simán gagyi, nem viccesen rossz.
Roppant szórakoztató trash, 10/7 Cimborámmal egy (akkor még csak) 8 filmből álló trashfilm-maratonon néztük. Az egyik legviccesebb, legszórakoztatóbb szemét volt, amit láttunk. A veszett zsaru nagyon veszett, félelmetesen rossz egysorosokat és pszicho fejeket puffogtat, miközben a teljesen életképtelen fiatalok a lehető legnagyobb közhelyeket viszik véghez. Igazi cheesy, '80-as évekbeli, haszonszerzés céljából készült gagyiság, ami egy jó haverkodós estén teljesen passzolhat a repertoárhoz. Van második része is, az is egész kellemes.
10/6.5 – Az egyetlen nézhető epizód Sajnálom ezt a szériát, mert a kiváló alapötlet ellenére ez az egyetlen epizód, ami megállja a helyét. Szerintem ez az évi egy alkalommal bármit szabad sztori egy TOP 10-es alapötlet, egy valamire való rendező kezében Terminátor vagy Mad Max szintű, széles körben elterjedt kult. B filmmé válhatott volna. Ehelyett sajnos a második rész kivételével az összes epizód végtelenül gyenge, fárasztó, idegesítőre sikerült. Természetesen azért megnéztem mindet... :)
Ebben a részben fordul elő egyedül, hogy nem tökkelütött szerencsétlen az összes karakter, van motivációja a főhősnek, izgalmasan felépített jelenetekkel bombáznak. Miután megnéztem, viszonylag sokat beszélgettem róla a cimboráimmal, hogy v... több»
10/10 A 2019-es év legjobb, vagy második legjobb filmje Nálam. A világ, amit ábrázol kegyetlenül reális. Életszerűek a karakterek, a karakterek motivációi, a párbeszédek. Tele van meghökkentő, tényleg izgalmas jelenetekkel. A Holdon játszódó rész külön tetszett: a némaság, ahogy sokszor zajlik a film, hidegrázós számomra. Illetve a teljes végkifejlet, a katarzis, egyszerűen zseniális.
Értem, hogy sokan nem erre a filmre számítottak – Én sem –, végül egy látvány sci-fi helyett kaptunk egy mély, apa-fiú űrdrámát nagyon lassú történetvezetéssel. De szerintem így volt ez rendjén. Olyan film, ami rettenetesen sokat ad, de sok jó filmmel egyetemben ezt sem fogom évente újranézni.
10/9 Ez a film annyira ott van minden téren, hogy egy 2000 karakteres megalomán óriás review helyett inkább csak buzdítok rá mindenkit, hogy eredjen el rá moziba, amíg megteheti!
10/8 Kezdem azzal, ami kevésbé tetszett: a film utolsó ~1 percét leszámítva fel sem merül, hogy amúgy nem olyan jószívű dolog 200 kg kokaint szállítani a kartellnek. Így majd lesz mi miatt levagdosni egymás fejét, meg néhány élet tönkremegy, nincs gond. Akkor sem oké ez, ha szimpatikus idős ember a szállító. Egy szónyi morális kétely sem merül fel Eastwood karakterében a film során. Csak jön a lóvé érte és pont.
Emellett pedig nagyon hirtelen vágásokkal, egyik cselekményből a másikba ugrásokkal van tele.
Ezt a két dolgot leszámítva kifejezetten élveztem a filmet. Bejött a lassú, Breaking Badre hajazó tempó, pedig pont ezt fikázták sokan, amikor megjelent. Többször izgultam rajta, jópofák a karakt... több»
10/4-5 Az első résszel ellentétben ez az epizód már tényleg csak idétlen és gusztustalan. „Sajnos” egy-két nagyon jó vicc ebben is van, amik emlékezetesek, így nem tudom teljesen utálni.
Dr. Genya karaktere és a f*sz alakú rakéta kilövésekor a vágások (az egyetemes történelem egyik legviccesebb jelenete) mentik meg valamelyest a filmet, így 4 és 5 pont közé sorolom.
57 Az ördögűző: A hívő (2023)
Király volt a premier előtti vetítés, köszönöm, Mafab! Idén 50 éves az Ördögűző, a 10 Oscarra jelölt, kiváló horror mérföldkő, a műfaj egyik alfája. Azt gondolom, hogy TELJESEN FELESLEGES a 2023-as requelt hozzá hasonlítani. Nyilvánvaló, hogy labdába sem rúghat mellette. Mintha egy 200 éves cizellált, kézzel faragott vörösfenyő négyajtós szekrényt hasonlítanánk az IKEA-s pozdorjalapból készült tömeggyártotthoz. Sajnos ilyen az eldobható, egyszer használatos jelenkor. Onnantól, hogy el tudunk vonatkoztatni a nyilvánvalótól, és kicsit engedni a felesleges elvárásainkból, a 2023-as folytatás egész nézhető darab. Az első órában azt hittem, egy igazán decens, szépen felépített film lesz, amit csa... több»