10/5 A skandinávok jó cuccokat dobálnak. A Hatching viszont lehetett volna jobb is.
Kicsit szájbarágós, kicsit gagyi, ami viszont pozitívuma, az a teljesen frankó GYEREKSZÍNÉSZ(!), illetve a viszonylag eredeti ötlet.
Attól tartok, hogy a horror-drámák olyanok lesznek, mint a young adult filmek a 2010-es években. Kevés tiszta horrort találok manapság. Belevisznek egy kis mélységet, amitől legtöbbször drámának lúgos, horrornak Scooby-Doo-s lesz.
Ebben a filmben öregapók és öreganyók gyilkolnak. Nem fertőzöttek, nem zombik, nem radioaktívak – egyszerű, mezei idős emberek. Onnantól, hogy ez leesett, csuda jól szórakoztam!
Micsoda tiszteletlenség ez az idősekkel szemben?! Imádom.
Nyugalmi állapotukban nyáladzó, totyogó idősekről van szó, ám amikor gyilkolni kell, hirtelen sprintelni kezdenek, és szuper erejük lesz, de még az eltűnős Batman-trükkre is képesek. Aztán megint visszavedlenek kényelmes tempójukba.
Kedvencem, mikor egy nyugdíjas papa egyik kezével fojtogat egy ereje teljében lévő, harmincas tagot (az persze csak hápogva fulladozik), és még arra is van ereje, hogy egy segítségére siető, szintén fiatal csajt plekniből kiüssön.
... több»
Egy csávó leborotválja a bajszát, és nagyon zavarja, hogy senki nem veszi észre. Ez az alap szinopszis.
Nagyon érdekes, kafkai, szorongós, szimbolikus film, nagyon sok értelmezési lehetőséggel. Tetszett, még emésztgetem.
Nagyon, nagyon rossz.
Rémesen bugyuta, a párbeszédeket az író 4 éves unokaöccse dobta össze, egyfolytában hajmeresztően hülye dolgokat csinálnak, bénák a színészek, unalmas, röhejes. A drámai szál (tehát kvázi a film alapja) pedig annyira nevetségesen-közhelyesen ciki, hogy néha azt hittem, paródia.
Ez mind teljesen rendben lenne a legtöbb jó horror/thriller esetében, de itt semmi nem működik. Egy-két másodpercre át lehet érezni, hogy „hű, de magasan vannak!”, aztán már el is felejtkezünk róla.
Sokkal célszerűbb orosz felhőkarcolókon ugrálós videókat nézni, ha tériszonyt akar átélni valaki.
Kár, mert jó ötletnek tűnt.
10/5 Nem tetszett.
Nagy reményekkel álltam neki a filmnek, de az egész olyan lóf*sz esti fényben.
A sztorik semmitmondóak, a történet nem fut ki sehová, nagy mondanivalót vagy gondolatiságot sem fedeztem fel benne. Ezt hiányolom a legjobban, valami pluszt, ami hozzáad az emberhez.
Minőségileg van összetéve, ezt nem vitatom, de nagyon nem az én világom. Sokkal többet vártam George Millertől, talán ez a del Torós felnőtt mese és történetmesélés nem az ő műfaja.
Vagy én vagyok tufa, és ennyi jött le a filmből, nemtom.
Idris Elba gumifülei pedig bénák.
10/5 Magyar filmet értékelni teljesen külön műfaj. Fel kell venni hozzá a magyar filmes szemüveget, sajnos 90%-ban összehasonlíthatatlan a külföldi produkciókkal.
Ha figyelmen hagyjuk a sztorit, a rosszul megírt forgatókönyvet, és csak a feelgood, nosztalgia részre fókuszálunk, elég értékelhető, és jó hangulatot teremtő film. Jók a zenék, aranyosak a karakterek. Jó kis magyar retró életérzés. Ezen kívül szinte minden más gagyin lett összetéve.
Jobban tette volna a film, ha minden sztorit nélkülöz, és csak egy balatoni nosztalgiamontázs kerekedik belőle. Addig teljesen jó volt, amíg nem akartak sztorit vinni bele.
Sokat akar a szarka...
Nem gondoltam, hogy igaza van a kritikáknak, de ez a film sajnos tényleg rossz.
Az akciójelenetek szépek, az operatőri munka is erős. De mindkettőre igaz, hogy fárasztó, túl sok, idegesítő.
A sztori egy katyvasz, a CGI miatt olyan, mintha egy bugos videójáték átvezető kisfilmjét nézném. Többször visszatekertem a jeleneteket, hogy ez most komoly, ezt így benne hagyták?
Az alapötlet komoly, és lehetett volna ez egy Tyler Rake- vagy Hardcore Henry-szerű akciómámor, összességében viszont csak egy félkészre megcsinált, fárasztó kapkodás.
10/8 Nem hétköznapi film, nem hétköznapi embereknek.
Rendkívül hatásos és magával ragadó. Egyelőre nem kristályosodott ki, hogy mi is volt ez az egész. Mintha valaki rémálmát néztem volna végig. A torz kis kreatúrák mindegyikét széttapossák, kizsigerelik vagy szétplaccsantják.
Rengeteg benne a sz*r, a dzsuva, a groteszk gusztustalanság és a vér. Egyedi, nagyon erős hangulata és képi világa van, hasonlót nem láttam eddig, és talán nem is fogok. Kicsit túl erős is. Nagyon nem átlagnézőnek szánt cucc, annyi biztos.
A mű elkészültének körülményei – 30 évig (!) készítette a rendező alacsony büdzsén, adománypénzekből – még szenzációsabbá teszik.
Ötletes és egyedülálló. Emellett borzasztó, gusztustalan ... több»
10/4 A legtúlértékeltebb tucathorror-rendező ismét lecsapott egy közepesnél kicsit rosszabb tini kalandfilmmel.
Aki most néz először horrort, és nem zavarja a temérdek ostobaság, a szereplők bénázása, megmagyarázhatatlan misztikumok, kihagyott ziccerek, érdektelen jelenetek, annak okés lehet. Szerintem sz*r. Ha nem lenne így széthype-olva, kevésbé dühítene, és csak azt mondanám, hogy nem jó.
Ilyen egy igazi, régi vágású, klasszikus horror! Hiába a röhejes cím és az 1978-as megjelenés, ma is teljesen megállja a helyét. Egy percig sem untam, végig lekötött. Az alapötlet óriási. A jó öreg ismeretlentől való félelem... A megvalósítás is teljesen rendben volt, odafigyeltek a trükkökre és a részletekre. A film lezárása hátborzongató, meg fog maradni az emlékeimben.
10/7 Tetszett a darkos hangulat, az időnként meglepően ijesztő jelenetek és jumpscare-ek. A CGI is nagyon szép. Azonban idegen már tőlem a Marvel-filmek világa... Idegesít, logikátlan (persze nem kellene benne folyton logikát keresnem), gyerekes poénok. Akkor tudnék jól szórakozni rajta, ha mindezt elengedném, és tátott szájjal fogadnám magamba a látványba oltott propagandát, és egy percet sem gondolkodnék rajta, sem közben, sem utána. Ez meg nem megy sajnos, így a látvánnyal együtt egy közepes szórakozást nyújtott.
2022-ben a legjobb. Premier előttiben néztem. Abszolút 10/10.
Rideg, kegyetlen, erőszakos, pogány, misztikus, és nagyon lassú, vontatott film. A férfiasság magasiskolája a film, de nem a karatés, egysorosokat lövöldöző módon, hanem állati, ösztönös macsósággal bír. Tipikus Eggers-film, ami után első nézésre marad egy kis hiányérzet, vagy valami megmagyarázhatatlan furcsaság, ami aztán idővel beérik és összeáll. Harcjelenetből és izgalmakból kevés van benne, de azok mind a filmművészet remekei, ahogyan meg vannak csinálva. Az egyik harcjelenet az utóbbi évek legjobbja volt minden film közül. Érdekes az is, hogy mennyire össze van mosva a misztikum a valósággal, valahogy hihetővé válik az egész. Ez nagyon hűen áb... több»
Igazi feelgood, gyerekkori flessbe visszalépős, helyenként izgi néznivaló. Egyszer-kétszer szívesen belepörgettem volna, hiába, nem mai film már. A sztori nagyon egyszerű, pont ettől nagyon jó, a srácok pedig nagyon szerethetőek. Csodálatos lehetett akkoriban az élet Amerikában.
A záró mondatot („Soha többé nem találtam olyan jó barátokat, mint 12 évesen. Egyáltalán van, aki talált?” – nem szó szerint) megkönnyeztem.
Feladta a leckét ez a film, nem egyszerű írni róla... El kell ismernem, hogy zseniális, nagyon kreatív, nagyon mély, nagyon összetett, nagyon egyedi. Elképesztően extra, hihetetlen, hogy ilyen filmeket készítenek az emberek. 2022-ig kellett várni, hogy egy ilyen jellegű mozi megszülethessen. Végtelenül elborult, rettentő fura és abszurd, mégis elképesztően aprólékos és összetett. Ugyanakkor számomra már fárasztó/idegesítő volt, azt a humort és stílust képviselte, ami tőlem nagyon távol áll. Ha pár évvel ezelőtt, rottyra szívva néztem volna, ez lett volna életem filmje, kiplakátoltam volna vele a házat, és mindenkinek ajánlgatnám. Mostani fejjel inkább csak zavart, fárasztott. Nem jön át ez a... több»
10/7 Klasszikus '80-as évek. Szellemház, tinik, csöcsök, jó maszkok, kergetőzés. A hideg kirázott ezektől a démonmaszkoktól. Teljesen rendben van, lehet rajta szórakozni.
Ugyanaz, mint az előző rész, de itt már mókásabbra van véve a figura. Még több csöcs, még több kergetőzés, még tipikusabb tinédzserek. A humor miatt kicsit már fárasztó, csak a csöcsök és a maszkmesteri munka miatt volt értelme megnézni.
Elképesztő, hogy 50 évvel ezelőtt már ilyen filmeket készítettek. A Fehér éjszakák egyértelmű elődje. Látszik a történetvezetésen és a megvalósításon is, hogy nem mai film, annak idején viszont polgárpukkasztó dolog lehetett ezt a filmet létrehozni, főleg ilyen minőségi módon. Pogány szertartások, rengeteg meztelenség, hátborzongató atmoszféra. Tetszett, de ahhoz már túl régi, hogy félni, izgulni, vagy megbotránkozni tudjak rajta. Hiába, nő az ingerküszöb.
(Külön élmény, hogy majdnem sikerült elcsípni május 1-et a megnézésével :) )
62 A keltetés (2022)
A skandinávok jó cuccokat dobálnak. A Hatching viszont lehetett volna jobb is. Kicsit szájbarágós, kicsit gagyi, ami viszont pozitívuma, az a teljesen frankó GYEREKSZÍNÉSZ(!), illetve a viszonylag eredeti ötlet. Attól tartok, hogy a horror-drámák olyanok lesznek, mint a young adult filmek a 2010-es években. Kevés tiszta horrort találok manapság. Belevisznek egy kis mélységet, amitől legtöbbször drámának lúgos, horrornak Scooby-Doo-s lesz.