Tolvajok országútja Tolvajok országútja. Ez a magyar címe...Ettől többet nem nagyon érdemes róla beszélni. Nagyon hamar kiszámítható, hogy mi lesz az eseménysorozat. Amit meglepetésnek szánnak, még az sem meglepő. Telis-tele idióta reakciókkal. Totálisan felesleges, sehova vezető párbeszédek, gyenge színészi teljesítmény..... Az ilyen filmet kár leforgatni. Háttérzajnak sem ajálott...
Röviden megfogalmazva nekem az volt a megélésem, hogy sokkal régebbi, mint amilyen jó. És még az is felötlött bennem, hogy hú, de bazi öreg vagyok... :-) Én nem bírtam végignézni. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne ez egy jó film, csupán én nem látom azt benne, mint azok, akik korábban értékelték (hisz elég magasan áll jelenleg).
A képi megjelenés jó. Ennyi jót tudok elmondani a filmről. Teljesen átlagos démonmegszállós, imádkozós, tárgyrepkedtetős tucatfilm. Ha szereted az ilyen témájú filmeket, akkor viszont érdemes megnézni, mert ez a jobbak közül való...
Az első rész vicces. Csináltak egy sztorit is hozzá. A második rész valami annyira butára sikeredett, hogy eszméletlen. Nyilván cél volt meglovagolni az első rész sikerének hullámát...de annyira ötlettelen az egész, hogy nem is lehetett végignézni. Nagyon gyenge.
Objektíven nézve jó film ez... Ritkán tetszenek horrorfilmek. Nem tudom magam beleélni igazán. Sokszor inkább komikusnak találom a sok ijedezést meg sikítozást. Ez nem volt annyira túltolva ilyen téren + a felvételek, a maszkírozások rendben voltak. Aki szereti a horrorfilmeket, annak jó szórakozást nyújthat.
Sajátos humora van Ez tuti megosztó film. Ahogyan a Movie 43 vagy Az agyas és agyatlan is... Ez a film számomra a gyerekkorom egyik kedvencét idézte: a Hullajó című filmet. Nem mindenkinek volt az sem vicces, ahogyan ez sem mindenkinek való. Ha nem horrort akarsz látni, hanem egy horrorelemekkel megpakolt abszurd vígjátékot, akkor jól szórakozol rajta. De persze ahogy a pacal sem való mindenkinek, ehhez is kell egyfajta ízlésvilág... (Én pl. utálom a pacalt :-) ). Hát a Leslie Bibb-es pár másodperces ágyjelenet és a mellen lőtt lány agóniája nekem nagyon vicces volt. Ne úgy fuss neki, hogy horrort nézel. Inkább egy alpári idiótaság, ami nevettetni akar. Én bírtam. Ha másért nem, legalább a bébiszittert alakító... több»
Valamikor gyerekkoromban bírtam ezeket a filmeket. Most megnézve egy ilyen (vagy konkrétan ezt) régebbi filmet, kicsit olyan érzésem támad, mint mondjuk egy Zsigulival kapcsolatban. Gyerekkoromban igen menőnek számított, az is nagy dolog volt, hogy beleülhettem egy olyanba. Most már másképp tekintek rá. Jó, jó, de azért csak nem vennék olyat. Divatjamúlt, elavult, eljárt felette az idő... Hát nekem ez a film pont ilyen. Inkább vicces hatású. A zenei aláfestés tetszik, a többi... hát hagyjuk...
Hmm... Jennifer Lawrence itt még nem volt az a nő, akit a Barátnőt felveszünk című filmben láthattunk. Itt elég jelentéktelen. Az alakításokkal nem volt baj, teljesen rendben voltak. Tulajdonképpen 5 csillagra is értékelhetném, hiszen a végéig én például nem jöttem rá, hogy mi az előzmény és mi lesz a folytatás. Meglepő volt számomra. De a végjátékban a sok bénázás kicsit elvett a film értékéből. Nyilván nem lehet olyan befejezést csinálni, ahol minden szereplő racionálisan cselekszik, mert akkor hirtelen lenne vége (például a megtalált pisztolyt felveszi, lelövi és kész). De az sem jó, ha nagyon sok a szerencsétlenkedés. Jajj, meg hát a lámpával való rongyégetés a karján... jajj... aki mark... több»
Valóság ihlette sztori realisztikusan bemutatva. Helyenként igen kemény a film. Hasonló témájú filmek közt kiemelkedő. És ez a jó sztori mellett igencsak köszönhető a színészek teljesítményének. Nagyon szuper alakításokat láthat, aki megnézi. Pár évente érdemes előszedni.
Hát az első rész után nézni ezt olyan, mintha egy finom csirkekpaprikás után száraz kenyérhéj lenne a desszert. Szerintem ezzel el is mondam mindent, amit erről a filmről gondolok.
Könnyed hétvégi film Sandra B szerintem igazán jó színésznő. Komolyabb szerepben is jó, romantikus filmekben is jó...de nekem a vígjátékokban tetszik leginkább. Valahogy jól áll neki a bénázás...Ezt a filmet többször is láttam és mindig szívesen nézem meg újra. Sajnos láttam a második részét is..... azt nem ajánlom. Ezt viszont kifejezetten!
Amikor ez a film készült, akkor nagy divatja volt ezeknek a parajelenségeknek, papapsychológiának, kézrátétes gyógyításoknak és egyebeknek. A témája miatt nem igazán tudtam beleélni magam, amikor megnéztem a filmet. Nem is igazán tetszett. De próbálok objektíven értékelni. És ha úgy nézem, akkor témájában jó film, és a főszereplőnő nagyon hitelesen alakít. Úgyhogy szerintem jó film ez, hiába nem tetszett nekem. :-)
Erre mondom, hogy így kár második (vagy többedik) részt csinálni egy filmből. Ha nincs új ötlet, ami legalább közel olyan jó, mint az előző, akkor nagyon nagy csalódást képes okozni. Az Oceans 11, 12, 13-ban nagyjából ugyanaz a sztori, mégis jól működik. A Terminator esetében szerintem a 2 még felül is múlta az első részt. De sajnos az általános jelenség az, amit ennél a filmnél is láthatunk. Az első részben jól sikerült dolgokat sablonszerűen átveszik, elővesznek egy másod- vagy harmadvonalbeli színészgárdát, és csinálnak belőle valamit. Sokkal olcsóbb... és/de ugyanannyival gyengébb is. Az első részhez képest óriási zuhanás volt ennek a színvonala. Egy estére épp elmegy, de ne várj sokat t... több»
Csodálkozom, hogy 80% alatt áll az értékelése. Persze az emberek ízlése eltérő... mindenben... szerencsére... Én imádom ezt a filmet. És hiába láttam már több alkalommal, szívesen nézem meg újra időnként. Ötletes, jó a sztori, nincs tele idióta akciófilmes jelenetekkel. És nem csak nagy neveket sorakoztat fel a stáblista, hanem ezek az emberek ténylegesen odatették tudásuk legjavát. Szerintem hibátlan minden karakterhez a színészválasztás, és a megformálás is ugyanolyan jó. Ez egy kifejezetten élvezhető mozi!
Előzetest ajánlott nézni!! A 80-as években a szipus/drogos vagányok viselkedése akkori szemmel is nehezen érthető volt, és visszatekintve is. A Mad Max című film jut róla eszembe. Az is a jövőben játszódik, és agyament, elmeháborodott hordákat vizionált. De mivel az is a 70-es évek végén készült, beletudjuk. Az új részében azonban bűn volt azt a vonalat erőltetni. Legalábbis nekem iszonyat idegesítő ez a viselkedés. És hiába tudom, hogy régi film, akkor is kellemetlen az egész. Simán el tudom képzelni, hogy van, akinek tetszik. Számomra nézhetetlen. Mielőtt belevágnál, nézd meg az előzetesét.
Meglepetés Véletlenül futottam bele ebbe a filmbe. Horrorcímke is volt rajta, s valami olyasmire vágytam. Aztán kiderült számomra, hogy nem horrorfilmbe kezdtem bele, csak van benne néhány horrorisztikus elem. Ez először csalódással, majd örömmel töltött el. És ha nem úgy kezdesz neki, mint én, akkor az elejétől élvezni fogod. Címkeként fantasy vagy misztikus illeszkedik jól a dráma mellé. Frappáns lett a befejezése is. Ez egy jó film.
Ha neked nem zavaró az ázsiai filmekre jellemző színészi játék, akkor vágj bele. Én sokadszorra futok bele, hogy megpróbálok megnézni valami ázsiai filmet, de nagyon nem tudok ráhangolódni. Persze ugyanúgy van, aki az északi filmeket nem szereti, vagy épp a francia humort... Ha említenem kéne keletről filmet, ami tetszett, talán csak A rajtaütés című film jött be... Mást nem igazán tudnék említeni, pedig megpróbáltam már sokat. Maga a film nem tűnik rossznak; ha bírod a távol-keleti filmeket, akkor akár érdemes lehet megkóstolni.
Én szeretem a vígjátékokat. Szeretem és legtöbbször jól rá is hangolódok a francia filmek humorára. Szeretem az abszurd humort. Szeretem a paródiákat. Ez a film nálam mindenből egyesre vizsgázott. Egy darabig vártam, hogy majd lesz benne valami humoros, de 45 perc után be kellett látnom, hogy ez annyira erőltetett és bárgyú, amilyennek az elején láttam. Én a messziről kerülendő kategóriába sorolnám. De valamiért elkészült....tehát látott benne valaki fantáziát... és vélhetőleg akkor vannak olyanok is, akiknek tetszik. Úgyhogy inkább nézz bele, ha bírod a rozzant elméjű vígjátékokat, mert akár gyöngyszemre is lelhetsz ebben a műben :-)
AZ 5 csillag ("zseniális") éppen túlzás, de nem tudok elmenni amellett, hogy sok-sok éve nem csinálnak olyan akciófilmeket, amitől nem tépem le az arcomat, hogy mennyire hülyeségeket próbálnak eladni a nézőnek. Ez a film törekszik realisztikus lenni. És jól is csinálja. Szóval a film 4 csillag lenne az akcófilmek közt, de a mostani mezőnyben kiemelkedően jó szerintem.
53 Tolvajok országútja (2025)
Tolvajok országútja. Ez a magyar címe...Ettől többet nem nagyon érdemes róla beszélni. Nagyon hamar kiszámítható, hogy mi lesz az eseménysorozat. Amit meglepetésnek szánnak, még az sem meglepő. Telis-tele idióta reakciókkal. Totálisan felesleges, sehova vezető párbeszédek, gyenge színészi teljesítmény..... Az ilyen filmet kár leforgatni. Háttérzajnak sem ajálott...