Golf, kreténség és Will Ferrell Úgy tűnik, mostanában tényleg divat lett sportból sorozatot csinálni, és ezen belül is egyre több a golf. Nemrég az Apple TV-s Stick kapcsán írtam arról, mennyire jól működik ez a közeg sorozatformátumban, most pedig a Netflixen a The Hawk, Will Ferrell főszereplésével.
Mielőtt bárki elkezdené összehasonlítani a kettőt, szerintem teljesen felesleges. Annyira más világ a kettő, hogy maximum annyi a közös bennük, hogy van bennük golf, meg egy-egy lecsúszott vagy újrakezdésre készülő főhős. A Stick sokkal inkább karakterközpontú, érzelmesebb történet, a The Hawk pedig… hát, basszus, ez egy Will Ferrell-sorozat, és ennek megfelelően nagyjából úgy is viselkedik. A legjobb értelemben vett kretén.
... több»
A kamu játékos, akinek tényleg szurkolunk Az elmúlt években valahogy megszaporodtak a sport köré épített sorozatok. És bár nálam a Ted Lasso továbbra is külön ligában játszik, most felkerült mellé egy újabb cím: a Chad Powers.
Az alapötlet papíron egy ordas nagy baromság. Russ Holliday, az egykor ünnepelt egyetemi irányító egy hatalmas bukás után eltűnik, majd évekkel később egy teljesen új személyiséget és külsőt fabrikál magának, hogy visszakerüljön a pályára, majd Chad Powers néven próbál új életet kezdeni. Persze nézőként folyamatosan ott motoszkál bennünk a kérdés, hogy miért nem bukik le? Rengeteg jel van. Oké, de itt azért hisszük el, mert van egy hitelesen kapcsolható elem, mégpedig Russ apja, aki nagy hollywoodi filmekhez k... több»
Mindenki bajban van, mégis mindenkinek igaza van Az Alice és Steve szerintem egy kifejezetten kemény és nehéz alaphelyzetre épül. Van egy ötvenes férfi és egy ötvenes nő, akik harminc éve barátok, sőt korábban együtt is voltak. Aztán történik valami, amire egyikük sem számít, ugyanis a nő huszonéves lánya és az ötvenes legjobb barát egymásba szeretnek. Innen indul a történet, és innentől gyakorlatilag mindenki bajban van. A sorozat egyik legnagyobb erőssége, hogy szinte mindenkivel tudunk azonosulni. Nem osztja ki egyszerűen a jó és a rossz szerepét, hanem részről részre egyre jobban kibontja a karaktereket. És nemcsak a főszereplőket, hanem a körülöttük lévő emberek is fokozatosan válnak egyre összetettebbé. Kiderül, hogy mindenkinek van ... több»
Nem csak csajoknak A két főszereplő külön-külön is kiváló színésznő, együtt viszont egészen más szintet hoznak. Érezhető közöttük az a fajta működő kémia, amit nem lehet egyszerűen leírni azzal, hogy „jó páros”. Működik köztük a humor, a dráma, a feszültség, és még a teljesen elborult helyzetekben is elhisszük nekik, hogy valahogy megpróbálnak túlélni. Mindketten otthonosan mozognak a komolyabb és a vígjátéki karakterekben is, és szerencsére a sorozat ezt ki is használja.
A történetet nem kell komolyan venni. Sőt, ha valaki elkezdi keresni benne a realitást, nagyjából az első fél órában feladhatja. Van itt albán maffia, bérgyilkosok, nemzetközi hajtóvadászat, romantika, akció, árulás, menekülés és annyi fordul... több»
Volt benne potenciál Az Oh, Hi! tipikusan az a film, ami nézés közben végig azt ígéri, hogy na, ebből még lesz valami. Csakhogy nem lesz. Bőven lenne benne potenciál, konfliktus, fekete humor és akár valódi súly is, az alkotók azonban valahogy mindent félúton elengednek. A végére pedig nem marad más, csak egy nagy kérdőjel, meg az érzés, hogy akkor ezt most mi a büdös francért néztem végig. Talán azért, mert az utolsó kockáig reménykedtem benne, hogy ők is látják azt a filmet, ami ebben a sztoriban benne volt, mint kihozható jó. Nem látták.
Hideg itallal a teraszon #nyárifilm Nincs világmegváltás, nincs mélyenszántó bölcsesség, egyszerűen csak van egy ezerszer látott időhuroksztori, ami pont annyira szórakoztató, hogy azt lehetetlen nem szeretni. Andy Samberg és Cristin Milioti két olyan embert játszik, akik egy esküvőn ragadnak bele ugyanabba a napba, és innentől nagyjából minden mindegy. Pia, buli, szex, hülyeség, egzisztenciális válság - majd kezdődik elölről. Az alkotók pontosan érezték, hogy ebből akkor lesz valami jó, ha nem veszik komolyan. A Palm Springs egyszerre romkom, sci-fi, fekete humorú agymenés és egy meglepően szerethető film arról, hogy mit kezdünk magunkkal, amikor már semminek nincs tétje. Az ötlet nem új - tudjuk -, de a film energiája, humor... több»
B-film rahedli pénzből A Supergirl nálam végig az a film volt, amit néztem, jól elszórakoztam rajta, aztán közben folyamatosan ott motoszkált bennem, hogy na, de mi a frász ez? Kikapcsol, látványos, van benne akció, űr, Krypto, minden, ami egy mai képregényfilmhez kell. Milly Alcock pedig tényleg jó, csak hát maga a karakter... Elcsépelt és erőltetett. Az a „kemény csaj vagyok, lesz@rok mindent, iszom, bulizom, beszólogatok, közben persze mélyen belül sérült vagyok” karaktertípus már annyiszor végig lett zongorázva, hogy nehéz tőle izgalomba jönni. És miközben a film láthatóan nagyon szeretné elhitetni velünk, hogy itt most valami új és formabontó szuperhőst kaptunk, én végig inkább egy rohadt drága B-film vibe-ot... több»
Mindannyian cipelünk valami sz@rt Vannak filmek, amelyek nem akarják megváltani a világot. Nem akarnak nagy igazságokat a pofánkba tolni, nem akarnak mindenáron katartikusak lenni, egyszerűen csak elmesélnek egy történetet emberekről. Olyan emberekről, akik valahol elcseszték, és szerintem a No Hit Wonder pontosan ettől működik.
Mondják a szakemberek, és a saját életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy a sérüléseink valahogy összekötnek bennünket. Nem kell ugyanazt átélnünk ahhoz, hogy értsük egymást, elég, ha hajlandóak vagyunk figyelni. Ez talán a film egyik legfontosabb gondolata. Mindannyian hordozunk valami sz@rt az életünkben. Rossz lépéseket, elrontott kapcsolatokat, meg nem tett dolgokat, kihagyott lehetőségeket, rossz... több»
Még mindig tudja, csak már nem ugyanúgy Steven Spielberg megkopott. Ezt szerintem kár lenne szépíteni. Az a fajta filmes varázslat, ami egykor egy E.T.-vel, egy Jurassic Parkkal vagy egy Ryan közlegény megmentésével úgy küldte tarkón a nézőt, hogy utána napokig másképp nézett a világra, már nincs meg ugyanabban a formában. De ettől még Spielberg Spielberg. És a Leleplezés napja tökéletesen megmutatja, hogy egy megkopott Spielberg még mindig simán leiskolázza a legtöbb mai blockbuster-rendezőt.
Ez a film mindenekelőtt egy nagyon tisztességes popcornmozi. Van benne üldözés, menekülés, összeesküvés, titkos kormányprogram, idegen civilizáció, megfejtendő rejtély, látványos jelenetek és természetesen Emily Blunt, aki gyakorlatilag egye... több»
Túlfőzött gulyás Az ötödik évad olyan, mint egy túlfőzött gulyás: az alapanyagok megvannak, de a végeredmény már nem az igazi. Joe Goldberg sztorija, amennyire izgalmas, titokzatos, szociopata mivolta ellenére szimpatikus és szerethető volt, annyira tűnt el minden érdekesség vele kapcsolatosan az utolsó évadra. Spoilerveszély!
Joe New Yorkban él gazdag felesége oldalán, és próbálja elfelejteni múltját. Azonban ahelyett, hogy valódi karakterfejlődést látnánk, ismét ugyanazokat a köröket futja: újabb megszállottság, újabb hazugságok, újabb gyilkosságok. A The Guardian kritikája szerint „a sorozat nem tudja eldönteni, hogy Joe hős vagy gonosztevő, ami zavarossá teszi a narratívát.” Egyetértünk.
Az évad során sz... több»
Jó tanulmány lenne Egyrészről bedarálod, ha elkap, másrészről pedig lehoz az életről, ha elkapott. A 'From' valahol az életünk, és ettől rémisztő. Ez a sorozat tudja azt, hogy a legidegesítőbb karaktereket is - akiket legszívesebben agyonvernél - megszeresd. De tudja azt is, hogy elgondolkodj az életünk együtthatóiról. Nem feszegeti, hanem szétszedi a társadalmi kérdéseket, az emberi közösség rendszereit. Ez a sorozat a való életben egy kiváló szociológiai- és pszichológiai tanulmány lenne. Lehet, ránk is férne.
A világ egy legendát kapott, Michael viszont elvesztette a gyerekkorát Itt van egy ember, akit mindenki ismer. Ismerjük a zenéjét, a táncát, a mozdulatait, a hangját, a botrányait, a furcsaságait. Hallottunk a gyerekkoráról, olvastunk a szülői hátteréről, elhitettük magunkkal, hogy tudjuk, ki ő. Ám ez a film nekem azt mutatja meg, hogy valójában még mindig csak sejthetjük, hogy ki volt ő. Sose voltam rajongó típus, de mindig érdekeltek a fura fazonok, ezért is figyeltem, miként mutatja be Hollywood, hogy mi lett belőle amiatt, hogy már gyerekként sem lehetett egyszerűen csak gyerek.
Van egy kisgyerek, aki tehetséges, nagyon tehetséges, és van mellette egy apa, aki ezt a tehetséget felismeri. Na, itt még akár lehetne is egy szép történet, csakhogy Joe Jackson ne... több»
He-Man, kellettél! Gyerekkoromban nem nagyon néztem rajzfilmeket, animációkat. Ha olykor mégis, akkor a szuperhősös világ valahogy kifejezetten távol állt tőlem. Nem érdekelt a köpeny, a szuperképesség, a világmegmentés, meg úgy általában az egész földtől elrugaszkodott hősködés. Aztán felnőttem, és valamikor harminc után történt velem valami, ugyanis egyszerűen rákattantam erre az egészre. Talán azért, mert időközben megtanultam elengedni, hogy nem akarom minden filmnél azt keresni, hogy ez mennyire életszerű. Néha egyszerűen jólesik teljesen elszakadni a valóságtól, és beleülni egy olyan világba, ahol kardokkal, szörnyekkel, varázslattal meg mindenféle elképesztő baromsággal mentik meg a világot.
Na, de ha ... több»
Az élet játékosa Timothée Chalamet egyszerűen zseniális. Nem is tudom, hogyan lehetne ezt finomabban megfogalmazni. Ez a szerep annyira az övé, hogy nem a szerepet játszó színészt látom, hanem azt, hogy Chalamet konkrétan beleszületett ebbe a világba. Szuggesztív, idegesítő, nagyképű, veszélyes, pofátlan, simlis, svindler… és közben elképesztően karizmatikus. Ő Marty Mauser, az élet játékosa.
Nem egyik napról a másikra él. Ő egyik percről a másikra. Minden pillanatban van egy következő terve, egy következő ötlete, egy következő ember, akit meg kell győznie arról, hogy az ő elképzelése a világ legjobb ötlete. És ami igazán durva, hogy meg is győzi őket, mert van hozzá tehetsége. Én is éltem már egyik napról a... több»
Hiteles és visszafogott Ritkán mondok ilyet magyar filmre, de az 'Itt érzem magam otthon' végre elérte, hogy ne a hibáit keressem, hanem hagyjam, hogy hasson rám.
Évek óta kerülöm a magyar filmeket. Ám ha néha elindítok egyet, akkor a 10. percig bírom. A magyar filmek esetén úgy en bloc 20-30 éve ugyanaz az élmény fogad: gyenge forgatókönyvek, életszerűtlen párbeszédek, hamisan csengő mondatok, színházias játék, önmagukat alakító színészek, ötlettelen rendezés, és ha mindez nem lenne elég, akkor ott a hangmérnöki munka, ami egyszerűen kizökkent abból, amit elvileg át kellene élnem. Ezért is ültem le fenntartással az 'Itt érzem magam otthon' elé. Aztán nagyjából tíz perc után azon kaptam magam, hogy már nem elemzek.... több»
Balettről, jól! Amikor eldöntöttem, hogy színészi pályára lépek, azzal nem számoltam, hogy a balett is az oktatás része lesz. A boogie-s tört mozgásom valahogy nem mutatott afelé, hogy tudnék kecsesen forogni. Kiváló balett-tanárnőnk megjegyezte az év végi összegzésnél: "Tamás, az elmélet miatt négyes." Pár évvel később egy barátom a MÜPA gyakornoka volt, és volt jegye egy holland társulat balettelőadására. Beültünk, ámultunk. Teljesen lenyűgözött a profizmusuk, a látható "erre tettem fel az életemet" attitűdjük, a könnyedségük, az erejük, a fókuszáltságuk, az alázatuk, a tánc és a partner iránti tiszteletük. Tényleg sütött, hogy az életükért táncolnak. És most született egy elképesztően lehengerlő sorozat ... több»
A vallás csak egy kontrollrendszer Filmművészeti értékről, ha akarnék se tudnék beszámolni, de talán ennél a filmnél nem is ez a lényeg. Amivel nálam mégis nagyon betalált, az az elmélkedés egy olyan kérdéskörről, ami nagyon megosztó, sokakat foglalkoztat, és mivel mindkét oldalnak megvan az igazsága, így senkinek sincs igaza - szerintem. Soha nem tudtam volna olyan kereken kibontani, hogy mit gondolok, mint ahogy azt a Mr. Reedet megformáló Hugh Grantnek megírták, így, ha a jövőben kérdezik, hogy mit gondolok vallásról, Istenről, hitről, ezt a filmet ajánlom. Én a szociopatával vagyok, idézek is tőle: "Egy igaz Isten van: az irányítás. A vallás csak egy kontrollrendszer."
Műfaji eklektika Az Apple Tv+ esetében mindig az az érzésem, hogy egyszer egy tárgyalóasztalnál csak annyit mondtak a stúdió vezetői: pénz nem akadály. És ez meg is mutatkozik film és sorozat esetében is. Feleségemmel nagy Apple TV-rajongók vagyunk, amire mások azt mondják: streamingsznobok. Na, de kérem, csak hogy néhányat említsek! Ted Lasso, Shrinking, Severance, Bad Sisters, The Morning Show, Black Bird, Constellation, Five Days At Memorial, Acapulco, The Last Days of Ptolemy Grey... Minden esetben érvényes a kiváló színészválasztás, precíz forgatókönyv, pazar fényképezés, okos rendezés, minőségi látványvilág. Ez a 'The Gorge', azaz a 'Szurdok' esetében sincs másként. Rendkívül jó arányérzékkel lett egyb... több»
Így kell kérdezni Már a 'Cunk on Earth' sorozatot is imádtuk, de itt most még bátrabb a "kérdező", már csak a témaválasztás okán is, amivel mi nagyon tudunk azonosulni, mert gyakorlatilag ugyanezeket a kérdéseket tennénk fel. Teremtés, evolúció, emberi test és egyéb finomságok, sírva röhögős tálalásban.
Kellemetlenül színjátszós Mindig minden jóindulatommal állok neki a hazai alkotásoknak. Mindig minden alkalommal elhitetem magammal, hogy ha sokszor lejtmenetben is van a magyar színjátszás, a magyar filmgyártás, a magyar sorozatkészítés, akkor is lehet, hogy pont most mutatja egy új, minőségibb arcát. Hallom lelki füleimmel, hogy "Mi van, Madár, savanyú a szőlő?" Bárcsak az lenne. Lévén, hogy magam is sz@r sorozatokban, sz@r filmekben, sz@r tévés alkotásokban vettem részt, tudom, hogy magam is sz@r vagyok. Kivéve pár esetet. Bár ettől függetlenül is valószínűleg sz@r vagyok. Legalábbis az elképesztő karrierívem ezt mutatja. Ezt elfogadtam, rendben is van. Mindettől függetlenül egy dolgot nem lehet tőlem elvenni: lát... több»
50 Sólyom a pályán (2026)
Úgy tűnik, mostanában tényleg divat lett sportból sorozatot csinálni, és ezen belül is egyre több a golf. Nemrég az Apple TV-s Stick kapcsán írtam arról, mennyire jól működik ez a közeg sorozatformátumban, most pedig a Netflixen a The Hawk, Will Ferrell főszereplésével. Mielőtt bárki elkezdené összehasonlítani a kettőt, szerintem teljesen felesleges. Annyira más világ a kettő, hogy maximum annyi a közös bennük, hogy van bennük golf, meg egy-egy lecsúszott vagy újrakezdésre készülő főhős. A Stick sokkal inkább karakterközpontú, érzelmesebb történet, a The Hawk pedig… hát, basszus, ez egy Will Ferrell-sorozat, és ennek megfelelően nagyjából úgy is viselkedik. A legjobb értelemben vett kretén. ... több»