/ dráma
Joe Buck, a floridai szépfiú reményekkel telve érkezik New Yorkba: abban bízik, hogy sikerül majd selyemfiúként karriert csinálnia. Hamarosan azonban megismerkedik Ratso Rizzóval, a kisstílű, és nem éppen jó fizikumnak örvendő bűnözővel. A két férfi összebarátkozik, és együtt szövik tervüket a nagy dobásra, amely azonban kétséges, hogy összejön-e valaha.
Carietta „Carrie” White (Chloë Grace Moretz) egy visszahúzódó, szégyenlős diáklány, akinek nem megy könnyen a beilleszkedés. Erről az iskolatársai is sokat tehetnek, hiszen mindig szegény Carrie áll a rosszízű tréfák középpontjában. Otthon sincs könnyű helyzetben, ugyanis anyja, Margaret White (Julianne Moore) kegyetlen szigorral neveli lányát. Egy napon Carrie felfedezi, hogy természetfeletti hatalom birtokában van. A lány nem akar véres bosszút állni, de az indulatok elszabadulnak a végzősök bálja előtt.
Egy csapat brit hírszerző ügynököt követhetünk nyomon, akik karrierjük végét jelentő hibáik miatt az MI5 egyik felejtős osztályán teljesítenek szolgálatot. Vezetőjük a zseniális, de forrófejű és hírhedt Jackson Lamb.
Az 1970-es évek Ausztráliájában játszódó történetben Grace és ikertestvére, Gilbert nehéz életet élnek, miután édesanyjukat szülés közben elvesztették. Apjuk, Percy, egy béna és alkoholista volt zsonglőr neveli őket, és az ikrek a gondok ellenére az ő szeretetében találnak vigaszt. Világuk azonban ismét összeomlik, amikor Percy váratlanul meghal álmában, ami a testvérek szívszorító szétválásához vezet, mivel különböző otthonokba kerülnek.
A Gyilkosság című Kubrick-film története Johnny Clay-ről és egy mesterien kitervelt rablásról szól. A férfi alig szabadult a börtönből, máris egy nagy értékű rablás tervének kidolgozásába kezd. A cél a lóversenypálya pénztárának kifosztása. Minden tökéletesen megy, a gépezet fogaskerekei olajozottan beindulnak, ám előre nem látott hiba csúszik a tervbe, ugyanis a pénztáros felesége elárulta az egyik legnagyobb helyi gengszternek, mire készül Johnny és bandája...
/ családi | fantasy | romantikus | vígjáték
Griffin (Kevin James) egy kedves gondozó, aki úgy érzi, a munkája akadályozza az Igazi megtalálásában, ezért nehéz szívvel úgy dönt, felmond. Persze nagy hibát követ el. Egy állatkerti gondozó ugyanis nem hagyhatja el a pozícióját csak úgy: ahhoz a gondozottjainak is lesz néhány keresetlen szava. Az állatok - miután értesültek róla, hogy napi takarmányuk és zsákmányuk megbízható szállítója el akarja hagyni őket - megszegik ősi esküjüket, és elárulják, hogy az ők is tudnak beszélni. Amikor szép szóval nem tudják maradásra bírni barátjukat, üzletet ajánlanak: ha marad, akkor megtanítják mindarra, amit a csajozásról tudni érdemes - és az oroszlán, az elefánt, a csimpánz, a zsiráf meg a többiek beavatják Griffint a párválasztás ősi trükkjeibe.
Jackson és Cullen egy munkatáborban raboskodik. Jackson utálja a feketét, megveti a bőrszíne miatt. Egyik alkalommal mégis vele bilincselik össze a szállításnál. A gépkocsi azonban karambolozik, így a két rabnak sikerül megszöknie. Ketten kétfelé futnának, ám a lánc összeköti őket, csak együtt mozoghatnak. A zsaruk hajtóvadászatot indítanak utánuk. Menekülésük során lassan leomlanak a Jackson és Cullen közti falak, megtanulják tisztelni, becsülni egymást. A kilátástalan helyzetben sem hagyják cserben a másikat, együtt várják be az üldözőiket
/ dráma | romantikus
Natasha és Daniel szinte sorsszerűen találkozik egymással, s azonnal fellobban köztük a szikra. Natasha azonban küzd az érzéseivel, ugyanis tudja, hogy órákon belül el kell hagynia az Egyesült Államokat, mert jamaicai származású családját kitoloncolták.
Miután egy brit katonát súlyos vádak érnek, egy fiatal nyomozó ered az igazság nyomába, s közben egy mindent átszövő összeesküvésre is fényt derít.
A bántalmazó házasság csapdájába esett két nő gyilkosságot tervez menekülésként – egészen addig, amíg egy váratlan látogató azzal nem fenyegeti őket, hogy felborítja a tervüket és összetöri a világukat.
A világ vezető robottechnológiai cége, az OmniCorp már évek óta sikerrel gyárt katonai célra önműködő harci gépeket, drónokat és robotokat. A vállalat rendőri használatra szánt gépekkel szeretné meghódítani a hazai piacot. A közvélemény azonban ellenáll, úgy vélik, a robot rendőrök túlságosan nagy veszélyt jelentenek, és túl sok megválaszolatlan etikai kérdés vetődik fel velük kapcsolatban. Hogy bizonyítsák a maguk igazát, a cég vezetői úgy döntenek, létrehoznak egy ember-robot hibridet, akit a nép talán jobban elfogad. Kísérleti alanyuk a bevetés közben súlyosan megsérült detroiti rendőr, Alex Murphy (Joel Kinnaman).
Ezúttal az állatkerti baráti csapatnak kell megmentenie a Karácsonyt, miután a Mikulás kényszerleszállást hajt végre a szigetükön és nem mellesleg még az emlékezetét is elveszíti. Nincs más hátra, pingvineket a szán-fogatba és kezdődhet az őrült utazás!
/ dráma | fantasy | kaland | romantikus | thriller
Egy nem mindennapi tündérmese a hidegháború idejéből. Elisa takarítónőként dolgozik egy kormányzati intézményben, amely rendkívül szigorúan őrzött. A nő élete magányosan telik, egy nap azonban teljesen megváltozik, amikor kolléganőjével rábukkannak egy titkos kísérletre és annak elszenvedőjére, egy fantasztikus, kétéltű lényre. A film az Oscar-díjra jelölt Guillermo del Toro alkotása. (Forum Hungary)
/ dráma | fantasy | kaland | misztikus | romantikus
Bella (Kristen Stewart) 18. születésnapi ünnepsége katasztrófába torkollik. A lány megvágja az ujját, mire Jasper (Jackson Rathbone), Edward (Robert Pattinson) testvére megtámadja. Edward nehéz döntést hoz: Bella nagyobb biztonságban van, ha minél messzebb vannak egymástól. A szomorú Bellát Jacob (Taylor Lautner), édesapja barátjának fia próbálja vigasztalni, aki nem mellesleg egy vérfarkas.
/ romantikus | vígjáték
Jane, a harmincas, csinos és okos nő őrülten rajong Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének főhőséért, Mr. Darcy-ért. Olyannyira, hogy számos párkapcsolata futott emiatt zátonyra, hiszen minden jelöltet ezen fiktív hőshöz mér. Angliába utazik, az írónő rajongóinak Mekkájába, ahol személyesen találkozik az ő személyre szabott Mr. Darcyjával.
Már hat hónapja teljesen kihalt a brit főváros. Az egykori londoniak megfertőződtek, és a vírusnak köszönhetően feldühödve meggyilkolták egymást. Az USA megpróbált a segítségükre sietni. A várost különböző egységekre osztották, fertőzöttségtől függően. A maroknyi egészséges csapat, többek között Don és tinédzser gyerekei visszaköltözhetett a városba. A romhalmazzá vált Londonban a tinik még nem adták fel a reményt, feltett szándékuk, hogy megtalálják anyjukat. Az asszony furcsamód előkerül, ám gyanússá válik, hogy ennyi idő után életben találták a vírussal fertőzőtt körzetben. A doktorok vizsgálat alá veszik, a városban pedig újra kitör a járvány.
Ravenna, a gonosz boszorkány szépségére és hatalmára egyetlen ember jelent veszélyt a királyságban, Hófehérke. A királynő felbéreli a vadászt, hogy találja meg a lányt, és végezzen vele, aki azonban ellent modva a parancsnak kiképezi Hófehérkét, és együttes erővel megkísérlik a lehetetlent: helyreállítani a békét.
A mindig energikus és eredeti rendező, Spike Lee megtörtént eseményeken alapuló új filmje Ron Stallworth történetét tárja elénk. Ez a Colorado Springs-i rendőr volt az első afro-amerikai bűnüldöző, aki beépült a hírhedt Ku Klux Klánba. Bármilyen hihetetlen, Stallworth nyomozó (John David Washington), és társa, Flip Zimmerman (Adam Driver) beépültek a KKK legmagasabb köreibe, hogy megakadályozzák azt, hogy a szervezet átvegye az uralmat a város felett... Spike Lee az Oscar-nyertes Tűnj el! producereinek segítségével, no meg a megszokott, megalkuvást nem ismerő stílusát és humorát bevetve vitte vászonra ezt a provokatív történetet, amely többnyire hiányzik a történelemkönyvek lapjairól. (UIP-Duna)
Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát. (Mozinet)
Közel egy évtized után a DreamWorks Animation izgalmas sorozatának új felvonásában a legfurább kungfu mester visszatér. Miután a bátor Sárkányharcosként túlélt három veszélyes kalandot, most új kihívással néz szembe: meg kell találnia a nyugalmat. Most az a feladata, hogy a Béke-völgy szellemi vezetője legyen. Ez azonban nyilvánvaló problémákat vet fel. Először is, Po ugyanannyi tudással rendelkezik a spirituális vezetésről, mint a paleo diétáról. Másodszor, gyorsan meg kell találnia és ki kell képeznie egy új Sárkányharcost, mielőtt átvenné ezt az emelkedett feladatott. A helyzetet bonyolítja, hogy egy baljós és erős varázslónő, a Kaméleon is felbukkant – egy apró gyík, aki képes bármilyen lénnyé változni, legyen az kicsi vagy nagy. Kaméleon a bölcsesség pálcáját veszi célba, és célja, hogy annak erejét felhasználva megidézze az összes gonosztevőt, akiket Po korábban a szellem birodalmába száműzött. A veszélyt felismerve Po segítséget kér. Valószínűtlen szövetségese egy ravasz és gyors eszű tolvaj, Zhen, egy vadonból származó róka, más néven korzak. Bár Zhen Po porontya, felbecsülhetetlen képességei nélkülözhetetlenné válnak a Béke-völgy védelmében a Kaméleon hüllő karmaitól. Ahhoz, hogy ez a valószerűtlen duó sikerrel járjon, együtt kell működniük. Ahogy a történet izgalmasan és humorosan kibontakozik, Po rájön, hogy a hősök a legváratlanabb helyekről is előbukkanhatnak.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Josef Mengele, Auschwitz hírhedt orvosa a második világháború után Argentínában talál menedéket. Bár soha nem érezheti magát teljes biztonságban, egykori náci társai körében mégis fényűző életet folytat. Amikor azonban a háborús bűnösök kézre kerítéséről szóló hírek eljutnak hozzá, rettegése egyre fokozódik: előbb Paraguayba, majd Brazíliába szökik, ahol egy magyar család farmján rejtőzik el. Vajon sikerül-e a „Halál Angyalának” örökre megúsznia a felelősségre vonást? A filmet a cannes-i filmfesztivál Cannes Premiere programjában mutatták be.
/ thriller
Egy házaspár megáll egy benzinkúton tankolni, ahol egy baleset folytán eltörik a hatéves lányuk karja. A pár azonnal kórházba viszi a gyermeket, ekkor azonban még nem is sejtik, mi várja majd őket az intézményben....
Ha Wesley összeteszi a kezeit, meghajol a türkörképe előtt, és azt mondja, "Hello, Ninja", azonnal egy varázslatos Ninja világban találja magát.
A hetvenes évek New Yorkjának hangulatát áthatja a szervezett bűnözés, a város világszerte hírhedt klánok irányítása alatt áll. Az FBI nagy erőkkel ered a gengszterek nyomába, a legjobb ügynökök dolgoznak az öt legveszélyesebb család leleplezésén. Összehangolt és sikeres akciójukkal nemcsak az alvilág jól szervezett hálózatán sikerül rést ütniük, hanem egy klánháborúkkal, veszéllyel és rettegéssel teli időszakot is felszámolnak. A New York-i maffia fénykorának és hanyatlásának története a nagy sikerű Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra (2019) producereitől izgalmas időutazást ígér egy lassan feledésbe merülő korba.
Az 1940-es években játszódó történet során két nővér egy szörnyű családi titokra derít fényt, miközben az óceánjáró, amin utaznak, Spanyolországból Brazília irányába sodródik.
Willard Russell és Charlotte keresztény szellemben nevelik egyetlen fiukat, Arvin Eugene-t az ohiói Knockemstiffben. Mikor kiderül, hogy Charlotte rákos, Willard egy szentélyt barkácsol, hogy a gyógyulás reményében áldozatot mutasson be az Úrnak. Willard a sikertelenség miatt saját életét is feláldozza, árván hagyva ezzel gyermekét, akinek így a nagyszüleihez kell költöznie Coal Creekbe. A második világháború és a vietnami háború között játszódó történet részesei továbbá egy gyilkos hajlamú fotós és a felesége, egy korrupt seriff és egy szentségtelen lelkész. Donald Ray Pollock díjnyertes regényét Antonio Campos adaptálta olyan világsztárokkal a főszerepekben, mint Tom Holland, Robert Pattinson, Bill Skarsgård, Sebastian Stan, Jason Clarke, Mia Wasikowska és Haley Bennett. A Mindig az ördöggel 2020 szeptemberétől magyar nyelven is kizárólag a Netflix kínálatában.